DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A kormányzatot az a cél vezette, hogy a betegek minél olcsóbban jussanak a gyógyszerekhez, ráadásul lehetőség szerint magyar tulajdonú patikákban vegyék ezt meg, nem különböző gyógyszertárláncokhoz tartozó patikákban. Éppen ezért sikerült, pontosan a vaklicit rendszerének köszönhetően, amelyet ön összekevert most egy későbbi beszerzési rendszerrel a vaklicit rendszerét még 2012-ben vezettük be a betegek gyógyszerköltéseit érezhető mértékben csökkenteni. Már az első évében, 2012-ben 7,5 milliárd forinttal kevesebbet fizettek a betegek a gyógyszerekért, de ez a további években is még tovább csökkent. A rákövetkező évben még 2,5 milliárddal kevesebbet kellett kifizessenek a betegek, aztán 2014-ben is még további 2 milliárd forinttal kevesebbet hagytak ott a patikákban. Tehát ez a módszer sikeres volt, hiszen maguk a gyógyszergyártók, akik különböző hatóanyagokkal versenyeztek ezeken a vakliciteken, nem látták a másiknak a licitjét, nem látták a másik által ajánlott összegeket, éppen ezért sokkal nagyobb mértékben ígértek alá, és így sikerült a betegek által fizetendő tételeket lejjebb szorítani.
Egy perifériás artériás betegség esetében például, ahol cilostazoltartalmú, hatóanyagú készítményt írnak fel, ennek az ára 918 forinttal csökkent. A magasvérnyomás-betegségek esetében van olyan gyógyszer, aminek 526 forinttal, van, aminek 534 forinttal csökkent az ára. Koleszterinszint-csökkentő gyógyszereknél 354 forintos csökkenést láthattunk az egyik típusnál, de van olyan koleszterinszint-csökkentő gyógyszer, ami 863 forintról 84 forintra, és van olyan, amelyik 1076 forintról 84 forintra csökkent, ha az árát nézzük.
A vérnyomáscsökkentőknél hiszen ön is a nagy népbetegségeket említette 72 százalékos csökkenésről is beszélhetünk, 1156 forintról 322 forintra, de további két termék esetében is 70, illetőleg 58 százalékos áresés volt, amennyivel kevesebbet fizetnek a betegek. A gyomorsavcsökkentő gyógyszereknél 61 és 88 százalékos árcsökkenés volt, antidepresszánsoknál pedig 50-72 százalékos áresés. Ennyivel kell kevesebbet fizetni a betegeknek, és ennek kettős oka van, egyrészt az, hogy évről évre tudtuk növelni nemcsak a gyógyszereknek, hanem a gyógyászati segédeszközöknek is a támogatását, de még inkább az, hogy ez az új rendszer nem a gyógyszergyártók érdekeiből indul ki. Nem azt nézi, hogy a gyógyszergyártók hogyan tudnak minél nagyobb profitot bezsebelni, hanem hogy a betegek érdekében milyen rendszerben lehet a legalacsonyabb szintre szorítani azt az összeget, amit a betegek ott hagynak a patikában, és ebben azért sikerült eredményeket elérni úgy, hogy jól jártak a betegek és természetesen a magyar állam is.
A másik kérdés, amit fölemlegetett, amelyet már többször cáfoltunk itt a parlamentben, de szívesen megteszem még egyszer, ha ez szükséges, az pedig a daganatos betegségekre szánt összegek és az itteni gyógyszerek költségkerete. 2010 óta a daganatos betegek ellátására fordított összeget 60 százalékkal növeltük, ez most már megközelíti a 180 milliárd forintot. Amire pedig ön utalt még konkrétabban, az a daganatos betegségek kezelésére használt rákgyógyszerek finanszírozási összege, ez 57 milliárd forint volt 2010-ben figyeljen, tisztelt képviselő úr, kérem, mert akkor nem mond máskor valótlanságot , ezt 97,8 milliárd forintra emeltük tavaly, az idei évben pedig várhatóan meghaladja a 110 milliárd forintot. 57 milliárd forintról 110 milliárd forintra emeltük, és folyamatosan bővült, ebben az évben is több száz fővel bővült az innovatív gyógyszerekkel ellátható betegek aránya.
És mindeközben pedig, tisztelt képviselő úr, a patikákban a magyar gyógyszerészek tulajdoni hányadát 50 százalék fölé növeltük, tehát ha betér valaki egy patikába, végre nem külföldi befektetők tulajdonában lévő patikaláncba tér be, hanem magyar gyógyszerészek tulajdonában lévő patikába. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés