DR. VAS IMRE, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság a házszabályi rendelkezések alapján megtárgyalta a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/17165. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság 23 igen szavazattal, 5 nem ellenében fogadta el.

Az összegző módosító javaslat tartalmazza az Igazságügyi bizottság részletes vitát lezáró módosító javaslatát, amely nagyrészt kodifikációs és technikai jellegű pontosításokat tartalmaz. Tartalmi szempontból kiemelendő, hogy a fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvény vonatkozó rendelkezése előírná, hogy a kötelező elektronikus kapcsolattartásról szóló közjegyzői tájékoztatáshoz kapcsolódóan figyelmeztetni szükséges a felet, hogy amennyiben nem elektronikus úton nyújtja be a beadványt a bírósághoz, annak is az eljárás megszüntetése lesz a következménye az új Pp. alapján.

Az új Pp. és a csődtörvény módosított rendelkezéseihez kapcsolóadóan a Törvényalkotási bizottság módosító javaslata a munkavállaló jogi védelme érdekében a felszámoló kötelezettségévé teszi, hogy a vitatással egyidejűleg tájékoztassa a munkavállalót a perindítás szükségességéről és határidejéről.

Tisztelt Képviselőtársaim! Összességében elmondható, hogy a javaslat nagy részben kodifikációs és technikai jellegű pontosításokat tartalmaz, az érdemi módosítások pedig az állampolgárok érdekeit védik. Erre való tekintettel kérem szíves támogatásukat. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu