DR.
FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm,
elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, ön már többször
feltette ezt a kérdést, ezért én a mostani válasz előtt megnéztem az ön
korábbi megnyilatkozásait, és 2013-ból találtam az ön honlapján az ön
által tartott sajtótájékoztatóról egy bejegyzést, aminek az volt a címe,
hogy Simicskáék bekebelezik a Balaton-partot. Ez egy önmegvalósító
jóslatnak bizonyult azzal, hogy az említett úr nem a Balaton-partot,
hanem önöket kebelezte be. (Kepli Lajos közbeszól. ‑ Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Tisztelt
Képviselő Úr! Abban, gondolom, egyetértünk, hogy a Balaton mint kiemelt
turisztikai desztináció, mindnyájunk számára fontos, és ezen belül a
balatoni hajózás is egy rendkívül fontos dolog. A kormány egyébként nem
változtatott azon az eredeti szándékán, hogy a jelenlegi tulajdonosok
oldják meg a problémát. Éppen ezért a feltőkésítésre vonatkozó és ön
által is említett mostani, 2017 őszi határidőt 2018. március 31. napjáig
a kormány meghosszabbította. Tehát a jelenlegi tulajdonosoknak
gyakorlatilag további fél éve van arra, hogy intézkedjenek.

Ezzel
együtt, és gondolom, ezt ön sem vitatja, a balatoni hajózás az egész
ország számára nagyon fontos, és ezért annak a működőképességét és egy
egyre javuló szolgáltatási minőséget a kormánynak kutya kötelessége
vizsgálnia. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu