BOLDOG ISTVÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A tegnapi nap folyamán az adótörvények vitáját Z. Kárpát Dániel azzal kezdte, hogy nagyon kevés az idő, ami alatt a vitát lefolytathatják. Hát most láthatjuk, tegnap, ha én utolsó hozzászólóként nem kötök bele a Jobbikba és az MSZP-be, akkor benn marad az idejük. Még 32 percük van a 105-ből, és láthatólag nem nagyon van hozzászólásuk, most kérdésekkel próbálkoznak. Tehát látszik, hogy nem kevés az idejük, hanem olyan kevesen vannak, hogy nem tudják kibeszélni a 105 percet. És olyan jó a költségvetés, hogy nem tudják kritizálni.Ami a 4-es utat illeti: nyugodjon meg, képviselő úr, el fog érni Karcagig, el is fogja kerülni Karcagot a 4-es út, hiszen most is elkerüli, tehát nem fog átmenni a városon, és el fog odáig érni, államtitkár úr helyett megmondhatom. 4000 milliárd forint van a költségvetésben fejlesztésre, amely tartalmazza ezeket a költségeket is, például az Abony-Törökszentmiklós leállított út befejezését.
De ami sokkal fontosabb ezeknél a dolgoknál ezeket csak azért mondtam el, hogy a jegyzőkönyv tartalmazza, hogy önök blődli módon időt követelnek -, az, hogy az én körzetem is itt az előbb fölmerült a tanuszoda- és tornaterem-építés nagyon jól gazdagszik, hiszen több milliárd forintot költöttünk és költünk a következő években iskolák, óvodák, bölcsődék felújítására, építésére. Például Törökszentmiklóson már elkészült a tanuszoda, és reményeim szerint a technikai problémák elhárítása után szeptembertől igénybe vehetik a gyerekek. Öcsödön új tornatermet építünk. Cserkeszőlőn új tornatermet építünk. Tehát látható, hogy segítjük az oktatást, nagyon fontos ez, és én abban bízom, hogy további településeken tudunk még a következő években új és új tornatermeket, illetve tanuszodát is természetesen, hiszen három járás tartozik hozzám, és bizony a tiszazugiak is megérdemelnének egy tanuszodát, és természetesen a mezőtúri járásban élők is megérdemelnének egy tanuszodát. De tudjuk azt, hogy mindent nem lehet egyszerre, ki fogjuk várni a sorunkat, és bízunk benne, hogy a kormány mindet meg fogja építeni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés