GULYÁS GERGELY, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Különösen sajátosnak találom, amikor valaki a tisztelet hiányát kéri számon, de egyedülállóan tiszteletlenül beszél az Országgyűlésben. (Dr. Rétvári Bence: Így van!) De a kérdésnél maradva: képviselő úr pontosan tudja, hogy a lakástulajdon aránya tekintetében egyébként bármely európai uniós államhoz képest döntő, tehát lényegesen nagyobb mértékben tulajdonosok Magyarországon az emberek, mint amilyen mértékben Nyugat-Európa országaiban. Ezért, és miután ez az egyetlen igazán komoly érték számtalan család számára, én helyesnek tartom azt a kormányzati politikát, ami a lakástulajdon megszerzését segíti. (Dr. Rétvári Bence: Így van!)

És természetesen a szociálisbérlakás-program fontos, az is fontos, hogy kedvezményes lehetőségekkel élhessenek fiatalok; önkormányzati szinten számtalan ilyen programot talál is egyébként, képviselő úr. De én kifejezetten helyesnek tartom azt a kormányzati politikát, amely elsősorban tulajdonossá kívánja tenni a fiatalokat, és arra törekszik, hogy ne 120-150 ezer forintos albérleti díjakat fizessenek, hanem ugyanilyen törlesztőrészlet mellett néhány év alatt vagy akár egy évtized alatt vagy még valamivel hosszabb idő alatt, de tulajdonosokká válhassanak. Tehát a nézetkülönbség vélhetően itt áll fenn, de igyekeztem ezt képviselő úrnak más stílusban elmondani, mint ahogy ön a kérdést feltette. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu