MESTERHÁZY ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, a szerződés módosítására a hatálybalépését követően eltelt időszakban szerzett gyakorlati tapasztalatok, valamint a bekövetkezett szervezeti változások miatt van szükség. A módosítással kibővül a szerződés hatálya, az együttműködésben a bűnmegelőzési és bűnüldözési feladatok végzésére feljogosított szerveken túl a közbiztonság és közrend fenntartására, valamint a közlekedésrendészeti feladatok ellátására feljogosított hatóságok is részt vesznek majd.

A jegyzőkönyv új együttműködési formákról is rendelkezik: együttműködés a korrupció és a hivatali bűncselekmények leküzdésében, határon átnyúló intézkedések a vasúti és hajóközlekedésben, rendőrségi átszállítás, a közúti közlekedésbiztonság biztosítása során folytatott együttműködés és a határokon átlépő sportrendezvényekhez nyújtott kíséret.

A Magyar Szocialista Párt úgy ítéli meg, hogy ez az előterjesztés, ahogy az imént elhangzott vezérszónoki hozzászólásban fideszes képviselőtársam is elmondta, Magyarország nemzeti érdekét szolgálja, ezért a Magyar Szocialista Párt frakciója is támogatni fogja ezt az előterjesztést. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu