ELNÖK: Képviselő Úr! Tehát szeretném… (Jakab Péter a kezével „időt” mutat, miközben mondja: A Föld forog, az idő áll…) Figyeljen rám, képviselő úr! (Közbeszólások a kormányzó pártok padsoraiból: A másik irányba kell nézni! - Derültség a kormányzó pártok padsoraiból.) Köszönöm. No, tehát szeretném felhívni az első felszólalása alkalmával a figyelmét arra, hogy ez egy parlament, egy Országgyűlés. Ön, miután megválasztott képviselő, köteles tiszteletben tartani nemcsak azoknak a választóknak a méltóságát, akik önt ideküldték - bizonyára ők sem tévedésből tették ezt, hanem jól megfontolták azt, legalábbis remélem -, hanem azoknak a képviselőknek és az ő szavazóiknak a méltóságát is, akiket szintén ugyanolyan jogon küldtek ebbe a parlamentbe, mint önt.

Úgyhogy legyen szíves, válogassa meg a szavait, mert nem a kocsmában van a jobbikos haverjai között, hanem képviselőtársai között, és tisztelje meg őket, meg a választókat, akik mögöttük állnak, világos? Különben megvonom öntől a szót, csak azért, hogy tudja, mire számíthat. (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Elmegy a mikrofonod! - Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu