TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mivel a Törvényalkotási bizottság elő­adója elég részletesen elmondta, hogy hogyan alakultak a módosító javaslatok a törvényjavaslat kapcsán, ezért én azok közül csak néhányat emelek ki. A kormány támogatja azt a Gazdasági bizottság által megfogalmazott módosító javaslatot, amely az értelmező rendelkezéseket kiegészíti a saját bevétel fogalmával, hogy egyértelmű legyen, hogy nem az állam közvetlen bevételei között elszámolt bevételeket kell alatta érteni.

Szükséges és támogatandó a jogalkalmazás segítése érdekében az a módosítás, amellyel meghatározásra kerül a benyújtott végrehajtási kifogás elsőfokú adóhatóság általi felterjesztési kötelezettsége határidejének kezdő időpontja, továbbá a fellebbezéssel megtámadható végzések köre is pontosításra kerül annak egyszerűsítése érdekében, hogy az úgynevezett közbenső végzések esetében a hatályos szabályozással azonos módon nincs lehetőség fellebbezésre.

A kormány egyetért azzal, hogy az adóhatóság által elrendelhető jármű-tárgykörözés szabályait szükséges kiegészíteni az intézkedés alkalmazásának célzatával. Ezáltal rögzítésre került a törvényjavaslatban, hogy a tárgykörözés az ismeretlen helyen lévő jármű feltalálási helyének megállapítását szolgálja. A módosító indítvány alapján kikerül a törvényjavaslatból az az előírás, amely felhatalmazást adott volna az adóhatóságnak az adós házastársának vagyonával kapcsolatos adatgyűjtésre.

Álláspontom szerint a törvény stabilitását segíti elő az a módosítás, amely alapján kikerülnek a javaslatból az adózás rendjéről szóló törvény és az adóigazgatási rendtartásról szóló törvény konkrét rendelkezéseire történő hivatkozások, és helyettük leíró jelleggel kerülnek meghatározásra az alkalmazandó előírások.

A Gazdasági bizottság módosító indítványa ‑ mint ahogy hallhattuk ‑ a fent ismertetett fontosabb változásokon túl nyelvhelyességi és jogtechnikai jellegű módosításokat, továbbá egyéb, koherenciát segítő, szövegpontosító és nyelvhelyességi módosításokat vezet át a törvényjavaslat szövegén, amelyek támogatását kérjük a képviselőtársainktól. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu