DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Minden olyan egyezmény üdvözlendő, amely két ország kölcsönös előnyökre épülő gazdasági kapcsolatait erősítheti. Különösen fontos a Jobbik képviselőcsoportja számára, hogy a fiatalokat, a világ bármely táján éljenek is, igyekezzünk Magyarországra akár látogatóként, akár tanulóként hozni. Úgy ítéljük meg, hogy minden ilyen kapcsolat a jövőre nézve hazánk nemzetközi megítélését csak erősítheti. E vonatkozásban természetesen üdvözöljük ezt az egyezményt, illetőleg ennek a kihirdetését. Amit már korábbi felszólalásaimban is az egyezmények kapcsán előadtam, most kénytelen vagyok újra megismételni: nehezen tudom elképzelni, hogy a Külügyminisztérium, illetőleg azon közigazgatási szervezetek, amelyek az ilyen jellegű megállapodások ratifikációjában feladatot látnak el, ne tudnák ezt gyorsabban tenni. Most is 2016. december 1-jén történt az aláírás. Nem tudom elképzelni, hogy ilyen hosszú idő kellett ahhoz, hogy ez a Ház elé kerüljön.
Nagy tisztelettel kérek mindenkit, aki a kormányzat részéről az ilyen jellegű tevékenységekben részt vesz, hogy éppen a nemzetközi megítélésünk javítása érdekében hazánk minden olyan produktív és előremutató tevékenységében mutassunk példát a vonatkozásban, hogy gyorsabban történjen meg ezeknek a feladatoknak az ellátása. Ilyenkor nagyon gyakran hallom azt, hogy a nemzetközi térben akár ennél lassabb folyamatok is zajlanak. Engem általában nem érdekel az, hogy máshol hogy csinálnak valamit, én azt szeretném, hogy Magyarország mindenben, így különösen a nemzetközi viszonyainkban példát mutasson, elöl járjon, és ne ily hosszú idő után kelljen egy ilyen rendkívül értékes és reményeink szerint valóban a nemzetközi térben hazánknak sok hasznot hozó egyezményt kihirdetni. Köszönöm a szót. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés