ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Ugye, ön vitatta, hogy az EBESZ-jelentés mit állapított meg. Azt állapították meg, hogy a megfélemlítés légköre, az idegengyűlölő retorika, a média elfogultsága és átláthatatlan kampányfinanszírozás korlátozta az igazi politikai viták jelentőségét. Ezt nehéz másként értelmezni, mint úgy, hogy nem tisztességes a választás. Ami az ön egyetlen konkrét válaszát illeti, hiszen a legtöbb kérdés elől kitért, arra vonatkozott, hogy ugyan valóban a törvény előírja azt, hogy azt a határon túli magyar szavazót, aki Magyarországon lakcímet létesít, törölni kell a határon túli levélszavazói névjegyzékből, csak éppen, mivel ez a névjegyzék nem nyilvános, ezért senki sem tudja ezt ellenőrizni. El kéne hinnünk önöknek azt, hogy nem csalnak a választásokon, de ez nehezemre esik. Sajnálom, hogy államtitkár úr a felelősséget nem vállalta, de válaszát nem tudom elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps a DK soraiban.)

Forrás: parlament.hu