HOLLIK
ISTVÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót,
elnök úr. Alapvetően egy szakmai javaslat van előttünk, ennek ellenére
csodálkoztam volna, ha az ellenzéki képviselők nem oda lyukadtak volna
ki, hogy Mészáros Lőrinc vagy éppen Andy Vajna nevét említsék. Ezért
csodálkoztam is, hogy Józsa István csak a 12. percben jutott el idáig,
sőt Mészáros Lőrinc nevét ki se mondta (Dr. Józsa István: Na, ugye!), de gondolom, majd Z. Kárpát Dániel ezt a hiányt pótolni fogja.

Komolyra
fordítva a szót, azt gondolom, abban viszont egyetérthetünk, hogy a
magyar gazdaság, illetve a piaci verseny védelme kiemelt érdek, és az is
fontos, hogy a versenyszabályok igazodjanak a gazdaság pillanatnyi
elvárásaihoz, azok átláthatók legyenek. Ebben a tekintetben azt kell
mondanunk, hogy a versenyjog egy kikövezett út mindannyiunk számára,
Magyarország számára, hiszen ahogyan ezt államtitkár úr is említette, ez
az egyik leginkább európai uniós jog, hiszen az Európai Unió
működéséről szóló szerződés versenyszabályai közvetlenül hatályosak és
alkalmazhatók a tagállamokban, így Magyarországon is. Így hát
tulajdonképpen ettől nagyon eltérni nem tudunk, a végrehajtásban
lehetnek csak egyes tagállamokban kisebb különbségek.

Ahogy
azt az előttem szólók is említették, a versenytörvény módosítása több
szempontból is szükséges. Egyrészt a Ket.-et felváltja az Ákr., tehát az
általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény, amely ’18. január
1-jén lép hatályba, illetve van még két olyan fontos jogszabály, a
közigazgatási perrendtartásról szóló, tehát a Kp. törvény, illetve a
polgári perrendtartásról szóló, a Pp., amellyel a versenytörvényt
mindenféleképpen össze kellett fésülni.

Fontos
megemlíteni, hogy a társadalmi egyeztetés lezajlott a törvény esetében,
és bár itt Józsa képviselőtársam utalt arra, hogy szűk volt a határidő,
úgy látszik, ez a társadalmi egyeztetés címzettjeinek, a szakmai
szervezeteknek nem volt túlságosan rövid, hiszen véleményt szinte
mindegyik érintett szakmai szervezet adott, a Magyar Versenyjogi
Egyesülettől kezdve a Joint Venture Szövetségen át egészen az AmCham,
Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamaráig. Tehát azt lehetett látni, hogy
többen tettek véleményt, és úgy gondolom, hogy ezek a beérkezett
észrevételek is hozzájárultak egy hatékonyabb és a gyakorlatban jobban
alkalmazható versenytörvény kialakításához.

A
törvénytervezet megalkotása során, ahogy államtitkár úr is utalt rá, két
fő cél dominált, egyrészt, hogy a versenytörvény eljárási szabályainak
módosítását azért kell megejteni, hogy az igazodjon az új Ákr.-hez, az
új közigazgatási perrendtartáshoz, illetőleg a polgári perrendtartáshoz,
illetve az elmúlt évek jogalkalmazási tapasztalataiból adódó, az
eljárási szabályok korrekciójával járó azon módosítások, amelyek nem
jelentenek koncepcionális változást, ugyanakkor kisebb beavatkozások
révén hozzájárulnak az ügyféli jogok, illetve a hatékony eljárásvezetés
szempontjaihoz, ezeket a szempontokat érvényre kell juttatni, ezt a célt
fogalmazta meg ez a módosítás.

Azon általános
eljárásjogi intézmények tekintetében, amelynek a versenyjogi
jogalkalmazás során is érvényesülnie kell, illetve a jelen állás szerint
nem szükséges eltérni az Ákr. rendelkezéseitől, a javaslat az Ákr.
rendelkezéseit rendeli alkalmazni. Mindebből következően a sajátos
szabályokat megfogalmazó rendelkezésekben is szükséges az egyes, az
Ákr.-ben bevezetett fogalmaknak a versenytörvénybe való bevezetése is.
Itt a határozat véglegességére kell utalnom vagy a zár alá vételre,
lefoglalásra; ezek eddig nem jelentek meg a versenytörvényben ilyen
formában.

A részletekről. Kifejezetten és sajátosan,
az Ákr.-től nagyobb részt eltérően, ennek megfelelően teljes egészükben a
versenytörvényben kerülnek szabályozásra a következő kérdéskörök: a
kizárás szabályozása, az ügyfél fogalma, az adatok kezelése, az
iratbetekintés, a tényállás tisztázása körébe eső legtöbb rendelkezés.
Ez az egyik fontos változás. A másik, amelyre már többen is utaltak,
hogy az európai uniós szabályrendszerhez közelítés érdekében, a
vállalkozások számára kiszámíthatóbb szabályozási környezet megteremtése
céljából a javaslat szerint az eddig úgynevezett de minimis piaci
részesedési küszöb tekintetében elválik egymástól a horizontális, tehát a
versenytársak közötti és a vertikális, nem versenytársak közötti
megállapodásra vonatkozó limit vagy küszöbszám, és az utóbbiak
tekintetében ez valóban 15 százalékban, azaz a jelenleginél
kedvezőbb szinten, egyben az uniós szabályokhoz jobban igazodó módon
kerül szabályozásra.

(16.50)

Az
európai uniós joggal való összhang megteremtése önmagában is növeli a
jogbiztonságot, mivel így kizárható, hogy pusztán a tagállamok közti
kereskedelem érintettsége miatt eltérően minősüljön egy-egy megállapodás
a gazdaság szereplői között, másrészt a piaci versenyre eleve
csekélyebb hatást gyakorló vertikális megállapodások esetén indokolt
magasabb piaci részesedés mellett is lehetővé tenni a de minimis
kivétel alkalmazását. Ezzel érdemben csökkennek az alacsony piaci
részesedéssel bíró vállalkozások versenyjogi megfeleléssel kapcsolatos
problémái, illetve azok a terhek, amelyek korábban őket így sújtották.

Fontos
részlet, hogy új eljárástípus jelenik meg a törvényben arra az esetre,
amikor valószínűsíthető, hogy a hatóság összefonódást tudomásul vevő,
engedélyező vagy kötelezettségvállalást elfogadó határozata az ügyfél
félrevezető magatartásának volt a következménye; ez az e visszaélést
feltáró önálló versenyfelügyeleti eljárás, amely eljárás végén kerülhet
sor a jelenleg is a törvényben foglalt határozat-visszavonás
jogkövetkezményének az alkalmazására. Az önálló eljárás keretében
történő vizsgálat és visszavonás az ügyfeleknek nagyobb garanciát, a
hatóságnak pedig erősebb jogosítványokat ad, így például érdemi bírság
kiszabására is lehetőséget teremt a korábbi rendszertől eltérően.

Még
egy olyan változást említenék, ami eddig nem hangzott el, hogy az
ügyfelek számára kedvező módon, az eddigi szabályozáshoz képest
újításként jelenik meg, hogy a javaslat szerint a kiszabott bírság,
egyéb pénzfizetési kötelezettség vonatkozásában nemcsak a határozatban
lesz módja az eljáró versenytanácsnak fizetési kedvezményt engedni,
hanem a törvényben előírt feltételek teljesülése esetén azt követően is.
Tehát a teljesítési határidő lejárta idő előtt minden esetben, azt
követően pedig akkor, ha a végrehajtás elrendelésére még nem került sor.

Ezek tehát a legfontosabb
részletek. Azt gondolom, hogy az előttünk fekvő módosítás valóban
közelíti az uniós versenytörvényhez a hazai szabályozást, és egyben
átláthatóbb viszonyokat teremt, illetve könnyebbé teszi az ügyfelek,
valamint a Gazdasági Versenyhivatal működését és eljárásait is. Éppen
ebből kifolyólag az előttünk fekvő törvényjavaslatot a
Kereszténydemokrata Néppárt támogatni tudja. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu