ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a napirend szerinti határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. Megkérem a képviselőtársaimat, szíveskedjenek a helyüket elfoglalni, és ellenőrizzék, hogy a kártyájukat elhelyezték-e a szavazógépben.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény és a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról szóló 2017. évi XXV. törvény módosításáról szóló T/17819. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. Emlékeztetem önöket, hogy a tegnapi döntésünknek megfelelően a törvényjavaslatot kivételes eljárásban tárgyalja az Országgyűlés. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/17819/4. számon, összegző jelentését pedig T/17819/5. számon terjesztette elő.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/17819/4. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 116 igen szavazattal, 31 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/17819. számú törvényjavaslat összegző módosító javaslattal módosított szövegét. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosult törvényjavaslatot 118 igen szavazattal, 31 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik „Az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről az Albán Köztársaság közötti stabilizációs és társulási megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevételéről készült Jegyzőkönyv kihirdetéséről” szóló T/17567. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/17567. számú törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 174 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta.
Soron következik a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló T/17313. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/17313/11. számon, összegző jelentését pedig T/17313/12. számon terjesztette elő.
Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Jobbik képviselőcsoportja a 2., 3. és 4. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.
A 2. számú módosító javaslat Staudt Gábor indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 54 igen szavazattal, 121 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
A 3. számú módosító javaslat Staudt Gábor indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 57 igen szavazattal, 119 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.
A 4. számú módosító javaslat Staudt Gábor indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 27 igen szavazattal, 119 nem ellenében, 30 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/17313/11. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 122 igen szavazattal, 28 nem ellenében, 27 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/17313/14. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az egységes javaslatot 146 igen szavazattal, 27 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik a belügyi feladatokat érintő és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/17458. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/17458/9. számon, összegző jelentését pedig T/17458/10. számon terjesztette elő.
Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az MSZP képviselőcsoportja a 2. számú, a Jobbik képviselőcsoportja pedig a 4. és 5. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.
A 2. számú módosító javaslat Harangozó Tamás indítványa. Ennek elfogadása kizárja a 4. számú módosító javaslatot. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 56 igen szavazattal, 119 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
(Tóbiás József jelzi, hogy nem működik a szavazógépe.) Kérem szépen a géppel kapcsolatos intézkedést megtenni, nem jelzi a tábla.
(12.10)
Az én táblám pontosan jelezte az eredményeket, az általam kihirdetett eredmények pontosak voltak. Tehát még egyszer: 56 igen, 119 nem és 1 tartózkodás volt. Most már látszik a táblán is, igen, helyreállítottuk, folytatjuk munkánkat. (Kunhalmi Ágnes: Nem az a baj! ‑ Tóbiás József: Nem működik a gép! Plusz egy igen!) Tehát plusz egy igen Tóbiás Józsefnek. Kérem a jegyzők támogatását is a szavazáshoz, oda kell figyelnünk. (Zaj.)
Tisztelt Országgyűlés! A 4. számú módosító javaslat Szilágyi György indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 57 igen szavazattal, 118 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.
Az 5. számú módosító javaslat Szilágyi György indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 57 igen szavazattal, 120 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.
Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (2) bekezdése alapján a Fidesz képviselőcsoportja a T/17458/9. számú összegző módosító javaslat 29. pontjáról külön szavazást kezdeményezett. Először határozunk az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő részeiről, majd a külön szavazásra kért pontról. Ezután döntünk az összegző módosító javaslat további pontjairól.
Most az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő 11‑14. pontjának és a 30. pont 7‑8. sorának elfogadásáról határozunk. Felhívom figyelmüket, hogy ezek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/17458/9. számú összegző módosító javaslatának minősített többséget igénylő részét. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás. ‑ 122 igen, 35 nem, 23 tartózkodás. ‑ Tóbiás József: Nem jó a gép! Nem!)
Az Országgyűlés az összegző módosító javaslat minősített többséget igénylő részét 122 igen szavazattal, 35 plusz Tóbiás József szavazata, tehát 36 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett elfogadta. (Dúró Dóra: 36-tal nincs meg a többség! ‑ Zaj, moraj.) Türelmüket kérem! (Rövid szünet.)
A pontos számításokat követően az Országgyűlés a módosító javaslat minősített többséget igénylő részét elfogadta. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Tisztelettel megkérem a bal oldalon lévő képviselőtársaimat, hogy szíveskedjenek nyugodtan megvárni az eredményt, majd közölni fogom.
Most az összegző módosító javaslat… (Közbeszólás az MSZP soraiból.) Képviselő úr, köszönöm. Most az összegző módosító javaslat külön szavazásra kért 29. pontjáról határozunk. A Fidesz képviselőcsoportja kérésére külön döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az összegző módosító javaslat 29. pontját. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 23 igen szavazattal, 151 plusz Tóbiás József nem szavazata, tehát 152 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjairól határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/17458/9. számú összegző módosító javaslatának egyszerű többséget igénylő további pontjait. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az összegző módosító javaslat egyszerű többséget igénylő további pontjait 141 igen szavazattal, 32 plusz 1, tehát 33 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Arra figyelemmel, hogy az imént az Országgyűlés nem fogadta el az összegző módosító javaslat minden pontját, a zárószavazás során a törvényjavaslatnak az összegző módosító javaslat elfogadott pontjaival módosult szövegéről döntünk. Felhívom szíves figyelmüket, hogy a minősített többséget igénylő rendelkezések elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/17458. számú módosult törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosult törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezéseit 119 igen szavazattal, 37 plusz 1, tehát 38 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett nem fogadta el. (Csenget.)
Most a módosult törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő részeiről döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/17458. számú módosult törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az egyszerű többséget igénylő rendelkezéseket 119 igen szavazattal, 33 plusz 1, tehát 34 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény módosításáról szóló T/17569. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/17569/5. számon, összegző jelentését pedig T/17569/6. számon terjesztette elő.
Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/17569/5. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 115 igen szavazattal, 29 plusz 1, tehát 30 nem ellenében, 27 tartózkodás mellett elfogadta.
(12.20)
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/17569/7. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az egységes javaslatot 113 igen szavazattal, 29 plusz 1, tehát 30 nem szavazattal, 26 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2016. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló H/17398. számú határozati javaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a határozati javaslat benyújtott szövegéről határozunk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/17398. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a határozati javaslatot 140 plusz 1, tehát 141 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 27 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény jogharmonizációs célú módosításáról szóló T/16275. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/16275/5. számon, összegző jelentését pedig T/16275/6. számon terjesztette elő.
Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/16275/5. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 139 igen szavazattal, 26 plusz 1, tehát 27 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/16275/7. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az egységes javaslatot 140 igen szavazattal, 26 plusz 1, tehát 27 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/17165. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/17165/7. számon, összegző jelentését pedig T/17165/8. számon terjesztette elő.
Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a Jobbik képviselőcsoportja a 2. és 3. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk
A 2. számú módosító javaslat Staudt Gábor és Gyüre Csaba indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 59 plusz 1, tehát 60 igen szavazattal, 107 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.
A 3. számú módosító javaslat Staudt Gábor és Gyüre Csaba indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 57 plusz 1, tehát 58 igen szavazattal, 108 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/17165/7. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 113 igen szavazattal, 27 plusz 1, tehát 28 nem szavazattal, 27 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/17165/10. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az egységes javaslatot 112 igen szavazattal, 27 plusz 1, tehát 28 nem szavazattal, 27 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik a költségmentesség és a költségfeljegyzési jog polgári és közigazgatási bírósági eljárásban történő alkalmazásáról szóló T/17167. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/17167/8. számon, összegző jelentését pedig T/17167/9. számon terjesztette elő.
Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján az LMP képviselőcsoportja a 2., 3. és 4. számú módosító javaslatok fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.
A 2. számú módosító javaslat Hadházy Ákos indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 26 igen szavazattal, 111 nem szavazattal, 29 plusz 1, tehát 30 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
A 3. számú módosító javaslat Hadházy Ákos indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 3 igen szavazattal, 160 plusz 1, tehát 161 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
A 4. számú módosító javaslat Hadházy Ákos indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 51 plusz 1, tehát 52 igen szavazattal, 114 nem szavazattal, tartózkodás nélkül nem tartotta fenn.
Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/17167/8. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 110 igen szavazattal, 2 nem szavazattal, 53 plusz 1, tehát 54 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/17167/11. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az egységes javaslatot 111 igen szavazattal, 1 nem szavazattal, 54 plusz 1, tehát 55 tartózkodás mellett elfogadta.
(12.30)
Soron következik a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvényi rendelkezések módosításáról szóló T/17570. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatát T/17570/5. számon, összegző jelentését pedig T/17570/6. számon terjesztette elő.
Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a Törvényalkotási bizottság T/17570/5. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 113 igen szavazattal, 29 plusz 1, tehát 30 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/17570/7. számú egységes javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az egységes javaslatot 133 igen szavazattal, 30 plusz 1, tehát 31 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most előterjesztések tárgysorozatba vételéről döntünk. Emlékeztetem önöket, hogy tegnap ezek tárgyalását már lefolytatta az Országgyűlés.
Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik-e a Szelényi Zsuzsanna független képviselő által az eurózónához való csatlakozási folyamat megkezdéséről szóló, H/17344. számon előterjesztett határozati javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a határozati javaslatot 28 plusz 1 igen szavazattal, 110 nem ellenében, 22 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.
Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik-e a Tóth Bertalan és Szakács László, MSZP, képviselők által a kormányzat által indokolatlanul magasan tartott energiaárak igazságos csökkentése érdekében a rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló 2013. évi LIV. törvény módosításáról szóló, T/17352. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 52 plusz 1, tehát 53 igen szavazattal, 106 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem vette tárgysorozatba.
Kérdezem önöket, tárgysorozatba veszik-e a Staudt Gábor és Mirkóczki Ádám, Jobbik, képviselők által a Magyarország Alaptörvényének hetedik módosításáról szóló, T/17262. számon előterjesztett törvényjavaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 24 igen szavazattal, 109 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem vette tárgysorozatba.
Tisztelt Országgyűlés! Most az LMP képviselőcsoportja által az Igazságügyi bizottság 10/2014-2018. IUB számú általános érvényű állásfoglalásának elutasítására vonatkozó, Ü/17807. számon előterjesztett kérelemről döntünk. Emlékeztetem önöket, hogy ennek tárgyalását tegnap már lefolytatta az Országgyűlés.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az LMP által előterjesztett Ü/17807. számú kérelmet. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a kérelmet 30 igen szavazattal, 104 nem ellenében, 22 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megköszönöm együttműködésüket. Kétperces szünetet rendelek el. (Rövid szünet.)
(12.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés