DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Tisztelt Ház! 2010 óta a büntető törvénykönyv több alkalommal szigorodott a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények tekintetében. Tehát 2014. december 21-e óta például el nem évülő bűncselekménynek minősül a Btk. nemi élet szabadsága és nemi erkölcs elleni bűncselekményekről szóló XIX. fejezetében meghatározott minden olyan bűncselekmény, amely ötévi szabadságvesztésnél súlyosabban büntetendő, ha a bűncselekmény sértettje a bűncselekmény elkövetésekor a 18. életévét nem töltötte be. 2017. december 1-je óta a 18. életévet be nem töltött személy sérelmére elkövetett nemi élet szabadsága és nemi erkölcs elleni bűncselekmény súlyára tekintettel a gyermekek védelme érdekében ezen bűncselekmények elkövetője végleges hatállyal kötelezően eltiltandó bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében a gyermekek nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel szemben egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.Ezek a szabályok lényegesen nagyobb védelmet biztosítanak, mint a korábbi időszak szabályai voltak, gyakorlatilag a büntetőjog határáig próbáltunk elmenni az európai gyakorlatot követve, hogy mi az a legszigorúbb szabályozás, amelyet alkalmazni lehet.
Ilyenek körébe tartozik a gyermekek sérelmére elkövetett, kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények szigorítása, valamint hogy azokat, akik ilyenben részt vettek, nem lehet alkalmazni ott, ahol a gyerekekkel érintkezhetnek. Ezen túl 2018. január 1-je óta tovább szigorodott és strukturálódott a 12. életévet be nem töltött személyek sérelmére történő szexuális cselekmények szabályozása is. Ennek megfelelően 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki 12. életévét be nem töltött személlyel végez szexuális cselekményt. Köszönöm.
(16.00)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés