DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném külön köszönteni a korai órán jelen lévő államtitkárokat. Bízom benne, hogy azért vannak jelen ilyen nagy számban, hogy érdemi választ adjanak a felvetéseinkre. (Dr. Rétvári Bence: Mindig azért vagyunk itt!) Mielőtt még belekezdenék a napirend előtti felszólalásomba, muszáj reagálnom Rétvári államtitkár úr iménti felszólalására, itt az elvándorlás kapcsán nagyon súlyos kijelentéseket tett. Azt tapasztalhatjuk már, hogy amikor azzal szembesíti az ellenzék a kormányt, hogy milyen súlyos tragédiát jelent a nemzet számára a mostani elvándorlás jelenlegi szintje, akkor a tipikus válasz az, hogy minden rendben van, hiszen működik a közös európai munkaerőpiac, vagy statisztikai adatokkal dobálóznak, hogy vannak országok, ahol még nagyobb az elvándorlás. Egészen elképesztőnek tartom, hogy tulajdonképpen úgy érzi a kormány, hogy minden rendben van, nem kell semmit tenni.

Én magam pécsi vagyok ennyi példát engedjenek még meg -, Pécsről tíz év alatt 13 ezren mentek el kényszerűségből. Engem nem nyugtat meg, hogy esetleg van olyan uniós város, ahol nagyobb volt a népességveszteség. A mi meggyőződésünk szerint ez a nemzetünk jelenlegi legnagyobb tragédiája, és a legfontosabb feladat, hogy ezzel szembenézzünk. Sajnálattal látom és tapasztalom azt, hogy a magát nemzetinek mondó kormány ezzel a kérdéssel nem kíván érdemben foglalkozni.

Áttérve a mai napirend előtti felszólalásomra, itt is olyan rendszerproblémákkal szeretnék foglalkozni, aminek megoldásával nem néztek szembe sem a jelenlegi, sem az azt megelőző kormányzatok. Ezek olyan kérdések, amelyek megoldása nem tűr halasztást, tehát konkrétan a körmünkre égnek ezek a problémák. Miről is beszélek? Egyrészt a városok ismételt eladósodásáról. Sokat beszéltek önök arról, hogy megtörtént az állami adósságátvállalás, de arról már nem nagyon szólnak, hogy ezek a városok ismételten eladósodnak, pontosan azért, mert a feladatok ellátásához szükséges források nem állnak rendelkezésre.

Nagyon fontos probléma, hogy a legfontosabb közszolgáltatások ellátása is lassan veszélybe kerül, tehát évtizedes távlatban ezeknek a közszolgáltatásoknak a nyújtása gondolok itt a közösségi közlekedésre, főleg a vidéki térségekben, illetve a víziközmű-szolgáltatásra akár el is lehetetlenül.

Nézzük csak, miről beszélek! Sok vidéki városban a városok maguk szervezik a közösségi közlekedést saját szolgáltató céggel, ez teljesen rendben is van. Mi úgy gondoljuk, hogy a közösségi közlekedés egy olyan fontos közszolgáltatás, aminek a nyújtásában, szervezésében részt kell vennie a helyi önkormányzatnak, részt kell venniük a helyi közösségeknek. Ugyanakkor megoldatlan ezeknek a településeknek a feladatellátáshoz szükséges finanszírozása, a forrásokhoz való hozzájutás veszteségkompenzáció, árkiegészítés, mondjuk így, az ehhez való hozzájutás teljesen bizonytalan. Ennélfogva folyamatosan és érezhetően csökken a közösségi közlekedés színvonala vidéki városokban, már-már felmerült, hogy ezeknek az önkormányzatoknak elveszik a cégét, államosítják ezeket az önkormányzati cégeket. Nyilván ezzel nem értenénk egyet, ez egy rendkívül súlyos döntés lenne, de a legkomolyabb probléma az, hogy folyamatosan romlik a közszolgáltatás minősége, és ez súlyos társadalmi, gazdasági és egyébként környezetvédelmi problémákat is okoz ezekben a városokban, sok százezer, vagy akár több millió embert érintve vidéki térségekben.

Egy másik ilyen ketyegő bomba, rendszerprobléma a vízi közművek ellátásával, karbantartásával kapcsolatos forráshiány. Több kérdést föltettem még annak idején pécsi önkormányzati képviselőként, semmiféle érdemi választ, ötletet, elképzelést nem tudott a kormány körvonalazni annak kapcsán, hogy a szakma szerint 15 éves távlatban a több ezer milliárd forintos hiányt milyen módon kívánják kompenzálni. Talán tudják azt önök is, hogy a víziközmű-szolgáltatás esetében az ellátásért felelősnek éves frissítéssel egy 15 éves gördülő fejlesztési tervet kell kidolgoznia, ebben kell megjeleníteni a legfontosabb karbantartási, pótlási igényeket, és itt kell feltüntetni azt, hogy milyen forrásokra van szükség ezeknek a feladatoknak az ellátásához. Ha ezeknek az összesítését megnézzük a szakmából lehet hallani ezek összesítése kapcsán jelzéseket -, akkor olyan információk birtokába jutunk, hogy több ezer milliárd forint hiányzik 15 éves távlatban, hogy a legfontosabb közszolgáltatás működjön. Az olyan problémákat is jelent, hogy ha nem tudják ezek a települések illetve ez nemcsak az önkormányzatokra érvényes, hanem az állami szolgáltatókra is ezeket a megfelelő megelőző karbantartásokat elvégezni, akkor a későbbi időpontokban a már szükséges kényszerű pótlási munkák ellátása sokkal több forrás bevonását igényli.

Nagyon bízom benne, hogy az itt jelen lévő államtitkárok közül valaki tud egy érdemi választ adni erre a problémára, hogy mit tervez a kormány megoldani, ugyanis szomorúan látom, hogy ezeknek a kérdéseknek a megoldására, legalábbis az időarányos megoldására vagy annak a megkezdésére nem találunk forrásokat a benyújtott költségvetésben. Tehát attól tartok, hogy továbbra is úgy gondolja a kormány, hogy elég a fejüket a homokba dugni, és majd a városok valamilyen módon kezelik ezt a kérdést.

De rossz hírem van, annak ellenére, hogy a vidéki városok kormánypárti polgármesterei nem mernek önöknek kérdéseket feltenni, nem mernek ezekről a kérdésekről beszélni, ezek a kérdések vannak, és ha nem nézünk velük szembe, akkor többéves távlatban vagy középtávon ezek a közszolgáltatások össze fognak omlani. Előre is köszönöm szépen az érdemi válaszokat. (Taps a DK soraiban.)

Forrás: parlament.hu