DR. LEGÉNY ZSOLT, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Előrebocsátom, hogy az MSZP frakciója támogatni fogja az előttünk fekvő javaslatot, már csak azért is, mert ennek lényege az lenne, hogy a Magyar Köztársaság és egyes volt szocialista országok között a szerződéses kapcsolatok felülvizsgálatáról szóló 2053/2003. számú kormányhatározat alapján a szerződés-felülvizsgálati eljárással nem érintett volt szocialista államokkal 1990 előtt kötött nemzetközi szerződések felülvizsgálatra kerüljenek.
(10.00)
Ezen kormányhatározat alapján 2013-ban kezdődtek meg Magyarország és Mongólia között a tárgyalások a két ország nemzetközi szerződéses kapcsolatainak felülvizsgálata tárgyában és annak megállapítása végett, hogy a felek mely megállapodásokat kívánják hatályban tartani és melyeket nem, és a tárgyalások eredményeképpen 11 megállapodás hatályban tartásáról döntöttek a felek.
Az öt cikkből álló jegyzőkönyv a Magyarország és Mongólia között 2016-ig megkötött valamennyi kétoldalú nemzetközi szerződés hatályát és jogi sorsát rendezi. Azt szeretném kiemelni, hogy a jegyzőkönyv kizárólag nemzetközi szerződésekre vonatkozik, a magyar-mongol tárcaközi intézményközi megállapodások nem képezték ennek tárgyát, és ez alapján most öt nemzetközi szerződés veszti majd hatályát. Köszönöm, elnök úr, a lehetőséget.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés