HADHÁZY ÁKOS, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Ahogy hallottam, az eddigi vitákban egy jogos felvetés, hogy Matolcsy elnök úr elmenekült a teremből. Én ezt egy picit kevésbé tartom veszélyesnek. Én magam is elkéstem forgalmi okokból, de nem nagyon bánom, mert az eddigi tapasztalatok alapján ezek a viták, vagy azok a válaszok, amiket ő adni szokott, kifejezetten méltatlanok, nagyon sokszor komolytalanok, nagyon sokszor egyértelműen butaságokat vagy felháborító dolgokat beszél, hogy én őszintén szólva nem bánom, hogy nincs itt.

(10.50)

A válaszokat hallva volt egy olyan momentum, amiben szeretném, ha segítenének, mert valami olyat mondott, hogy úgynevezett devizakárosultak vagy állítólagos devizakárosultak. Ezt a bizottság előtt mondta, azt mondta, hogy állítólagos devizakárosultak, ami énszerintem minden eddigi kijelentésénél jobban felháborító. S akkor örülök, ha a bizottság után erre itt is felhívhatjuk a figyelmet.

Én nagyon sokszor gondolkodom, hogy ez az ember hogyan meri megtenni azokat a dolgokat, amiket eddig megtett, és hogyan meri mondani azokat a dolgokat, amiket mondani szokott. Azt hiszem, hogy az a valószínű, hogy abban bízik, hogy mivel a magyar iskolákban nincs pénzügyi oktatás ‑ ez is egyébként egy elképesztő dolog ‑, nincs igazi pénzügyi oktatás az alapiskolákban, abban bízik, hogy az emberek többsége el sem tudja azt képzelni, hogy a forint gyengülésén rengeteg pénzt lehet keresni, hiszen az átlagemberek azt látják, hogy a forint gyengülése rossz, a devizahitelesek milliói kifejezetten tudják, hogy a forint gyengülése rossz, és nem érzik, nem érzékelik azt, és fel sem merül bennük az, hogy a forint gyengülésén pénzt lehet keresni, horribilis pénzeket lehet keresni; azokat a pénzeket, amivel most dicsekszik, hogy nyereségként jelenik meg a banknál.

Számomra is meglepő volt e napirend kapcsán olvasni azt a számot, amiről beszámolt a felügyelőbizottság, hogy 889 milliárd forintot nyert a Magyar Nemzeti Bank a forint gyengülésén. 889 milliárd forintot nyert, hiszen ami nála valuta van, az a forint gyengülése miatt annál többet ér. Ez a nyereség. S ez a bank, ez a Magyar Nemzeti Bank, amíg Matolcsy van, a büdös életben erősebb forintot nem fog elérni azért, mert tudja, hogy akkor viszont veszteség van, hiszen akkor a devizaállománya kevesebbet fog érni, és akkor úgymond vesztesége van. Nekem az az üzenetem, amit akkor alelnök úr adjon át Matolcsy úrnak, hogy bizony az emberek milliói azért mégis tudják azt, annak ellenére, hogy ő abban reménykedik, hogy nem tudják, de tudják azt, hogy a Magyar Nemzeti Bank horribilis pénzeket nyert a forint gyengítésén. Nagyon jól tudják, és borzasztóan fel vannak ezen háborodva.

Elmondtam már korábban is, de itt is megismétlem, hogy Matolcsy elnök úrnak imádkoznia és könyörögnie kell a Fidesz felé, hogy engedjenek egy kis demokráciát, engedjenek egy kis sajtót pluszban, nehogy véletlenül forradalommal legyen vége az ő hatalmuknak, mert nagyon-nagyon reális veszély az, hogy ha nem demokratikus úton, választásokkal lesz vége az önök hatalmának, akkor Matolcsy úr nagyon-nagyon rosszul fog járni, mert az emberek igenis tudják, hogy azokat a habzsi-dőzsiket és azokat a hatalmas pénzösszegeket a devizahitelesek vérén, a devizahitelesek izzadságán szerezte a Magyar Nemzeti Bank, azok az úgynevezett állítólagos devizakárosultak, akikről ezek szerint egészen felháborító módon beszélt a bizottsági meghallgatásán a bankelnök.

Számomra nagyon kérdés, hogy a kormánypárti képviselők miért gondolták jó ötletnek azt, hogy kihangsúlyozzák, hogy Matolcsy velük együtt csinál mindent és velük egyeztet mindent. Mert itt többször elhangzott, hogy milyen nagyon jó a viszony, és mennyire harmonikus, és mindent együtt csinálnak. Én az önök helyében inkább tartanám a távolságot ettől az embertől, mert ez az önök számára is veszélyes lehet.

Amit még szeretnék elmondani általánosságban, az az, hogy amikor önök a hatalmas sikerekről beszélnek, akkor én meg hadd utaljak egy másik korábbi bankelnökre, aki korábban az önök politikai családjába tartozott, Bod Péter Ákosra, aki nagyon jogosan szokta azt elmondani, hogy amikor egy országot olyan nemzetközi helyzet, környezet vesz körül, amelyik árt az ország gazdaságának, amelyik azt eredményezi, hogy rosszabbul mennek a dolgok, akkor mindig nagyon jó kifelé mutogatni, hogy hát azért vagyunk bajban, mert olyan rossz a nemzetközi helyzet. Amikor viszont javul a nemzetközi helyzet, nyugodtak a piacok, és a világban jól mennek a dolgok, akkor azt mindig elfelejtik elmondani, és a hazug politikusok mindig a saját nagy vívmányuknak szokták ezt tekinteni.

Az is nyilvánvaló, hogy amit itt önök nagyon jó gazdasági helyzetnek és gazdaságpolitikának mondanak, az tulajdonképpen semmi másnak nem köszönhető, mint egyrészt némi szerencsének, másrészt pedig egy olyan gazemberségnek, hogy a költségvetési viszonylagos egyensúlyt úgy érik el, hogy a jövőtől veszik el a pénzt, hiszen a kórházaktól, az egészségügytől, az iskoláktól és az oktatástól veszik el a pénzt. Ezzel tudták önök a viszonylagos stabilitást megadni. A nyugdíjpénztáraktól veszik el a pénzt, az európai uniós pénzek elherdálásával veszik el a pénzt, és ezzel tudták elérni azt a viszonylagos nyugalmat, amit a kifejezetten nyugodt nemzetközi piaci helyzetben el tudtak érni.

Mindenesetre azt látjuk, és nagyon fontos erről beszélni, nekem is kell erről beszélni, hogy a Magyar Nemzeti Bank tovább folytatja az urizálást és a gátlástalan közpénzszórást. A nyár folyamán elképesztő módon bejelentették, hogy New Yorkban irodát nyitnak, amit havonta 2,5 millió forintért bérelnek. Ez megint csak arra szolgál, hogy a jegybankelnökhöz hű embereket megjutalmazzák jól fizető pozíciókkal. De ennél még ijesztőbb dolog volt, amikor Matolcsy a HVG-ben adott egy interjút, és azt mondja, hogy azért van szükség erre az irodára, hogy majd jól kifigyeljük az amerikai jegybank ‑ bocsánat, én is folytatom, és a hülyeségeit elmondom itt a parlamentben, de muszáj erre felhívni a figyelmet ‑, nos azt mondja, hogy jól kifigyeljük, hogy az amerikai jegybank majd mit fog tenni az amerikai alapkamattal, hogy azt majd hamarabb megtudjuk, mint az újságok, és ezáltal így tudjuk a mi gazdaságpolitikánkat irányítani. Ez, kérem, a bennfentes kereskedelem. Ezt törvények tiltják Amerikában! (Hollik Istvánnak:) Hiába röhög, ez tényleg így van. Ez tényleg így van. Egész egyszerűen elképesztő ilyet elmondani, hogy azért megyünk oda, hogy jól kifigyeljük, és majd előre valahogy kikémleljük, hogy milyen döntéseket fognak hozni, és majd eszerint legyen majd nekünk valamilyen árfolyamnyereségünk.

Az is elképesztő, hogy a jegybanki dolgozók különböző pénzügyi konferenciákra hivatkozva utaznak Jamaicába meg Hawaiira, és nyilvánvalóan nem fapados járattal, mert nem járnak oda, és nyilván­valóan nem félpanziós ellátással. Ezek egyszerűen hűtlen kezelések. Azért érdemes ezekre kitérni, és azért mélységesen felháborító dolgokról van szó, mert a nyár elején benyújtásra került a jegybank felügyelőbizottságának a jelentése, amelyben leírásra kerül, hogy a Nemzeti Bank a forintárfolyam csökkenéséből következő devizaállomány átértékeléséből három év alatt 889 milliárd forint nyereséget realizált. Ez 889 ezerszer 1 millió forint. 889 ezerszer 1 millió forint, ennyi nyereséget realizált! A jelentésben az is szerepel, hogy a Nemzeti Bank vagyonán belül az ingatlanok aránya csekély, tehát a Nemzeti Banknak van egy hatalmas összegű nyeresége, amelynek a nagy részét nem tudjuk, hol parkoltatja jelenleg. Egy része az alapítványok induló vagyonának megteremtésére került át, illetve tavaly befizettek 50 milliárd forintot a központi költségvetésbe, a többi pedig eredménytartalékba kerül.

Az LMP többször felszólította ‑ most ismét megtesszük ‑ a jegybankot, hogy a teljes nyereségét fizesse be a központi költségvetésbe, mert ezzel tud a legjobban segíteni, főleg úgy, hogy a devizahitelesek ügye ‑ még egyszer elmondom, azt mondta Matolcsy, hogy szerinte nincsenek devizakárosultak ‑, az állítólagos vagy úgynevezett devizakárosultak ügye még mindig nem megoldott. Amíg a jegybank ilyen mértékű vagyonnal rendelkezik, és a dolgozói külföldre utazgatnak, meg kedvezményes szuper VIP-hiteleket és hatalmas fizetéseket kapnak, és sorra nyitják a külföldi nagyvárásokban az irodákat, hogy jól fizető pozíciókat kapjanak a Matolcsyhoz hű emberek, azonközben bizony kilakoltatások zajlanak, kétségbeesett és kilátástalan helyzetű emberek külföldre vagy rosszabb esetben öngyilkosságba menekülnek.

Hiába röhögnek ezen is az ellenzéki képviselők. (Sic!) Fontos hangsúlyoznunk, hogy ha a jegybank befizetné a teljes nyereségét a központi költségvetésbe, akkor szükséges lenne egy elkülönített alapot létrehozni, ahová átcsoportosítva ezt az összeget, csak a devizahitelesek megsegítésére lehetne fordítani. Amennyiben ez nem történik meg, akkor nyilvánvaló, hogy a befizetett összeg ugyanúgy el tud folyni, bizonytalanná válik a felhasználása, és esetleg rossz helyen landol. Hiszen nem gondolom azt, hogy a kormánynál jobb, biztosabb helyen van az a pénz, mint Matolcsynál.

(11.00)

A jegybank által realizált nyereségből elsősorban lehetőség lenne a kilátástalan helyzetbe került devizahitelesek megmentésére, de nyilvánvalóan ennek a pénznek a töredékét lehet más, hasznos dolgokra is fordítani, de azt hiszem, úgy tisztességes, ha ennek a pénznek a legnagyobb részét a devizahitelesek megsegítésére fordítjuk. Még egyszer mondom, nem tudtam ezt az elképesztő számot, 889 milliárd forint nyereséggel dicsekszik. Eddig az alapítványok vagyonáról beszéltünk, amit természetesen a devizahiteleseknek azonnal vissza kell adni, de ez a nyereség jóval több. Bizony ez a pénz már egy olyan alap, mivel kifejezetten, egyértelműen lehet segíteni annak a több százezer családnak, amely a devizahitelek miatt most is kilátástalan helyzetben van.

Fontos tudni, hogy a jegybank célja továbbra is a forint gyengén tartása, hiszen csak így tud minden félévben nyereséget produkálni. Annak a tényét viszont a Nemzeti Banknak is el kell ismerni, hogy a gyenge forintárfolyam terheit a devizahitelesek viselik. A kormánynak nem áll érdekében a forint erősítése, ezért semmiképpen nem mondható, hogy a devizahitelesek érdekeit nézi. Amióta megtörtént a forintosítás, még mindig 72 ezer család nem tudja fizetni a hitelét, és több százezren élnek létbizonytalanságban, illetve több százezren kellett hogy kimeneküljenek és külföldön dolgozzanak azért, hogy a hiteleket törleszteni tudják. Nyilvánvaló, hogy a végtörlesztés csak nagyon keveseknek, azoknak segített, akiknek legkevésbé volt erre szükségük. Ezt nagyon sokszor elmondtuk.

Hadd mondjam azt is el, hogy önmagában a forint gyengítése természetesen nem ördögtől való dolog, de ezt csak úgy lehetett volna megtenni, hogy közben azokat az embereket, akiket kifejezetten sújt, egész életüket veszélyezteti, igenis meg kellett volna menteni és figyelembe kellett volna venni. Más országban meg tudták tenni, önök szenvtelenül és szívtelenül mondanak ilyeneket, hogy úgynevezett devizakárosultak. Egészen elképesztő!

(Az elnöki széket Sneider Tamás,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Folyamatosan zajlanak a kilakoltatások, olyan szürreális esetek is, amikor a külső behajtó cég és a Raiffeisen Bank egyszerre akarja érvényesíteni követelését az adóson, és ezért kerül szégyenszemre utcára két gyermekével az adós. Az adósok olyan idegi és lelkiállapotban vannak, hogy inkább csendben összepakolnak és kiköltöznek. Önök is nagyon cinikusan tudják, hogy már nincsenek abban az állapotban, hogy érdekeiket képviseljék, de még egyszer mondom, ha véletlenül nem választáson lesz vége az önök rendszerének, akkor önök nagyon-nagyon kellemetlen helyzetbe fognak ezek miatt az emberek miatt kerülni.

Amikor önök azt mondják, hogy milyen sikeres a jegybank, mennyi nyereséget ér el, akkor valójában ezeknek az embereknek a kárán nevetgélnek. Az LMP szerint, mint már korábban többször elmondtuk, a jegybanknak meg kell szüntetni az alapítványait, a felszabaduló összeget be kell fizetni az államkasszába, az éves nyereség 80 százalékával együtt, mint ahogy az megtörténik Németországban. Úgy tűnik, a németek azért néhány dolgot jól tudnak. Nem szégyen tőlük tanulni, mert ez a magyar adófizetők pénze, az összegből pedig segíteni lehet a devizahiteleseket.

Ez alapján képviselőtársam nem olyan régen föltette a kérdést éppen önnek, alelnök úrnak, hogy belátják-e végre, hogy a forintárfolyamon realizált nyereség nem a Magyar Nemzeti Bank szűk elitjét, hanem a magyar társadalom egészét illeti meg. Nagy Mártonnak, aki éppen a parlament alelnökével beszélget, az volt egy cinikus válasza, hogy jó monetáris politikát folytattak, átváltották a devizahitelesek devizahitelét. Azt, mondjuk, elfelejtette mondani, hogy nem 180 forinton, hanem 260 forinton, azt a svájci frankot, amit 160 forintért vettek, 260 forintért adták el a bankoknak. Azzal dicsekedett, hogy 1000 milliárd forint transzfert adtak lényegében a lakosságnak. Ez így hangzott el nem olyan régen.

Akkor vajon miért nem tudják most sem fizetni az adósok a hiteleiket? Miért fordulhat elő, hogy miután valaki kamatostul visszafizette az adósságot, még egyszer annyi adóssága van még? Vagy ha valakinek elárverezik a házát, azután is megmarad legalább annyi kár? És bármennyire is jól szórakozik itt alelnök úrral, ez így van. Ez így van!

Ön azt is említette, hogy a jegybank nem várt eseményekre képez tartalékot. Arra majd válaszoljon, hogy milyen nem várt eseményekre gondol. Az eredménytartalék azt a célt szolgálja, hogy a későbbiekben is kiszolgálja a Magyar Nemzeti Bank propagandáját, ahol folyamatosan ismétlik, hogy nyereséges a jegybank, és ezek után majd nem mutatna jó képet, ha esetleg veszteségbe fordulnának?

Jelenleg a beszámolóból kiderül, hogy mind a kamatbevételek, mind a devizaárfolyam változásaiból eredő bevételek és a nyereség is lépcsőzetesen csökken évről évre, és ez az önök számára semmiképpen nem jó jel. Még egyszer mondom, az nem tragédia, ha véletlenül esetleg a forint majd egyszer erősödik. És amikor a forint majd egyszer erősödik, akkor bizony lehetséges az is, hogy veszteség termelődik a Magyar Nemzeti Banknál, és ez egy természetes folyamat.

Nagy Mártonnak volt még egy fontos kijelentése. Azt mondta, azt is megjegyzem, hogy ha a Magyar Nemzeti Bank veszteséget termel, a költségvetésnek állnia kell, ha pedig nyereséget termel, majd a jegybank eldönti, hogyan gazdálkodik vele. Elképesztő kijelentések! Ha a veszteséget a központi költségvetés állja, akkor nem teljesen természetes, hogy a nyereség visszamegy a központi költségvetésbe? Ezt továbbra is követeljük.

A legvégén pedig volt itt egy olyan momentum is, amit kihangsúlyoztak, hogy új forintbankókat vezettek be. Nyilván ezen is lehetett jó sok pénzt keresni. Az azonban egészen biztos, és ezt hadd mondjam, nagyon sok olyan emberrel találkoztam, akiket borzasztóan felháborít ezeknek a pénzeknek a megjelenése. Ugyanis nagyon könnyű őket összetéveszteni. Nyilvánvalóan rengeteg olyan idős ember lesz, akit ezen keresztül át fognak vágni. Ezek 10-20 ezer forintok, az ön 5 millió forintos fizetéséhez képest természetesen nem tűnik nagy összegnek, de Magyarországon nagyon sok olyan ember van, akinek, ha 10-20 ezer forinttal átvágják azért, mert idős, gyengén lát, összetéveszti a pénzeket, ezek igenis fontos veszteségek. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu