BÓNA ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak nagyon röviden. Volt itt szó kampányeszközökről, brillírozásról, boszorkányüldözésről, de én azt gondolom, hogy a délelőtt folyamán a tények az előterjesztők részéről már elhangzottak, jelesül, hogy az állam megkárosítása mellett idén május-júniusban fizetésképtelenné vált a Czeglédy Csaba által vezetett Human Operator Zrt., amelynek következtében közel ezer diák nem kapta meg az összességében 100 millió forintot meghaladó jogos járandóságát.

Tehát röviden, egyszerűen: ez a határozati javaslat továbbra is a megkárosított fiatalok megdolgozott és ki nem fizetett béréről szól, amelyben felkérjük a kormányt a cselekvésre.

Tehát mindezek ismeretében kérem önöket, hogy amennyiben egyetértenek a határozati javaslat céljával, miszerint a magukra maradt diákok kárrendezését az állam méltányossági alapon rendezze, akkor szíveskedjenek a benyújtott előterjesztést támogatni. Azt előre is köszönjük.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu