GULYÁS GERGELY, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hála a jó istennek, ebben az esetben önnek nem is kell az én válaszomat elfogadni, mert az az interpelláció, ez pedig továbbra is az ügyvédi tanácsadás. (Gréczy Zsolt: Egy éve várunk rá! Közbeszólások az ellenzéki pártok padsoraiból.) Tehát ha egy jogerős ítélet van, akkor ezt követően bárki elmondja önnek, hogy milyen formában lehet a jogerős ítéletnek érvényt szerezni.Ami a taós támogatásokat illeti, ezeknek a törvényességét, illetve eredményességét még az Európai Unió sem vitatta, hiszen a velük való megállapodás után kezdhetett a program működni.
(15.50)
2015-ben összességében több mint 13 ezer cég 107 milliárd forinttal támogatta ezen keresztül a sportot és az utánpótlást, és úgy gondoljuk, az helyes, ha cégeket, gazdasági társaságokat teszünk érdekeltté a sport és helyes társadalmi célok támogatásában. (Közbeszólások az ellenzék soraiból, köztük Z. Kárpát Dániel: És hányan kerültek be azóta a válogatottba?)
A konkrét esetben pedig azt tudom csak mondani, hogy a jogerős ítélet végrehajtásához nagyon sokan tudnak tanácsot adni, én most átmenetileg még nem. Lehet, hogy lesz újra olyan időszak. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés