Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen nehéz dolgunk van, ha úgy próbálunk véleményt nyilvánítani az úgynevezett Stop Soros és egyáltalán a bevándorlás szervezése kapcsán, hogy azzal ne ácsoljunk színpadot a kormányzatnak, hiszen a jelenlegi kormányzat elemi érdeke az, hogy ezen a színpadon minél tovább táncikálhasson, és azon egy létező és az erre rápakolt nem létező feszültségeket fenntartsa. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy nagyjából ugyanebben a felállásban vitatkoztunk mi erről a kérdésről emlékeim szerint 2015-ben, amikor a Jobbik frakciójának tagjai elmondták, hogy létező és valós probléma a Magyarország határait fenyegető migrációs nyomás kérdésköre, erre pedig a Fidesz-KDNP államtitkárai úgy reagáltak, hogy ilyen probléma nem létezik, és különben is háromezer rendőrt avattak a Hősök terén; nagyjából ez volt a válasz lényege. (Derültség a Jobbik és a DK soraiban.)Aztán a történelem egy kicsit fordult. Miután lényegében a Jobbik javasolta a fizikai határzár létrehozatalának szükségességét, egy év késéssel ezt a kormányzat olyan módon, amilyen módon ismeretes, de szerencsére meglépte, szerencsére megtette, tegyük hozzá, hogy az önálló határőrség felállításának elmulasztásával. Talán emlékeznek, hogy a Jobbik biztosította a kétharmadot azon a szavazáson, amikor a honvédséget sikerült a fizikai határzárhoz rendelni. Tehát amikor a Jobbikot különféle, a fizikai határzár kapcsán negatív színben próbálják feltüntetni, emlékeztetném önöket, hogy a Jobbik támogató szavazatai nélkül önök egy üresen ott álldogáló és csonka fizikai határzárat tudtak volna felmutatni a nagyvilág előtt. Kellett hozzá egy konstruktív partner, egy együttgondolkodó, nemzeti érzelmű fél, aki ezt a kétharmadot biztosította. Önök ezt hajlamosak elfelejteni. Egy nem túl gáláns, nem túl elegáns kormányzatról van szó, tehát én ezt nem rovom fel önöknek, nyilván nem az itt ülők többsége dönt erről, önök csak áldozatai ennek a döntésnek, bár kiszolgáló áldozatai, de el kell hogy mondjam, nem túl elegáns akármelyik ellenzéki szereplőt hazaárulással vádolni a kérdésben.

Van, akit feltételezhető módon lehet, akár egyes megnyilvánulásai miatt, de azt, aki a szavazatok, a számok, a matematika szintjén kiállt a nemzeti érdekek mellett, legalábbis nem szerencsés, hiszen abban talán önök is egyetértenek velem, hogy nem lesz örökké Fidesz-kormány Magyarországon, fognak önök még ellenzékben ülni, és akkor nagyon fog hiányozni egy konstruktív kormányzó fél. Ígérem önöknek, ha a Jóisten egyszer úgy dönt, hogy mi lehetünk majd abban a szerepkörben, igyekszünk elegánsak és konstruktívak lenni; azt megtanultuk önöktől vagy egyes képviselőiktől, hogy hogyan ne viselkedjünk ellenzéki képviselőtársainkkal szemben.

Visszatérve a témához, nagyon fontosnak tartanám tisztázni azt, hogy a bevándorlásszervezés minden formáját elutasítom, nincsen olyan formája, amit támogatni tudnék, ily módon az előttünk fekvő törvényjavaslat mögötti elvi megfontolásokat nagy vonalakban tudom támogatni. Hogy ennek milyen fizikai kivetülése van és milyen kodifikációs katasztrófát hoztak önök létre, azt már többen elmondták előttem; maximálisan azonosulni tudok azzal a tudattal, hogy egy végzett jogász jó szívvel biztos, hogy nem támogatja ezt a slendrián munkát. De azt is el kell hogy mondjam, ha már a bevándorlásszervezés semmilyen formáját nem támogatom, akkor válaszokért kiált az önök által kitalált letelepedésikötvény-program.

(15.20)

Még egyszer mondom, az a 17 milliárd forintos veszteség, amit önök okoztak a magyar adófizetőknek, és az a 150 milliárd forintos hiány, ami a közvetítői díjak tekintetében mutatkozik meg. De azt is látnunk kell, hogy ha nem támogatjuk a bevándorlást szervező szervezeteket, egyesületeket, civil társaságokat, akkor hogyan fordulhat elő és meddig fordulhat elő még az, hogy a kormány támogatja ezeket költségvetési soron, költségvetési pénzből, vagy akár az uniós forrástömeg mellé hazai önrészt tesz. Ez még akkor is így van, ha Boldog István nem értesült erről, vagy nem érti a felvetésem látható módon, hiszen szereti ingatni a fejét. Remélem, majd érdemben reagál erre, miután utánanézett, mert van mire reagálni.

Kérdés például, államtitkár urak, hogy a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület a menekültek beilleszkedését támogató program megvalósítása tekintetében kapott 25 millió forintot, amihez önöknek azért volt némi közük. A kérdésem lényege az, hogy a költségvetési vitában majd szembesülünk-e ezzel a sorral közvetlen vagy közvetett módon, tehát tervezik-e még ezen szervezet támogatását bármilyen forrásból.

Még nem tértem ki Budapest városának a migránsokat támogató lakhatási programjára, merthogy ilyen is létezik, és ennek a papírjait is kikérte Tokody Marcell Gergely fővárosi képviselőnk a fővárostól, s meg is kapta ezeket a papírokat. Nem kívánom az általános vita kereteit szétfeszíteni, leginkább az idetartozó tételek érintenének, de megnyugtató választ szeretnék kapni arra, hogy ezeket a szervezeteket önök a továbbiakban nem támogatják. Hiszen értem én a retorikai háborút az óriásplakátokon, de ennek akkor van értelme, hogyha a valóság terében alá tudják támasztani mindezeket.

S azt is nagyon fontos lenne tudni, hogy miközben az Európai Unió 75 százalékos támogatást nyújt ezekhez a projektekhez, azért itt valaki döntött egy magyar 25 százalékos önrész odapakolásáról. Érdekelne az, hogy ez kormányzati szinten dől-e el, miniszterelnöki szinten dől el, vagy kormányülésen vitatják ezt meg. Lehet, hogy az én tudatlanságomról árulkodik az, hogy a döntés pontos platformját nem ismerem, de feltételezem, hogy államtitkár úr ezen vita során tud nekem segíteni ebben, és így az én épülésemet is tudja támogatni ebben a kérdésben.

Hozzá szeretném tenni, hogy a menekültek foglalkoztatásának növelésére idézek végig és stabil megmaradásuk elősegítésére a munkaerőpiacon egy 2015-ben kiírt pályázaton 63 millió forintot kapott egy Soros-féle szervezet, és ez a program bizony 2018 júniusáig tart. Talán akkor most illendő és ildomos rákérdeznem, hogy az idejuttatott milliókat honnan, kinek a döntése alapján, milyen forrásból foganatosították. Értem én, hogy mindenre azt fogják válaszolni, hogy az Európai Unió, az Európai Unió adta, akikkel önök egyébként folyamatosan háborúban állnak, de itt azért nagyon csúnyán felsejlenek a magyar forrásból odaadott tízmilliók. De ne is menjünk tovább a „Befogadó óvodák és iskolák” című projektnél messzebbre, amely szintén 34 millió forintot nyert ebben a tárgykörben.

Higgyék el, hogy nem szőrszálhasogató módon szeretnék vitatkozni önökkel, hanem azt szeretném, hogy a cselekvés, a kommunikáció és a valóság tere, tehát ez a három tér végre találkozzon önöknél, mert azt tapasztaljuk, hogy miközben a bevándorlás szervezésével szemben retorikailag fellépnek és helyesen teszik, én ebben támogatom önöket -, addig a valóságban önök megvalósítottak egy oltalmazotti tudatos betelepítési programot, ahol túlteljesítették a Brüsszel által elvárt kvótát. Ne ingassa a fejét, államtitkár úr, önök több embert fogadtak be oltalmazottként, mint amennyit Brüsszel önöktől elvárt! Emellett egy kötvényprogram megvalósításával, minősített korrupciós mechanizmusok mentén tízezreket juttattak a magyar állampolgárság előszobájához. S azt is láthatjuk közben, hogy arra sem a genfi konvenció, sem az önök által sokat szidott Unió, sem az ENSZ nem kötelezte önöket, hogy Magyarország fővárosában lakhatási programot dolgozzanak ki oltalmazottak, menedékkérők vagy bármiféle migránsok számára. Tehát önök azokon a területeken, amiről úgy gondolták, hogy nem fog kiderülni, túl is teljesítették a nemzetközi elvárásokat. S hát bizony Altusz államtitkár úrhoz hasonlóan lesznek még olyan tisztségviselőik, akik ezekről interjúkat fognak adni, lesznek Tokody Marcell Gergelyek, fővárosi képviselők, akik az adatokat ki fogják kérni, tehát ezek a dolgok ki fognak derülni.

Ezért sokkal korrektebb lenne Boldog képviselőtársamnak is mondom, ne morogjon az orra alatt, nyomjon gombot őszintén beszélni ezekről a kérdésekről. Ön egy kormánypárti képviselő, hát sokkal könnyebben hozzájut ezekhez az adatokhoz, mint én, és egy konstruktív vitát tudnánk folytatni egy nemzetiminimum-kérdésben, ahol a pártállás elvileg nem kellene hogy számítson. Hiszen az alapvetéseink ugyanazok, nem? Hívő emberek lévén, aki a határainkat megközelíti, szükséget szenved, annak ön is meg én is képviselőtársam, ugye, így van? ételt, italt és nagyon rövid időre szállást szerintem mind a ketten emberbaráti szeretetből adnánk. De az a nagyon rövid idő ne szóljon tartós itt-tartózkodásról, ne szóljon betelepedésről, letelepítésről, hanem menjen tovább az illető Isten hírével abba a célországba, ahova elindult.

A helyzet az, hogy az alapvetésekben a normálisan gondolkodó magyar emberek egyetértenek. Csak önök nem beszélnek őszintén ebben a kérdésben, hiszen miközben zéró toleranciát tesznek le a papírra, tömegesen fogadják be azokat az embereket, akik ellen az óriásplakátokon háborúznak. S ennek a választási kampány vége volt a csúcsa, amikor az önök fő kampányüzenete egy nagyon jól behatárolható tömeg volt és egy stoptábla. Ez az önök konstruktív politikai üzenete.

Azon vagyok elképedve, hogy miért nem tudnak őszintén kommunikálni. Nem azt kifogásolom önmagában, hogy ezeket a Soros-hálózathoz tartozó vagy ahhoz közel álló vagy hasonló tevékenységet folytató szervezeteket önök feltételezhető módon tízmilliókkal támogatták. Én csak az őszinte beszéd hiányát kérem számon, amellett, hogy vannak olyan slendriánságok ebben a javaslatban, amelyek tisztázást kívánnak. Példának okáért a 8 kilométeres sugarú körre kiterjedő tiltás tekintetében, ha önök egy határvidéken élő embert adott esetben a saját otthonából vagy az otthona környékéről tiltanak ki, akkor az hajléktalan lesz, vagy hova fog kerülni? Nyilván nem azokért aggódom én itt, akik csalárd módszerekkel a Magyarországra történő bevándorlást szervezik, de azért egy magára valamit adó jogászcsapat, egy kodifikátorcsapat ilyenkor végiggondolja, hogy mit csinál, és megoldásokat talál ezekre a felmerülő kérdésekre.

Tőlem az sem állna távol, hogy a bevándorlás szervezése kapcsán taxatíve sorolják fel, hogy mire gondolnak, milyen szervezetek milyen tevékenységére, milyen szankcióval számolhat az, aki beleszalad egy ilyen tevékenységbe. Én is azt mondom, hogy számoljon a szükséges, arányos, kemény szankciókkal, de hát ezt normális, körülhatárolt és a szakmai normáknak megfelelő törvényjavaslat alapján lehet megtenni. Az, ami előttünk fekszik, nem feltétlen az.

Nagyon remélem, hogy a számomra egyik legfontosabb kérdést nem akarják elsunyulni az államtitkár urak. Igen, itt arról van szó, hogy a letelepedésikötvény-konstrukció tekintetében az Államadósság Kezelő Központ adatai szerint a költségvetést 17 milliárdnál többet károsították meg, a közvetítők 150 milliárdnál többet tettek zsebre, egy olyan konstrukción belül, ahol az ügyfelek 81 százalékát a híradások szerint egy kajmán-szigeteki társaság közvetítette. Minősített korrupciós mechanizmusról lehet itt szó. Érdekelne legalább az, államtitkár úr, hogy hajlandók-e végleg megszüntetni ezt a konstrukciót, nemcsak felfüggeszteni, nem táncikálni körülötte, hanem megragadni a problémát, és megoldani végre.

Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu