ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Az a szokás, hogy ilyenkor illik valamit mondani. Ha megengedik, én is csak annyit mondanék, hogy az év első négy hónapjában, április hónappal bezárólag, a bérek Magyarországon több mint 10 százalékkal nőttek. Ha önök visszatekintenek az elmúlt évekre, akkor évek óta folyamatosan nőnek a bérek. Természetesen szeretnénk, ha a bérek magasabbak lennének, azonban ez összhangban kell álljon az ország gazdasági teljesítőképességével. Ha azt nézzük meg, hogy a kormány mennyire volt sikeres az ország gazdasági teljesítményének és a bérek egyidejű növelésének politikájában, és ezt összevetjük a korábbi kormányokéval, akkor a mi kormányunknak nincs oka szégyenkezésre. Mind a gazdaság teljesítőképessége, mind pedig a bérek folyamatosan nőnek és a következő évben is nőni fognak. Ennek megfelelő költségvetést nyújtottunk be.
Természetesen van lehetőség arra, hogy a magyar parlamentben sértegessék a mindenkori kormányt, meg a miniszterelnököt. Ezt úgy, mint eddig, a következő időszakban is alázattal vesszük tudomásul, és majd a választópolgárokhoz folyamodunk fellebbezéssel. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés