DR. HARGITAI JÁNOS, a Mentelmi bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Simonka György országgyűlési képviselő a Központi Nyomozó Főügyészségen a Btk. 226. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b), c) pontja szerint minősülő, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva, hivatalos személy sérelmére elkövetett rágalmazás vétsége miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen.

(14.10)

A feljelentésből ugyanakkor megállapítható volt, hogy a feljelentés Hadházy Ákos képviselő ellen irányul. A Budai Központi Kerületi Bíróság ezért a már hivatkozott átiratában az Országgyűléshez fordult.

Hadházy Ákosnak még 2017. I. 5-én és ugyanennek a hónapnak a 11. napján volt két megszólalása, egy az MTI-ben, egy másik pedig a Békés Megyei Hírlapban, ami Simonka György képviselő úr esetében a feljelentésre okot adott.

Ugye, ez egy magánvádas indítvány, az Országgyűlés Mentelmi bizottságának töretlen gyakorlata az, hogy ilyen ügyben a képviselő mentelmi jogát a képviselő jogállása védelme érdekében nem javasolja az Országgyűlésnek felfüggeszteni. A mai bizottsági ülésünkön ezt tárgyaltuk, és követve az eddigi bizottsági gyakorlatot, nem kapott többséget a mentelmi bizottsági ülésen az az indítvány, hogy a képviselő úr mentelmi jogát függesszük fel.

Ezért én az Országgyűlésnek is azt javaslom, hogy a felfüggesztés ne történjen meg. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu