SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az állami kezelésű utak állapota nagyon rossz állapotban van, és itt tulajdonképpen már nemcsak az egyes kistelepüléseket összekötő mellékutakról van szó, hanem akár a három vagy két számjegyű főútvonalakról is, ahol, azt gondolom, azonnali beavatkozásra, azonnali útfelújításokra volna szükség a biztonságos közlekedés megvalósítása érdekében. No, egyébként államtitkár úr is pontosan tudja ezt, meg a megyei közútkezelők is tudják ezt, de amikor feléjük fordulunk, akkor azt a választ kapjuk, hogy nekik bizony szigorú a költségvetésük, szigorú a tervük, és nincs elegendő pénz a megye útjainak felújítására.Azt azért zárójelben jegyzem meg, hogy annyi értelmetlen beruházás valósult meg itt Magyarországon, csak például gondoljunk itt az üresen álló stadionberuházásokra, hogy azok a milliárdok, amelyek, mondjuk, a stadionépítésekre fordítódtak, azt gondolom, nyugodtan fordíthattuk volna a hazai utak állapotának javítására, a hazai utak felújítására.

(16.40)

Ezt meg lehetett volna tenni akár a hazai költségvetésből, akár egyéb uniós forrásokból is.

A tavalyi évben, 2017-ben Csongrád megyében pusztán 23,5 kilométer út felújítására volt pénze a Csongrád Megyei Állami Közútkezelőnek, ezt írásban megkaptam válaszként. Az ez évi tervekről semmit nem tudok, éppen ezért fordultam az államtitkár úrhoz, hogy tájékoztasson, ebben az évben Csongrád megyében mekkora mértékű útfelújítás valósul meg.

Kicsit szűkebb körben jobban érdekelne a saját választókerületem, így az, hogy Szeged közigazgatási területén mekkora útszakaszt érintenek az állami útfelújítások, ha egyáltalán lesznek. Illetve nagyon-nagyon kritikus útszakasz a Szeged és Kübekháza közötti szakasz, ahol az autóbuszok is most már 40 kilométeres sebességgel tudnak haladni. Úgyhogy kérdezem, hogy ott egyáltalán lesze valamilyen útfelújítás, folytatódike az útfelújítás. Várom válaszát. (Taps az MSZP és a Párbeszéd padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu