DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ha csak a címét nézem a felszólalásának, hogy Nincs új a nap alatt, ezen azért elgondolkodhat a Jobbik, ha ezt önmagára értelmezi. Ugyanazokat a lejárt lemezeket sok tekintetben, nem konkrétan a felszólalásáról beszélek, hanem általában az ellenzéki pártokról, ugyanazok a lejárt lemezek kerülnek föl újra és újra, semmifajta nóvum, semmifajta innováció, semmifajta újítás nem látható az ellenzéki pártok részéről. Ez nyilván nekünk politikailag nem hátrány, de az ország számára ez nyilván nem előny, ha csak ugyanazokat a lemezeket teszik föl évről évre.A végével kezdem, tisztelt képviselő úr. A Jobbik részéről cigány-magyar együttéléssel kapcsolatos kritikával beszélni itt a parlamentben igencsak vastag bőrre utal. Hiszen a Jobbik volt az a párt (Közbeszólás a Jobbik soraiból.), amelyik azzal akart és azzal került be a parlamentbe 2010-ben, hogy cigányok és magyarok között ellentétet szított. Amikor önök még gárdaruhában jöttek ide be emlékezhet ön is erre az időszakára a Jobbiknak , akkor önök politikai tőkét akartak abból kovácsolni, hogy cigány embereket próbáltak megfélemlítésben tartani, cigánybűnözésről beszéltek, és a többi, és a többi. Emlékezhetünk a Gárda eskütételére, menetelésekre, és a többire, és a többire. Az önök pártja abból jött létre, hogy a magyar emberek gyűlöletére akartak fölülni cigányokkal szemben. És utána ön a cigány-magyar együttélés hiányáról beszél.

Tiszabő esetében egyrészt ön is említette a Máltai Szeretetszolgálatot, amelynek igencsak fontos eredményei vannak ott, hiszen a Jelenlét-programjukkal évek óta ott vannak. Először csak jelen voltak a játszótereken, aztán létrehoztak egy elektronikai szétszerelő csarnokot, ahol az embereknek munkát adtak, amiből az embereknek lett bére. Aztán vettek egy kisbuszt, amivel elvitték őket a környező településekre, hogy munkát kapjanak; aztán kiürült a kisbusz, mert az emberek a bérükből már tudtak autót venni. Akkor másra fordították ezt az összeget. Lépésről lépésre, fél évről fél évre haladtak a máltaiak. Ehhez társult az államnak több milliárd forintos támogatása, hiszen Tiszabőn és Tiszaburán az iskolák, szociális intézmények fenntartását úgy adtuk át a Máltai Szeretetszolgálatnak, hogy milliárdokat tettünk mellé. Pontosan azért, hogy javulhasson az ottani nagyon hátrányos helyzetű emberek életkilátása, életlehetősége. A rendőrség külön programot indított Tiszabőn és Tiszaburán annak érdekében, hogy a közbiztonságot vissza tudja állítani.

Tisztelt Képviselő Úr! Ezek a települések egy új esélyt kaptak, a teljes leszakadás helyett az újrakezdés lehetőségét képzéssel, játszótéren való jelenléttel a máltaiak részéről, és még sok minden más elemmel, amivel valóban képzésben, gondoskodásban, társadalmi segítségnyújtásban érezhető támogatást kaptak. Ha ön lekezelő a kormányzattal, mert úgy gondolja, hogy egy ellenzéki képviselőnek az a sikk, hogy ha bármit csinál a kormány, akkor azt ellenzi, legalább a máltaiaknak ezekkel az önkénteseivel ne legyen lekezelő, akik tényleg misszióból életüknek egy fontos szakaszát arra szánják, hogy Tiszabőn és Tiszaburán segítsenek az embereknek.

Munkahelyteremtés. Lehet, hogy valóban van az országnak egy-két része, ahol még ez problémát jelent, de az ország elsöprő többségében pont az ellentéte, a munkaerőhiány az, ami problémát okoz. Éppen ezért jól látható, hogy a vállalatok azokat a helyeket keresik, ahol még szabad munkaerő van. Éppen ezért a kormány korábban, emlékezhet ön is, külön adókedvezményekkel segítette azokat a járásokat, jó pár tucatnyit, amelyik a leginkább lemaradó része volt az országnak, hogy a befektetők odamenjenek. Ma már szerencsére ebben többlet van, és több befektetői szándék van szinte, mint amennyi szabad munkaerő, úgyhogy ez ki tudja egyenlíteni a gazdaság beindítását, ki tudja egyenlíteni ezeken a területeken is az esetleges szociális problémákat.

(21.10)

Ön azt mondja, hogy elegük van az embereknek, és már 2014-ben és 2018-ban is elegük volt az embereknek ebből a kormányból. (Dr. Lukács László György: Üres ígéretek!) Nem értettem pontosan, hogy ön most velünk vitatkozik vagy a választókkal vitatkozik (Dr. Lukács László György: Üres ígéretek!), mert nagyon úgy tűnt, hogy a választókkal vitatkozott. Lehet, hogy ön szerint abban a kis buborékban, amelyben él, abban az embereknek elegük van. Nyilván a Jobbiknak is van egy szavazótábora, és azokat az embereket is ugyanúgy tiszteljük, hiszen ők juttatták be önöket ide a parlamentbe, de ettől függetlenül az emberek elsöprő többségének a Fidesz-KDNP volt az a párt, amelyet kitüntettek a bizalmukkal ’14-ben és ’18-ban is.

Nem akarok szintén tanácsokat adni ellenzéki pártoknak, de ha 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban is Európában is párját ritkító módon óriási többséget érnek el, a parlamentben kétharmados többséget érnek el a kormányzó pártok, a Fidesz és a KDNP, akkor lehet, hogy nem a választókban, és lehet, hogy nem a kormánypártokban (Dr. Lukács László György: Szerezzünk új számítástechnikai programokat?), hanem lehet, hogy érdemes néha önmagukban is némi hibát keresni. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu