DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Valóban, azt hiszem, ha ön kórházi adósságról beszél itt az Országgyűlésben, akkor személyes tapasztalatai is lehetnek, hiszen amikor ön átadta 2011-ben a Szent Imre Kórház vezetését, akkor a köztudatban ismert 300-350 millió forint helyett a kórház új vezetése egymilliárd forintnyi adósságot talált, amely többek között azért is lehetett ennyivel nagyobb, mint a korábban vélt, hiszen nem is tartották nyilván központilag, hogy mennyi adósságot halmozott fel a kórház. Amikor pedig azt nézte meg a kórház új vezetése, hogy mekkora összeg áll rendelkezésre a több mint 600 ágyas kórházban, akkor likvid pénzként 295 299 forinttal találkozott, ami kórházi ágyanként kevesebb, mint 500 forint volt. Önnek volt javaslata ezen a téren, méghozzá a vizitdíj és a kórházi napidíj; Gyurcsány Ferenc egyik leglelkesebb támogatója volt akkor is, és úgy látszik, most is. Úgy látszik, önök, akik, hogy úgy mondjam, a DK-ban vagy MSZP-ben politizáltak ezen a téren, sohasem közszolgálatként tekintettek az egészségügyre, hanem egy kiszervezendő problémára, amelyet akár privatizálni is lehet, de semmiképpen sem az állam berkeiben jól vinni ezt a kérdést. Ezt mutatja az a kórházbezárási hullám is, amely a vizitdíj és a kórházi napidíj mellett ahhoz a kormányzáshoz köthető: a Svábhegyi Gyermekkórház bezárása, az OPNI bezárása, a Szabolcs Utcai Kórház bezárása, a Schöpf-Merei Kórház bezárása, amely számtalan család számára óriási segítséget nyújtott.
Mi ezzel szemben a kórházi fejlesztésekben hiszünk, és abban, hogy a különböző hatékonyságnövelő fejlesztéseit támogassuk a kórházaknak. Az elmúlt esztendőben is az az összeg, amit ön mondott, részben kórházi adósságrendezésre, részben pedig a hatékonyságnövelő alapon keresztül a későbbi adósságtermelődés megelőzésére, ilyesfajta strukturális vagy működési változtatásokra volt fordítható. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Innen folytatom, köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés