DR. KADERJÁK PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Köszönöm szépen először is a kormánypárti vezérszónokoknak a támogatását az előterjesztett törvénymódosítási javaslathoz. Ezek a felszólalások összhangban voltak azzal a meggyőződésemmel, meggyőződésünkkel, az előterjesztő Innovációs és Technológiai Minisztérium véleményével, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal alapvető funkciót, szerepet játszik a magyar energia- és közműfogyasztó polgárok védelmében, önálló piacszabályozó funkcióját felelősen gazdálkodva látja el, és kulcsfontosságú intézménye a magyar energiapiacok szabályozásának, ilyen értelemben több száz milliárd forintos bevételű szektorok felügyeletét végzi el a magyar fogyasztók védelmének az érdekében. Szeretnék természetesen néhány olyan felvetésre válaszolni, reagálni, amelyek az előterjesztéssel kapcsolatban mint kérdés megfogalmazódtak. Az első ilyen pont, amelyet Kepli képviselő úr is felvetett a Jobbik részéről, hogy azzal a bizonyos közérdekű igényérvényesítési lehetőséggel, amelyet most a MEKH megkapna, nem szabad visszaélni, csak azzal megfelelően élni lehet. Ezzel a megfogalmazással én természetesen teljes mértékben egyetértek. Látni kell azt, hogy jelenleg a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal egyedi fogyasztóvédelmi ügyekkel már nem foglalkozik, ezek a kérdések a fogyasztóvédelmi felügyelethez tartoznak, de rengeteg ilyen típusú panasszal találkozik, találkozott régen is, és ilyen esetben a lehetősége a hivatalnak a hatékony intézkedésre nagyon korlátozott volt. Egyedi bírságokkal tudott előremenni, de igazából ellepték az ügyek a hivatalnak a működését.

Az a lehetőség, amelyet most megkap a hivatal, azt gondolom, egy olyan lehetőség, amivel élni tud, hogyha képes rá és hogyha akar. Természetesen az is előfordulhat, hogy nem tud ezzel hatékonyan élni, de természetesen azért tartozik az energiahivatal az Országgyűlés felügyelete alá hiszen beszámolási kötelezettsége van az Országgyűlés számára -, és azért fogja figyelni a minisztérium is az energiahivatal működését, hogy meggyőződjünk arról, hogy ezzel a komoly új lehetőséggel a hivatal valóban élni foge elsősorban a magyar energia- és közműfogyasztók javára.

A másik kérdés, ami fölmerült, és amiről már sok vita folyt, az az illetmény kérdése és az a kérdés, hogy vajon vane plafonja ennek a juttatásnak, vane valamiféle korlát azon, hogy a hivatalnak a vezető tisztségviselői és alkalmazottai mennyit kereshetnek. Itt a vitában már elhangzott, hogy természetesen van ilyen korlát, magas ez a korlát, a javaslat szerint valóban a havi átlagos bruttó keresetnek a 15-, illetve 13-szorosa; ezek nagyon magas számok, de természetesen ezek effektív korlátot jelentenek. És hozzátenném, hogy valóban úgy van, hogy ezek a juttatások arányban állnak a piaci bérekkel, igazából ebben a szektorban, azt mondhatom, alatta vannak jóval azon nagy nemzetközi vállalatok vezetői juttatásainak, akikkel egyébként nap mint nap egyenlő félként kell nagyon kemény vitákban a hivatalvezetőinknek részt venniük, elsősorban a magyar fogyasztók védelme érdekében. Úgyhogy ez egy olyan kérdés, amely most terítékre került, és azokat a szempontokat, amelyek itt elhangzottak, a kormánynak mérlegelnie kell, én úgy gondolom.

(13.40)

Varga képviselő úr említette a miskolci távhőkérdést. Természetesen ez a téma egy olyan kérdés, amely nem tartozik szűken a mostani előterjesztés témakörébe. Magam is miskolci vagyok, szívesen állok a képviselő úr rendelkezésére, hogy ebben a témában tovább folytassuk a beszélgetést.

Talán egy olyan pont van, amire még mindenképpen reagálni szeretnék, ezt az LMP képviselője részéről hallottuk, ez a bizonyos forgóajtó-szabályozás, amely azt veti föl, hogy igazából nem is a fizetéseket, nem is az illetményt kellene emelni a függetlenség erősítése végett, hanem a hivatal vezetőinek, alkalmazottainak az összeférhetetlenségi szabályait, illetve azt a lehetőséget korlátozni, hogy az iparágból való be- és kiáramlás a hivatalba szabályozottabb legyen. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a jelenlegi szabályozás szerint a Magyar Energetikai- és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke, elnökhelyettesei, amennyiben a mandátumuk lejár, egy évig nem helyezkedhetnek el a hivatal felügyelete alatt működő engedélyes cégeknél. Ez teljes mértékben összhangban van a nemzetközi gyakorlattal.

Úgyhogy én azt gondolom, hogy ezek a típusú összeférhetetlenségi szabályok ma már részét képezik az Energetikai- és Közmű-szabályozási Hivatal státuszszabályozásának.

Ezzel szeretném megköszönni a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu