BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nagyon röviden szólok hozzá. Hegedűs Lorántné képviselő asszony számokat mondott, tehát rögzítsük, hogy a képviselő asszony által mondott létszámok magukban foglalták a költségvetési szerveknél foglalkoztatott teljes létszámot, illetőleg a közmunka keretében foglalkoztatott számot is. Ez a körülbelül 850 ezer fős létszám. Ha ilyen tágra nyitjuk az ajtót, akkor mondhatjuk, hogy náluk abszolút túlnyomó többségben valósult meg béremelés. Amiről a képviselő asszony beszél rögzítsük 2018. januári kincstári adat alapján: 28 642 fő önkormányzatoknál foglalkoztatott köztisztviselő, akinek a béréről beszél. És azért azt hadd mondjam el, hogy számomra kicsit ellentmondásos, hogy a vitanap címe magában foglalja az önkormányzatiság jövőjét. Képviselő asszony arról beszélt, hogy az önkormányzatok hogyan vesztették el a jogaikat, hol van az önkormányzatiság. Egyrészről az önkormányzatok saját szuverén döntéséről, döntési jogosultságáról beszél, másik oldalról meg arról beszél, hogy az önkormányzatok által végrehajtható béremelés teljes fedezetét a központi költségvetés biztosítsa.
Az a mi állításunk, hogy az önkormányzati rendszer finanszírozását egy új pályára helyezte a 2010 után hivatalban lévő kormányzat. Az az állításunk, hogy ezen új pálya értelmében az adósságkonszolidáció, a feladatváltozás, a feladatfinanszírozási változás következtében a korábbi jellemző és nagyarányú deficites rendszer helyett jelenleg többletekkel gazdálkodnak az önkormányzatok.
És az az állításunk, hogy az önkormányzati szuverén döntések keretében az új rendszerben az említett 28 600 és egynéhány fő több mint felénél már az önkormányzatok a saját döntéseik alapján meg tudták azt tenni, hogy bért emeltek, és érdemi, jelentős béremelések valósultak meg. Van, ahol az illetményalap 60 ezer forint fölötti, bőven efölötti. És az az állításunk, hogy amennyiben a gazdasági növekedést fenn tudjuk tartani, akkor felelős módon a központi költségvetés a jövőben támogatást adhat jövőbeni béremelésekhez, értelemszerűen az eddig látott fegyelmezett gazdálkodás fenntartása mellett. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés