DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Épp azért mentem ki, hogy megtudjam, hányadik leszek a sorban. De így eléggé gyorsan megtudtam. Köszönöm szépen.Tisztelt Országgyűlés! Nem lesz hosszú a felszólalásom, mert azt gondolom, a helyzet komolyságát és komolytalanságát a kormánypárti képviselők maguk prezentálják. Kérdezhetném úgy is egyszerűen, hogy mégis, miről beszélünk itt. Milyen vita ez itt, valaki árulja már el nekem?! Mi folyik itt? Ez az alkotmányozás folyamata már, képviselő úr? A helyzet az, hogy egy teljesen törvénytelen eljárásban módosítják az Alaptörvényt. Ezen az sem segít, hogy önök kétharmados többséggel ücsörögnek a Törvényalkotási bizottságban, és szemmel láthatóan bármiféle érvvel magukat megzavarni nem hagyó módon szavaznak mindenhol, ahogy azt elvárják önöktől a főnökeik.

Ettől még nem lehet nemhogy Alaptörvényt vagy alkotmányt, hanem, ahogy szokták mondani, egy önkormányzati rendeletet sem olyan módon módosítani, ahogy önök most ezt csinálták; egyszerűen törvénytelen, és ezt önök pontosan jól tudják. Valószínűleg cinikusan azért nem foglalkoznak vele, mert hiába emelgetnénk újra egy csomó kézzel a „Ne írd alá, János!”-táblákat a parlamentben, valószínűleg hiába küldené el a köztársasági elnök az Alkotmánybíróságnak, mindenhol már körbeért a fideszes gépezet, nem történne semmi.

De ez tényleg észveszejtő, hogy egyetlen képviselőjük jön be ide a Fidesz-frakcióból, felolvasni egy papírt, hellyel-közzel egyébként vezérszónoklat vagy bizottsági előadás címen, az alkotmányukról, a maguk alkotmányáról, amit Alaptörvénynek hívnak, amivel az előzőt kidobták és csináltak egy másikat saját maguknak, és elfogadták itt, ebben a teremben nem is olyan régen, nagy ívben téve rá egyébként, hogy az országban élő másik sok millió ember mit gondol róla. De ez az önök állítólag szent dokumentuma.

És beülünk ide, és nem tudom… borzalom! Egyébként valóban, valószínűleg az ellenzéki képviselőket azért érdekli egy picit jobban, mert pontosan tudják, hogy amit beleírnak ebbe az Alaptörvénybe, az számos ponton az itt élő emberek érdekével szembemegy. És én most minden olyan részre nem fogok kitérni, mert tényleg nem általános vita, amit már végigbeszéltünk. Van ebben a javaslatban a szögtől a repülőig minden. Egyébként tényleg úgy néz ki, mint egy rossz fideszes szórólap. (Derültség az ellenzéki padsorokban.) Nagyjából, ha jól látom, ennek a komolyságán is veszik ennek a kérdésnek a súlyát.

De egész biztosan van benne, amit szóvá szeretnék itt tenni, és tényleg, ezzel be is fejezem; az, hogy önök ebben a javaslatban sok minden más mellett, pontosan tudja mindenki ebben az országban, véglegesen nekiesnek a magyar független igazságszolgáltatásnak, amellett nem lehet elmenni szó nélkül. És amellett azért nem lehet elmenni szó nélkül, mert ez nem az ellenzékről vagy a kormányról szól. Nem a politikusokról és semmilyen típusú pártállástól nem függ vagy nem szól.

Ez minden magyar állampolgár egyébként kiharcolt szent érdeke és joga, hogy egyetlen kormány a független igazságszolgáltatást maga alá gyűrni ne merje. A legsötétebb időszakokban történt ez csak meg Magyarországon. Volt ilyen néhány az előző században, ez tény és való. De azt gondolom, túl sok ember túl sok áldozatot hozott azért, hogy ezt az alapértéket tessék tiszteletben tartani, és napi politikai vagy gazdasági érdekek alá nem lehet gyűrni.

Amikor majd egy vállalkozó azzal fog szembesülni, hogy a kényük-kedvük alapján kinevezett bírók majd a kényük-kedvük vagy éppen a gazdasági érdekeik, az oligarcháik érdekei mellett fognak gazdasági ügyeket bíróságon eldönteni, akkor majd rájönnek, hogy miről beszéltünk itt a parlamentben. Amikor egyszerű polgárok vagy civilek azt veszik észre, hogy nem a törvény betűje és szelleme, hanem mondjuk, a fideszes módosító javaslat indoklása alapján kell majd őket elvitetni, akkor majd rájönnek, hogy miről beszéltünk itt.

És azt gondolom, hogy sokkal nagyobb súlya van ennek a dolognak, mint ahogy önök ezt az egészet csinálják, és ahogy akár ezt a vitát is megtisztelik. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu