DR.
RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az is
fontos szempont volt, hogy a kórházaknak, a patikáknak, a háziorvosi
rendelőknek ne kelljen teljesen új informatikai rendszer megtanulását
véghez vinni, ne egy új rendszert kelljen megtanulniuk. Éppen ezért úgy
építettük ki a rendszert, hogy az ott futó informatikai rendszerekre
csatlakozik rá, nem kell tehát új felület, nem kell új tanulási
folyamat.
Az is nagyon fontos, hogy azok számára, akik a
következő egy évben is, mondjuk, a szomszédjuknak vagy az
édesanyjuknak, édesapjuknak, rokonuknak szeretnék kiváltani a receptjét a
patikában, egy felírási igazolással erre lehetőségük lesz, tehát ha nem
a beteg megy el a patikába, hanem valami más barát, ismerős, rokon, ami
azért egyébként sok helyen nyilván szokás, és váltja ki helyette, akkor
természetesen a továbbiakban is rendelkezésre áll az a papíralapú most
már felírási igazolás, amelynek a birtokában a gyógyszert kiválthatja, a
betegnek elviheti. Úgy gondoljuk, nagy mulasztás lenne, ha a
legmodernebb technikai eszközöket nem vetnénk be a betegek gyógyítása
érdekében is, ezért fontos, hogy ezen a téren is minden dokumentum
rendelkezésre álljon, és senki se tudjon elveszíteni semmilyen, akár
életmentés szempontjából is lényeges dokumentumot, vényt vagy bármilyen
korábbi diagnózist.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés