DR. GURMAI ZITA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja támogatja a törvényjavaslat elfogadását, de szeretnék néhány gondolatot megosztani önökkel.Fontosnak tartottuk és tartjuk a magyar-kazah kapcsolatok elsősorban gazdasági, oktatási és tudományos fejlesztését, de Orbán Viktortól eltérően soha nem éreztük és nem érezzük inkább otthon magunkat Kazahsztánban, mint az Európai Unióban.
(10.40)
Nem érezzük azt, amit Orbán Viktor, hogy az Európai Unióban politikai értelemben egyenlőek vagyunk, de a családfánk különbözik. Lehet, hogy ha Brüsszelbe megyünk, ott nincsenek rokonaink, mondta, de ott szövetségeseink vannak. Ha a magyar kormányfő otthonosabban érzi magát Kazahsztánban, mint az Európai Unióban, az csupán annak köszönhető, hogy ottani vendéglátói nem fogják számonkérni rajta a demokratikus jogállami normák magyarországi érvényesülését. Számára nyilván az is rokonszenves, hogy a kazah államfő az eddigi választásokon mindig 95 százalék körüli eredménnyel győzött, és immár törvényben foglalt joga, hogy mindig újraindulhat az államfői tisztségért, sőt az utódját is ő jelölheti.
E nyilatkozatokat látva félő, hogy a Brüsszeltől ódzkodó, de a közép-ázsiai országok államfőinek negyedszázados uralmát megirigylő miniszterelnök megfeledkezett arról, hogy Magyarország népszavazással megerősített csatlakozása az Európai Unióhoz és a NATO-hoz tudatos értékválasztás és felelősségvállalás alapján történt. Ezek az értékek pedig elsődlegesen az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, az emberi és kisebbségi jogok tisztelete, a vállalkozás szabadsága vagy a kulturális, vallási és etnikai sokszínűség védelme. Ezek mentén Magyarország tudatosan vállalt szerepet és felelősséget az azonos értékrendet valló országok közösségében, szövetségi rendszerében.
A magyar-kazah együttműködést, illetve az előttünk fekvő előterjesztést is csak értékek és érdekek mentén tudjuk megítélni. Azaz Magyarország az azonos értékrendet valló országok közösségével való szövetségi rendszerben, a kölcsönös gazdasági előnyökhöz fűződő közös érdekek mentén pedig partneri viszonyban fejlesztheti együttműködését más országokkal, így Kazahsztánnal vagy akár Oroszországgal is. Ennek megfelelően egyetértünk és támogatjuk a magyar-kazah, elsősorban gazdasági, oktatási, kulturális és tudományos kapcsolatok erősítését és elmélyítését. Utalva Orbán Viktor fenti nyilatkozatára, reméljük, hogy a magyar kormány számára sem a magyar-kazah rokoni szálak felkutatása a fontos Asztanában, hanem a magyar cégek számára kíván lehetőségeket teremteni.
A kétoldalú gazdasági kapcsolatokat tekintve ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a KSH adatai szerint a FÁK-országok vonatkozásában a legfontosabb relációkban Oroszország, Ukrajna, Fehéroroszország vagy éppen Kazahsztán a kormányzati sikerpropaganda ellenére még mindig nem vagy alig érik el a 2008-as szintet. Még rosszabb a helyzet, ha ezeket a számokat csak Kazahsztán esetében vetjük össze. Míg 2008-ban a magyar export 403 millió dollárt tett ki, 2014-ben alig haladta meg a 167 millió dollárt. Az import esetében 2008-ban 111 millió dollár, 2014-ben pedig 39,9 millió dollárt ér el. A számok tükrében felvetődik a kérdés, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztésének eszközeként létrehozott Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság vagy a 2012 májusában megalakult Magyar Kereskedelmi és Iparkamara magyar-kazah tagozata, illetve a Kazah-Magyar Üzleti Tanács hogyan látta el a rábízott feladatokat. A kétoldalú kapcsolatok és együttműködés stratégiai jellegét hangsúlyozandó, nemrég a két ország közötti stratégiai tanács felállításáról is döntöttek. A két ország közötti csökkenő volumenű gazdasági kapcsolatok stratégiáját fogja tárgyalni?
A kétoldalú kapcsolatok esetében említésre méltó az oktatási együttműködés lehetősége, hiszen a kazah diákok számára biztosított magyar ösztöndíj lehetősége mellett érdemes lenne megvizsgálni a kazahsztáni felsőoktatási reform eredményeit is, hiszen annak következtében több kazah egyetem is bekerült a világ ötszáz legjobb felsőoktatási intézménye közé. Az állam 9,5-szer költ többet az oktatásra, mint a kilencvenes évek végén, miközben a felsőoktatásban jelentős eredmények látszanak: nyugati sztenderdekhez közelítő PhD-képzés, több egyetem jó helyezése a nemzetközi ranglistákon, aktív külföldi kapcsolatrendszer.
Végezetül utalva Orbán Viktor nyilatkozatára, miszerint meglehetősen furcsa érzés, hogy az embernek keletre kell mennie ahhoz, hogy otthon érezze magát, ismételten szeretném hangsúlyozni, hogy mi mint EU- és NATO-tag, Magyarországon, illetve a Kárpát-medencében érezzük otthon magunkat, de a magyar gazdaság érdekében örömmel támogatjuk a magyar cégek kazahsztáni szerepvállalását. A gazdasági kapcsolatok bővítése érdekében pedig támogatjuk mindazon megállapodások megkötését, amelyek elősegítik a két ország közötti jogi együttműködést is.
A felszólalásom kapcsán érdemes a kétoldalú kapcsolatok néhány elemét feleleveníteni. A Kazahsztánnak kiadott Jerzan Kadesov egykori bankszakember ügyében miért utasították el a magyar hatóságok Kadesov menekültügyi kérelmét? Hogyan látogathatták meg a fogdában a kazah állam képviselői, ha az indoklás szerint a férfi nemzetbiztonsági kockázatot jelentett? Ki engedélyezte, hogy telefonon beszéljen egykori főnökével, a Törökországban elfogott és Kazahsztánba szállított Zsarimbetovval? Igaze az az információ, amely szerint a magyar állam ugyan nem járult hozzá, hogy jogvédő szervezetek találkozhassanak a férfival? Amennyiben igen, mi ennek az oka, és ki döntött erről? Mi a garancia arra, hogy Jerzan Kadesovról Kazahsztánban elfogulatlan bírói testületek döntenek, nem fenyegetik őt kínzással vagy akár halállal és nem lesz koncepciós per áldozata? Tekintettel a magyar kormányfő emlékezetes kijelentésére, a Kazahsztánnak kiadott Jerzan Kadesov is otthonosabban érzi magát Kazahsztánban, mint az Európai Unióban? Fazekas Sándor korábbi vidékfejlesztési miniszter kazah kapcsolata és a juhtenyésztés ügyében több millió forintért készített tanulmány másolóin kívül kinek szolgálja még ez a javaslat az érdekeit? Természetesen ahogy jeleztem, támogatjuk várom a kérdésekre a válaszokat. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés