SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Úgy is vélhetném Demeter Zoltán szavait, hogy akkor a Fidesz most támogatni fogja, hiszen nyitott kapukat döngetünk, mondta ön, hát akkor támogassák azt, hogy szüntessük meg ezt a törvényt, ami még életben van jelen pillanatban Rogán Antalnak köszönhetően. Egyetlenegy mondat van benne: ki kell vezetni ezeket a letelepedési kötvényeket. De önök csúsztattak, és folyamatosan csak kommunikálnak, és valóban én kimondom: önök hazudnak! Ön is azt mondta itt, hogy milyen szüksége volt az országnak erre a letelepedésikötvény-bizniszre, mert ez mennyire segített az országnak. Elmondom önnek, hogy az összes eladott államkötvény 2,4 százalékáról beszélünk. Hát, vajon ez segített az országnak?! Ez húzta ki az országot ebből a nagy slamasztikából, amiben önök szerint állítólag benne volt? Nem! Ez egy simán piszkos pénz volt, ez egy piszkos biznisz volt offshore cégeken keresztül, hiszen Orbán Viktor mondta, hogy lejárt az offshore lovagok kora, ennyire járt le, hogy a nyolc cégből, amelyiknek önök engedélyt adtak egyébként még az is lehet, hogy törvénytelenül a Gazdasági bizottság keretein belül, azok közül hét offshore cég volt. Hét! És ezek az offshore cégek 156 milliárd forintot tettek zsebre ebből a bizniszből. Kérdés, hogy mennyit juttattak vissza a Fidesznek, mennyiben volt, mondjuk, tiltott pártfinanszírozás, amikor az önök médiáit ezek az emberek, mondjuk, eltartják. Igen, ezek a nagy kérdések.
Lehet ezen mosolyogni, csak önök vissza akarják vezetni. Húszezer embert engedtek be az országba, húszezer embert engedtek be Európába, olyanokat, akiket nem vizsgáltak át, és a magyar államnak súlyos károkat okoztak, hiszen csak 17 milliárd forint kárt okoztak effektíve a magyar államnak, plusz ugye, az, hogy az offshore cégeken keresztül árulták ezeket a kötvényeket. Árulhatta volna a magyar állam is.
Lehet, államtitkár úr, ezen nevetgélni, csak ez egyszerűen szégyen, hogy a magyar kormányban olyan emberek vannak, akik ilyen piszkos bizniszekben üzletelnek, és Magyarország biztonságát teszik kockára, és engednek be embereket csak azért, hogy minél nagyobb jólétben éljenek. Szégyelljék magukat! (Taps a Jobbik soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés