DR.
VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót,
elnök úr. Néhány kérdés elhangzott, így megpróbálok rájuk válaszolni.
Bárándy
képviselő úr felvetette gyakorlatilag a salátatörvény problémáját, de
Gyüre képviselőtársam már válaszolt rá. Valóban sok törvényt érintenek
ezek a változások, és ezek teszik szükségessé, hogy egy csomagban
kerüljenek ide a tisztelt Ház elé. Annyiban megvédeném az IM
apparátusát, hogy egy ilyen komplex és összefüggő munkánál természetesen
mindig van egy kis simítanivaló. Tehát önmagában nem a jogalkotás
minőségét vagy az alacsony minőségét jelzi az, ha az utolsó pillanatig
sikerül még javítani rajta.
Ami a jogi
segítségnyújtásra vonatkozó kérdés volt, tudjuk, hogy az új Pp.-ben több
olyan módosítás is történt, ami ebbe az irányba mutat, hiszen a
járásbíróságon megvan a kitanítási, tájékoztatási kötelezettség, a jogi
képviselő nélkül eljáró ügyfeleknek formanyomtatvány áll a
rendelkezésükre, hogy hiánypótlás nélkül tudjanak beadványokkal élni,
illetve a költségmentességi jogszabályokat is a közelmúltban
kiterjesztettük.
A kétharmados egyeztetések kapcsán
magában az expozéban is utaltam rá, hogy van néhány olyan technikai
jellegű módosítás, például a gyakorlati idők egyforma számítása, amely
szükségessé teszi a módosítást. Ha a képviselő úrnak van igénye,
természetesen szívesen látjuk egyeztetésre, vagy akár a többi frakció
jogi szakembereit is egy ilyen megbeszélésre.
Gyüre
képviselőtársam azt vetette fel, hogy külön kellett volna esetleg
beterjeszteni ezeket az anyagokat. Pont a közjegyzők kapcsán hangzott el
az az észrevétel, hogy miért külön jöttek be a Ház elé, úgyhogy ebben
nem tudunk így igazságot tenni. Ez most egyben került az asztalunkra.
Ami
a felelősségbiztosításnál az emelést illeti, pontosan a MOKK javaslata
volt ez az összeghatár, és valóban az ügyvédi törvény szerinti ügyvédi
felelősségbiztosítás emelését követte.
Ami a
közjegyzői gyakorlatot illeti, itt pedig az átjárhatóság például az
egységes jogi szakvizsga és a jogi gyakorlat elismerése kapcsán merült
fel, így bővül, a bírák jogállásáról szóló törvény módosításait követte.
Még annyit mondanék befejezésként, hogy valóban több
törvényt fogadtunk el a közelmúltban. Nyilvánvaló, hogy mindig az
utolsó az, ami a legaktuálisabb, és mindig maradhat olyan, amit
frissíteni lehet ennek alapján a többieknél. Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés