BODÓ SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Úr! Tájékoztatom, hogy a magyar munkavállalók nem biorobotok, és most is van hatékony munkavédelmi felügyelet. A munkavédelemmel kapcsolatos érdekképviselet speciális formája a munkavédelmi képviselők jogintézménye. Ennek megerősítését hajtottuk végre egyébként az önök támogatásával 2016 nyarán, amikor a munkavédelmi törvény széles körű módosítását nagy konszenzussal támogatta az Országgyűlés. Ennek egyik lényeges eleme, hogy 50 helyett már 20 fős cégek is választhatnak a maguk köreiből munkavédelmi képviselőt, és ennek következtében megduplázódott a munkavédelmi képviselők száma Magyarországon.

A szakszervezetek és más érdekképviseletek jelenleg is sokat tehetnek a munkakörülmények fejlesztése érdekében, és hiszem egyébként, hogy tesznek is. Ezekben a percekben is ülésezik a munkáltatói és munkavállalói érdekképviselet egyik jeles konzultációs formája, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma, és az Országos Munkavédelmi Bizottság is működik. Megvalósítás alatt van hazánk munkavédelmi stratégiája, hiszen 2016-ban a kormány 22 olyan területet határozott meg, ahol tennivaló van. Ennek nyilvánvalóan az egyik leglényegesebb része a munkahelyi balesetek számának a csökkentése.

Nos, örömmel tájékoztathatom, bár ugye, minden baleset sajnálatos, és olykor tragikus is, de a gazdaság, illetve a foglalkoztatás teljesítőképességéhez mérten kisebb mértékben emelkedett a balesetek száma, a halálos munkabalesetek száma pedig az elmúlt három évben csökkent. Kollégáink kiemelt figyelmet fordítanak a mezőgazdaságban, illetve az építőiparban történő ellenőrzésekre - sajnos itt történik a legtöbb baleset. A kormány törekvései, a jogszabályok és - ami nagyon fontos - a biztonságos munkavédelmi feltételek megteremtése a munkáltatók részéről közösen járulhat hozzá az eredményességhez. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu