DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Érezhetően ön belülről ismeri a felsőoktatás bizonyos részeit. Az utolsó egy-másfél percben amit feltett kérdéseket, azok teljes mértékben jogos kérdések, tisztelt képviselő úr; én javaslom, hogy ezekkel kérdésekkel üsse föl a „Fokozatváltás a felsőoktatásban” címet viselő stratégiát. Körülbelül négy évvel ezelőtt Palkovics államtitkár úr, amint egy világszerte ismert nagyvállalat vezetéséből átült a felsőoktatási államtitkári székbe, azzal kezdte a működését, hogy minden szereplőjével a felsőoktatásnak konzultált, több hónapon keresztül, reggel 6-tól este 11-ig ön is ismeri talán a munkabírását és munkatempóját , és mindenki javaslatait igyekezett beépíteni ebbe az átfogó elképzelésbe, amely mindenki számára látható stratégia, amelyet egyébként két évvel később felül is vizsgált az elfogadása után, pontosan azért, mert két év is ön is mondta, hogy a felsőoktatásban nagyon gyorsan változnak a trendek , két év is fontos idő, ezt éppen ezért frissítette. Tisztelt Képviselő Úr! Mi a legnagyobb örömmel állunk az előtt, ha önnek ehhez a stratégiához érdemi hozzáfűznivalója van. Szerintem a leendő államtitkár úr, Bódis államtitkár úr is, helyettes államtitkár asszony is örömmel veszi, ha ezeket a javaslatait eljuttatja, hiszen mindnyájunk számára fontos, hogy valóban fokozatváltás legyen a magyar felsőoktatásban, és azokra a kérdésekre a legjobb válaszok szülessenek meg, amik ebben a stratégiában vannak. Ha önnek ehhez eltérő válaszai vannak a saját maga által jogosan föltett kérdésekre, akkor kérem, ezt tegye meg.

De elindult a duális képzések területén, hogy emlékeim szerint 350 céggel van most már a magyar felsőoktatásnak közvetlen szerződése, hogy gyakorlati képzést kapjanak a diákok, hogy megtörtént a szakok felülvizsgálata, amelyek mind-mind a koncepciónak egy-egy fontos részét jelentik. Persze, amikor ezek megvalósultak, és mivel ezek olykor-olykor érdeksérelemmel járnak, ellenzéki oldalról nem azt kaptuk, hogy végre van egy koncepcionálisan felépített terv, amelyben tényleg azoknak a szakoknak a fenntartása szerepel, amely a diákok számára valóban hasznos, hanem egy általános tiltakozást tapasztalhattunk, akkor nem az ilyesfajta koncepciózus tervezés melletti kiállásnak volt ez a jele. Vagy akár a mostani eset, amikor azt mondjuk, hogy ami Magyarországon közpénzből kutatás-fejlesztésre fordítható, azt ne három-négyféle testület három-négyféle irányba cibálja vagy rángassa, hanem legyen koordinált, akkor is olyan vádakkal illetnek minket, amelyek teljesen valótlanok.

Minden egyetemnek a vagyona közvagyon, mint ahogy minden, ami az állami közszférában szerepel, közvagyon, ezért kell ezekkel nagyon-nagyon csínján és óvatosan bánni. Ha megnézi ön a tartozásállományát a magyar egyetemeknek, és itt egy kicsit áttérnék akkor az elmúlt időszakra, 19,7 milliárd forint volt 2013 májusában, ez 2018 májusára 7 milliárd 30 millió forintra csökkent. Ha pedig a pénzkészletüket megnézi, a magyar egyetemek pénzkészlete 2013 májusában 32 milliárd forint volt, most 308 milliárd forint; ez azért stabilabb.

(20.50)

Ha az Óbudai Egyetemet nézem, 16 millió forint tartozása volt 2013-ban, az idén májusban 1 millió forint lejárt tartozása volt. Ez jóval kevesebb. Ha pedig az Óbudai Egyetem pénzkészletét nézem: 2013 májusában 2,3 milliárd forint volt, az idén májusban 5,3 milliárd forint, tehát jóval nagyobb. A hallgatói létszám 12 ezer környékén van, de nyilván, ahogy általában is a népesség csökkent, ebben is valóban csökkenés tapasztalható, de ezt a 12 környéki számot tartották. S mindemellett a közalkalmazottaknak a teljes munkaidőre átszámított éves átlagos statisztikai létszáma az összes ott dolgozónak 750-ről 844-re emelkedett. Az oktatók létszáma a szintén teljes munkaidőre átszámított éves átlagos statisztikai létszámban 247-ről 266-ra emelkedett.

Ezután volt az egyetemnek egy olyan döntése, amely valóban a kancellár és a rektor közös döntése alá rendelte az új személyek felvételét. Ettől függetlenül a már fennálló jogviszonyoknál semmifajta probléma nem lehet bármifajta kifizetéssel, de nyilván az egyetem is egy olyan stratégiát kell hogy kövessen az elmúlt évek nem bővülő hallgatói létszám melletti foglalkoztatotti létszámbővülésénél, amely ezek szerint teljesen az egyetemi autonómia keretében az egyetem vezetése által elfogadott menetrend szerint egyesfajta fokozott odafigyelést eredményez. De ez a hallgatók számára semmifajta problémával nem jár, az egyetemnek pedig a hosszú távú fenntarthatóságát szolgálja, mindamellett, hogy a megfelelő tudományos minőséget is garantálja. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu