GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Köszönöm államtitkár úr válaszát. Attól tartunk, hogy a brexit miatt a közös agrárpolitika összköltségvetése jó esetben szinten marad, de attól tartunk, hogy csökkenhet is, és azt gondoljuk, hogy ez szűkíteni fogja a mozgásteret az eddigi fejlesztési terveink megvalósításában, ami versenyképességi szempontból nagyon jelentős kihatással járhat. Nem tudunk egyetérteni azzal, hogy ezen lehetséges forráselvonás mellett további olyan feladatok kerüljenek bele a közös agrárpolitikába, ami csökkenti az eredeti mozgásteret.

Tisztelt Államtitkár Úr! Én ezennel ajánlom és kérem is a szövetséget, hogy a kormánnyal együttműködve a magyar gazdák fel tudják emelni a hangjukat annak érdekében, hogy ez az egészen őrült ötlet ne kerüljön jogszabályba, és ne várja el az Európai Bizottság Magyarországtól, a magyar gazdálkodóktól, hogy egy rajtunk kívül álló okok miatt bekövetkezett problémát a nekünk járó pénzekből orvosoljanak. Köszönöm szépen, államtitkár úr. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu