Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezen a héten a parlamenti viták sodrában a legfontosabb nemzeti sorskérdésünkről is többször szó esett, ez a demográfiai, népesedési kérdéskör. Úgy látszik, párhuzamos valóságban élünk a kormányzó pártok képviselőivel, akik közül köszönöm annak a kettőnek, aki megvárt bennünket, és kíváncsi erre a témára így napirend után is. El kell hogy mondjam, arról a népesedési kérdésről beszélünk, amely kapcsán a kormány újabban velem együtt örül annak, hogy a termékenységi arányszám emelkedőben van, és egy történelminek tűnő mélypontról egy kicsit látszólag elmozdult. Ezt én eredményként értékelem, örülök neki, és szeretném bizonyítani azt, hogy nem rossz minden számunkra, ami a kormányzat szemében jó. Bár ezek az árkok, amelyek közöttünk húzódnak, most betemethetetlennek tűnnek, azért közös nemzetstratégiai áldásoknak örülni kell, és úgy gondolom, hogy minden jóérzésű ember örül ezeknek.Viszont, ha megvizsgáljuk azt, hogy mit is mutat ez a termékenységi arányszám, akkor azt látjuk, hogy örvendetes növekménye ellenére is folyamatosan szűkül az a bázis, amely a szülőképes korban lévő hölgyek, magyar asszonyok számát jelenti, ily módon az arányszám növekménye a legjobb szándék ellenére sem párosul az élve születések számának növekményével, pedig ez lenne az igazi cél.
De ha már ezt az arányszámot vizsgáljuk, akkor látható, hogy már az is kisebb fajta csoda volt, hogy a második világháborútól az 1960-as évek közepéig ez a mutató 2,8-ig tudott emelkedni, tehát ez egyfajta természetes európai életösztönt feltételezett. De azt is látnunk kell, hogy az 1970-es évek közepére ez a ráta a még éppen elégséges 2,1-re húzódott, süllyedt vissza, ezt követően 2 alá zuhant, és nagyjából a hetvenes évektől kezdve folyamatos a népesség csökkenése Európában. Azt sem árt tudatosítanunk magunkban, hogy Magyarország ezt a 2,1-es arányszámot, amely a reprodukcióhoz, önmagunk pótlásához lenne elegendő, utoljára 1977-ben volt képes produkálni. Ugyanakkor az 1977-es időszakban még nem volt jellemző ilyen fokon az, ami ma, hogy a szülőképes korú hölgyek száma a társadalmon belül olyan mértékben csökkent, hogy az tulajdonképpen lehetetlenné teszi a következő évtizedekben azt, hogy önmagunkat pótoljuk.
Nemegyszer mondtuk el itt a Jobbik-frakció részéről, hogy ha a következő harminc évben mindenféle politikai és pártállástól függetlenül a legjobb döntéseket hozzuk ezen a területen, akkor is csak majd évtizedek múltán érhetünk el a nulla szintre, tehát a fogyatkozás megállításához. Kell mindezt úgy tennünk, hogy történelmi példa hasonló sikerrel nem igazán mutatkozik előttünk, és hogy további nehezítő tényezőt is említsek, az egész világ tíz, talán leggyorsabban fogyatkozó állama itt, a kelet-közép-európai térségben található. Mindez önmagában is nehéz feladat, hatalmas kihívás.
Ugyanakkor történelmi bűnként kell elkönyvelnünk azt, hogy a jelenleg kormányzó pártok egyszerűen nem vesznek tudomást olyan problémakörökről, amelyek ezt a drámai helyzetet csak súlyosbítják, pedig nekünk most már a közös megoldásokon kellene dolgoznunk.
(18.00)
Az egyik ilyen az az elképesztő mértékű kivándorlás, amellyel kapcsolatban a kormány jellemző válasza az, hogy hát ez igazából egy természetes rendszerelem, mert a környező országokban százalékos arányban talán még magasabb a kivándorlók aránya, és aztán szoktak még Bulgáriára mutogatni, ami a kataklizma és a katasztrófa mintaképe. Nem szeretnénk odáig eljutni, de az tény, hogy a több százezer aktív magyar hiányzik innen, és az is óriási probléma, hogy egyrészt az elszakított részeken születnek magyar gyermekek, ez örvendetes a külhonba szakadt magyarok körében, a kényszerből külföldön dolgozók körében megszülető magyar gyermekek elenyésző hányada fog Magyarországon szocializálódni vagy itt leélni az életét a későbbiekben. Éppen ezért ez az egyik faktor, a kivándorlást illető kihívásra valamit válaszolnia kellene ennek a kormánynak. Nyilván számos tényezőt érint ez a kérdés.
A másik ilyen drámai pedig a lakhatási válság. Egész egyszerűen nem értem, hogy egy kétharmados felhatalmazottságú kormány hogyan nem látja azt a problémát, hogy a budapesti 130, illetve 150 ezer forintos albérleti díjak mellett egy magyar fiatal nem tud, nemhogy gyermekeket vállalni, családot alapítani, elkezdeni a közös életét valakivel. Ez a legalapvetőbb, abszolút mindennapinak számító probléma. Úgy gondolom, hogy a lakhatási válságra, lakhatási szegénységre egy állami hátterű bérlakásépítési programmal válaszokat kell találnunk. A Jobbik konstruktív ebben a kérdésben, de elvárjuk, hogy mivel nemzetstratégiai vetületről van szó, a kormányzat érdemben reagáljon arra, hogy mennyiben tud partner lenni a Jobbik ötlete tekintetében. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés