SALLAI
R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés!
Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon nehéz hozzákezdeni ehhez a benyújtott
módosításhoz, hiszen itt majd’ 200 oldalt kellett volna mindenkinek
áttanulmányozni és ezen az általános vitán megvitatni. Elsőként is ki
szeretném fejezni frakciónknak azon álláspontját, hogy elfogadhatatlan a
kormányzat azon magatartása, hogy teljesen eltérő témájú tartalmakat és
jogszabályokat megpróbál egybe csomagolni, és egyben átnyomni a
parlamenten. Ez kezelhetetlen, ezek mindegyike külön szakterület; az
előttem szóló Szilágyi képviselőtársam hosszan beszélt csak a
kéményseprésről, Demeter Márta elment, de mindegyik olyan, amit önálló
napirendi pontként, önálló témaként, kellő súllyal kellene kezelni.

Azért
esik ez rosszul, mert itt emberek életéről van szó. Nemcsak a
kéményseprők életéről, hanem egy halom más szegmensnek és szektornak az
életéről is. Nagyon-nagyon arrogáns az a magatartás a kormányzat
részéről, amikor gyakorlatilag minden további nélkül egy-egy kis
társadalmi csoportot tönkretesz.

Nemcsak a
kéményseprőkkel teszi ezt, ezt tette korábban a halászokkal, ahol néhány
száz családnál úgy voltak vele, hogy nem szavazóbázis, nem tétel, nem
baj, ha tönkretesszük őket.

(11.50)

Ez
a magatartás az, ami alapvetően szükségessé teszi azt, hogy önök
2018-ban elbukjanak, mert az önök számára néhány család, néhány szektor,
néhány ember egészsége mit sem számít, ha arról van szó, hogy a saját
bázisukat egyben kell tartani és a saját üzleti érdekeiket némi
felelőtlenséggel meg kell erősíteni.

Én konkrétan a
salátában benyújtott, a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény
módosításával kapcsolatban kívántam szólni, hiszen a szakterületemhez
leginkább ez tartozott, és nyilvánvalóan ez is sok elemet tartalmaz
önmagában is, tehát jócskán alkalmas lett volna arra, hogy ez önállóan
idekerüljön az Országgyűlés elé.

A vizek rendszerének
mint általános vízügyi adatbázisnak a létrehozása, valamint a vízügyi
szervezetnél dolgozók közalkalmazotti státuszának, munkajogi
rendszerének változása pozitívnak tekinthető a salátában, ezért is gond,
hogy ha ilyen sok mindent egybesorolnak, akkor megnehezítik a szavazói
magatartást az ellenzék részéről, mert vannak olyan részek, amik akár
támogathatóak lennének.

Ugyanakkor tisztelettel
kérdezem az államtitkár urat, hogy habár a közalkalmazotti státuszt
rendezik, mikor lesz a kormánytisztviselők státusza rendezve, hiszen
ott, szintén az ágazatban jó néhány más tisztviselő van, akinek 2007 óta
semmilyen jövedelememelkedése nem történt, és semmiféle pozitív
változás nem történt a munkafeltételeik ellátásában.

Nyilvánvalóan
az önkormányzatoknak adott rendeletalkotási jog szimpatikus lehet,
amennyiben azt nézzük, hogy számos kérdést minél alacsonyabb szinten
lehet rendezni, de a kérdés az, hogy az önkormányzatokat az elmúlt
időszakban vajon alkalmassá tették-e arra, hogy ilyen kérdésekben
döntsenek. A problémám az, hogy nem, gyakorlatilag eltűnt az
önkormányzatoktól az ezzel kapcsolatos szakemberháttér, nincs
vízügyekkel, vízügyi kérdésekkel, akár környezetvédelemmel,
környezetbiztonsággal kapcsolatos szakember, mert tönkretették és
ellehetetlenítették az önkormányzatoknál folyó szakmai munkát. Ebből
adódóan az ilyen jellegű jog visszaadása most felelőtlenség. Ezt csak
akkor lehet megtenni, ha ehhez az önkormányzatok a normatív
támogatásban, finanszírozásban újra megfelelő szakembersegítséget fognak
kapni, és megteremtik a lehetőségét annak, hogy valóban jó döntések
szülessenek. Mindaddig ez a rendeletalkotási jog a
képvi­selő-testületekre vonatkozóan rendkívül kockázatos, hiszen a
legtöbb képviselő-testület nem rendelkezik olyan szakértői háttérrel,
hogy ezeket szakmailag meg tudja ítélni, és nyilvánvalóan a jogszabály
egyéb olyan más lépései is, amelyek a parlament elől vagy a parlamenttől
vonnak el jogalkotási jogokat, jelenthetnek kockázatot, hiszen mindig
visszatérnek vagy rendszeresen visszatérnek a rendeleti kormányzás
szintjére, amire így a választások közeledtével, nyilván megértem, hogy
szükségük is van.

A legfontosabb engedmény
azonban ezzel a salátatörvénnyel kapcsolatban az, hogy a kormány
gyakorlatilag jelentősen megemeli a díjmentesen használható öntözővíz
mennyiségét, tehát elengedik a vízkészletjárulékot, és az eddigiekhez
képest jelentősen megemelt éves vízhasználat alatt lehetőséget
teremtenek erre. Itt az történik, hogy gyakorlatilag a konkrét
öntözésnél 50 ezer köbméter/év helyett 400 ezer köbméter/évre, míg
kistermelésnél 150 ezer köbméter esetében 300 ezer köbméterre fogják ezt
emelni.

Azt mondhatom, hogy ez támogatható intézkedés
lenne. Azt mondom, hogy ez a magyar agráriumnak és a magyar tájnak egy
szükséges lépés lehetne. Lehetne abban az esetben, ha a kormányzat
végezne vízgazdálkodási tevékenységet, de nem végez. Jelen pillanatban
Magyarországon minden áldott nap több víz hagyja el az ország határait,
mint amennyi beérkezik. A legkisebb lépést sem tette meg a kormány az
elmúlt hét évében annak érdekében, hogy olyan vízmegtartó gazdálkodást
valósítson meg, ami alkalmas lehet a tájaink vízhiányának a kezelésére.
Mindaddig, ameddig ez nem biztosított, ez egy felelőtlen lépés.

Elsőként
a teljes vízgazdálkodásunk újrarajzolására és annak a nagyjából 150
éves paradigmának a teljes leváltására lenne szükség, ami nagyjából azt
segíti elő, hogy a folyók egyenesre szabásával hogy lehet a lehető
leggyorsabban leengedni a vizet az or­szágból. Nagyvíz idején és
haváriahelyzetben ez egy praktikus lehetőség, de ilyen néhány évente
történik, míg az aszály kockázata egyre sűrűbben jelenik meg, és a
klímaváltozás hatásai egyre jobban víztelenítik a tájat, és egyre több
nehézséget jelentenek.

Mindaddig,
ameddig a kormányzatnak nincs ész­szerű, használható terve a
vízgazdálkodásunk új­ra­gondolására, és nincs meg a koncepciója arra,
hogy Magyarország, illetve a Kárpát-medence víz­készlettározásának a
lehetőségei hogyan épüljenek ki, addig nem szabad ilyen engedményeket
tenni, mert addig ez egy felelőtlen gazdálkodás az egyik legfontosabb
természeti erőforrásunkkal. Magyarország jelenleg egy rendkívül gazdag
ország természeti erőforrásokban és ennek az édesvízkészletünk egy nagy
részét kiadja. Alvízi ország vagyunk, ami lehetőséget teremt nekünk
arra, hogy a Kárpátokból leérkező csapadék mennyiségét a folyókba érve
itt hasznosítsuk, de nincs rá törekvés.

Múlt
hét folyamán volt az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának
kihelyezett ülése Szolnokon, ahol többek között a Közép-Tisza-vidéki
Vízügyi Igazgatóság igazgatója is előadó volt. Megmutatta azt a közel
6000 milliárdnyi fejlesztést, ami arról szól, hogy milyen EU-s
támogatásokat használt fel a vízügy, és nincs bennük, alig van bennük
olyan, ami észszerű és használható lenne.
Rendszeres… - földmunkákat akarnak, ki akarják nyúlni a
pénzeket Mészáros Lőrincnek és a bandájának. Meg tudok mutatni helyeket a
Közép-Tisza mentén, ahol lebontották a gátat, és arrébb építették 40
méterrel, 50 méterrel, arra hivatkozva, hogy ezzel teret adnak a
folyónak, érdemi hatás nélkül, miközben meglenne a lehetőség arra, hogy a
holt medrek állapotát javítsuk, tároljuk a teljes vízmennyiséget az
Alföldön, és erre semmilyen irány nem történik. Mindaddig egyet tehetne a
kormányzat: az Alaptörvény vonatkozó szakaszait megtartja, és a
természeti erőforrásokkal való fenntartható használatot elősegíti.

Két
intézkedés is van, ami ezzel ellentétes ebben a tervezetben. A 17458.
számú belügyi saláta tartalmilag, szakmailag jelentős részben épül a
korábban T/15373. számon benyújtott jogszabályi háttérre, aminek az
alkotmányossági aggályaira többen hívták fel a figyelmet. A
vízgazdálkodási törvényben az szerepel, hogy felszín alatti vizet csak
olyan mértékben szabad igénybe venni, hogy a vízkivétel és a
vízutánpótlás egyensúlya minőségi károsodás nélkül megmaradjon.

A
vízkészletjárulék-mentes kontingensek megemelése azonban a vízkészletek
eltékozolásával, a felelőtlen vízgazdálkodással egyenértékű kormányzati
lépés lehet, hiszen nem tudják megmondani, hogy ez konkrétan kinek az
érdekeit szolgálja. Én meg tudom mondani, illetve, ha megengedi, akkor
nagyon röviden szívesen elmondom az ezzel kapcsolatos hátteret, hiszen
nem a kisgazdálkodók fognak ezzel a lehetőséggel élni, hanem azok a
nagyok, akinek önök folyamatosan az érdekeit képviselik: Csányi
Sándorok, Mészáros Lőrincek.

Magyarország 30
legnagyobb agrárcége jelen pillanatban 2134 négyzetkilométert használ,
ez több mint 200 ezer hektár felkerekítve, ami megközelítőleg
gyakorlatilag Luxemburg teljes területe. Ők azok, akik hatással vannak
az ilyenre, hogy mi után ne kelljen fizetni; nem én, meg nem az összes
többi 20, 30, 50 hektáron gazdálkodó. Nem! Ez csak a nagyoknak kedvez;
ez a 30 legnagyobb cég.

180 ezer
mezőgazdasági termelő van, és abból az 500 legnagyobb uralja
Magyarország területeinek a túlnyomó többségét, és jut hozzá az
agrártámogatások több mint 78 százalékához. Nem tudják kifizetni Csányi
Sándorék ezt a vizet? Miért nem tesznek bele valami korlátot?
Gondoljanak bele, hogy a víz­kész­let­használat emelése, a 400 ezer
köbméter/év mekkora üzemmérethez kell hogy biztosított legyen?! Nem a
kicsikhez...

Önök megint nem tesznek semmi
mást, mint a magyar milliárdosok érdekeit képviselve benyújtanak egy
átláthatatlan salátát, hogy hogyan tudják az önök gazdasági hátterét
teremtő gazdasági elitet támogatni. Ez megint nem más, mint a
milliárdosok támogatása milliárdokkal, miközben ezekre a forrásokra,
ezekre a vízügyi feladatokra mindenkinek szüksége lenne, az egész
Alföldnek szüksége lenne, az egész Duna-Tisza közének szüksége lenne. És
mindenütt arra lenne szükség, hogy ilyen jellegű kapacitásokat
építsenek ki abból a pénzből, amit beszednek Csányi Sándortól meg a
hozzá hasonlóktól, akinek egyébként - teljesen ostoba módon - az FM
milliárdokat ad oda támogatásként évről évre, mintha a milliárdosok erre
szorulnának rá.

És nyilvánvalóan ez nemcsak nagyban,
hanem kicsiben is működik, hiszen pont az egyik hátteret adó
jogszabályra írta, és érdekes helyzet, hogy pont a mai nap volt az
alapvető jogok biztosának a beszámolója és ezek között Szilágyi György
képviselőtársam Bándi Gyula professzor urat többször idézte. Én
megteszem egy másik témában, hiszen írt egy állásfoglalást „A jövő
nemzedékek szószólójának elvi állásfoglalása a felszín alatti vizek
védelmében” ügyében is, ami egy vaskos állásfoglalásban, 22 oldalon
elemzi ki ennek a teljes anyagnak, illetve ennek az elődjét alkotó
néhány pontnak az alkotmánysértését. Azt mondja az ombudsmanhelyettes
úr: aggodalomra ad okot, hogy egyre erősödik azok hangja, akik saját
költségeik elkerülése érdekében a kutak létesítésének szabadsága mellett
emelnek szót, miközben a hazai vízügyi szakmai szervezetek, a Felszín
Alatti Vizekért Alapítvány, a Hidrogeológusok Nemzetközi Szövetsége
Magyar Nemzeti Tagozata, a Magyar Hidrológiai Társaság, a Magyar
Vízkútfúrók Egyesülete az utóbbi napokban hozzám eljuttatott egybehangzó
szakmai véleménye arra figyelmeztet, hogy egy ilyen módosítás egyet
jelenthet a hazai ivóvízkészletek veszélyeztetettségének növelésével.
Önök most ezt nyomják át a parlamenten.

Itt az előbb
több kormánypárti képviselőtársam méltatta Bándi Gyula és az alapvető
jogok biztosának ténykedését. Ha valóban így van, hogy önök méltatják és
figyelembe veszik egy egyetemi tanárnak, egy környezetjog-professzornak
a véleményét, akkor tessék az ezzel kapcsolatos összes szakaszt,
csakúgy, mint a kéményseprőket vagy kéményseprést érintő
szolgáltatásokat visszavonni, elvinni innen, szétszedni ezt a salátát
megfelelő szakterületenként, és visszajönni ide úgy, hogy tudjunk erről
érdemi szakmai vitát folytatni.

(12.00)

Alapvetően
az ombudsman úr, tehát Bándi professzor úr említi, hogy az Alaptörvény
P) cikkében védeni rendelt nemzeti örökségünk kifejezetten külön
nevesített része annak védelme, fenntartása a jövő nemzedékek érdekében a
felszíni és felszín alatti vizek védelme és az azokkal történő
fenntartható gazdálkodás.

Nyilván
felmerül a kérdés, nemcsak az ombuds­man­helyettes úrban, hanem bennem
is, hogy ha valamit nem akarnak kontrollálni, és kiengednek a kezükből,
azt hogy lehet fenntarthatóan kezelni. Hogyan valósul meg? Itt Bándi
Gyula az alkotmányossági aggályokra tekintettel a korábban benyújtott
T/15363-as visszavonására tett javaslatot, és miután ennek tartalmi
elemei ismét megjelentek a T/17458-as belügyi salátában, ezért én sem
tehetek mást, mint arra hivatkozva, hogy nem az ellenzék ármánykodása,
hanem szakemberek, szakmai szervezetek, szakmai érdekképviseletek és a
témával foglalkozó környezetjogi szakértők véleménye, kérem, vonják
vissza az ezzel kapcsolatos jogszabályi kezdeményezéseiket. Azt kérem,
hogy ezt a salátát vonják vissza, szedjék szét, és vitassuk meg. Nézzük
meg, hogy mi az, ami pozitív, és egyetérthet abban az Országgyűlés, hogy
alkalmas lehet arra, hogy segítse Magyarország természeti
erőforrásainak fenntartható használatát, és mi az, ami teljesen
alkalmatlanná teszi erre.

Mindezen
túl arra kérem, hogy akár a Kvassay-tervet elővéve, akár más, vízügyi
gazdálkodást érintő kérdéseket elővéve kezdődjön egy mielőbbi szakmai
gondolkodás, és a csak és kizárólag havária­hely­zetekre reagálva,
amikor miniszterelnök urunk gumicsizmát tud húzni és férfias lépteket
tud tenni gátakon, és azt több kamera tudja venni, azon túl, amikor
ilyen helyzet van, hogyan lehet biztosítani Magyarország árvízi
biztonságát hosszú távon, hogyan lehet a folyó menti települések védett
részén lévő területeket védeni, és hogyan lehet ezen túl a vízkészlettel
úgy gazdálkodni, hogy legyen létjogosultsága az ilyen jellegű
kezdeményezéseknek, aminek a hasznát most csak néhány milliárdos
élvezheti Magyarországon, és az a 10-20-30-40 nagygazdálkodás, aki
egyáltalán ilyen léptékben vízkészletre lenne kötelezve jelen
pillanatban.

Ez a jogszabály
nem szolgálja Magyarország érdekeit, nem szolgálja a Kárpát-medence
fenntartható tájhasználatának érdekeit, nem szolgálja a magyar
társadalom érdekeit, ennek megfelelően a Lehet Más a Politika frakciója a
néhány pozitív elem ellenére, amit tartalmaz a saláta, ebben a formában
bizonyosan nem fogja tudni támogatni. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu