IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az LMP támogatja a tárgysorozatba vételét ennek a törvényjavaslatnak, de azonnal hozzá is szeretném tenni, hogy jelenleg nem aktuális az euró bevezetése hazánkban.

Azért támogatjuk ezt a javaslatot, mert a tárgyalásokat ebben a kérdéskörben szükséges elkezdeni, viszont jelen helyzetben ez még nehezebb helyzetbe sodorná a magyar családokat. A legnagyobb probléma a hazai bérekkel van. Míg a fizetések jelentősen elmaradnak a nyugati társadalmakétól, közben a megélhetés, illetve az élelmiszerek árai alig térnek el az osztrák vagy a német árszínvonalhoz képest.

(17.40)

Ez sajnos a magyar kormány hibája, hiszen ők direkt tartják alacsonyan a béreket, hisz ezzel a multinacionális cégek érdekeit kiszolgálják. Égető szükség lenne valódi béremelést végrehajtani, mert ha a mostani helyzetben vezetnénk be az eurót, az nagymértékben növelné az árakat, ezzel még kilátástalanabb helyzetbe kerülnének a magyar emberek.

Első körben Magyarországnak csatlakoznia kellene az ERM 2-rendszerhez, és a magyar kormánynak ezt a lépést lenne szükséges előkészítenie, mivel erre a mostani körülmények között már van lehetőség.

Azt viszont ki kell hangsúlyozni, hogy az állam­adósság terén a mostani kormánynak nem sikerült az államadósság-csökkentő terve. Míg 2009-ben a vál­ság közepén IMF-hitellel a nyakunkban 78,4 szá­zalék volt az államadósság, 2016. december 31-én 76,4 százalék. Ez annak is köszönhető, hogy az Eximbank egy foglyul ejtett pénzügyi intézmény, amelyet az államháztartáson belülre kellett sorolni. Ez azért nagyon fontos, mert így 2 százalékkal nőtt meg hazánk államadóssága, és még messzebb ke­rül­tünk a 60 százalékos maastrichti feltételi küszöbtől.

Összegezve az elhangzottakat, az LMP állás­pont­ja: az eurózónához való csatlakozás nem aktu­ális, a magyar gazdaság nem a saját lábán áll, ki van szolgáltatva külső tényezőknek. Azt gondoljuk, hogy ennek ellenére a tárgysorozatba-vételi kérelmet támogatjuk, hiszen erről beszélni kell. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu