DR. VADAI ÁGNES (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Sokféleképpen beszéltek már a képviselő hölgyek és urak a jövő évi magyar költségvetésről, engedjék meg, hogy néhány szempontot felvessek. Amikor költségvetésről beszélünk, szerintem akkor meg kell kérdezni magunktól, hogy stabil-e ez a költségvetés. Fel kell tenni a kérdést, hogy növekedéspárti-e a költségvetés nemcsak abban a tekintetben, hogy a magyar gazdaság növekedését szolgálja, hanem hogy elősegíti-e a magyar polgárok, a magyar családok gyarapodását is, elősegíti-e azt a közeledést, amelyet, azt gondolom, mi, legalábbis itt, a Demokratikus Koalícióban és az ellenzéki oldalon mindenképpen kívánatosnak tartunk, szóval, a közeledést az európai életszínvonalhoz.Fel kell tenni azt a kérdést, hogy felzárkóztatja-e a legvédtelenebb rétegeket, és hogy vannak-e benne a magyarok számára fontos üzenetek, olyan üzenetek, amelyek azt mondják a magyar polgároknak, hogy igen, ezeken a területeken, ezekben az ügyekben fontosak vagytok a kormány számára; végül pedig nem utolsósorban, hogy megjelenik-e benne a magyar nemzeti érdek.

Ha nézzük a stabilitás kérdését, képviselőtársaim beszéltek már az euró árfolyamának dolgáról is, reggel elindultam, 326 forint volt, ahogy már hallottuk, most már 327 forint, és még nincs vége a költségvetési vitának, ki tudja, mi lesz ma este. Hasonlóképpen szó esett már az infláció dolgáról, amelyben a kormány 2,7 százalékos inflációról beszél, a Fidesz vezette kormány beszél 2,7 százalékról, miközben a Fidesz által uralt Magyar Nemzeti Bank a saját prognózisában 3 százalék feletti inflációról beszél.

Varju László képviselőtársam vezérszónoklatában megemlítette a hiányzó 350 milliárd forintot, amelyet valahogyan azért csak ki kellene gazdálkodni. Az is mai hír, hogy bár a költségvetés maga beszél arról, hogy létszámot kell növelni például a Magyar Honvédségnél is, és ez tervbe van véve, a hírek szerint éppen ma jelentették be a létszámstopot a közszférában, annak ellenére, hogy a szakszervezetek állítása szerint már így is 10 százalékos hiány van ebben a szférában. Úgyhogy nagyon nehéz stabilnak nevezni ezt a költségvetést.

Közelít-e bennünket Európához? Én tudom, hogy önök a hanyatló Nyugatot és Európát nem igazán kedvelik, de az az igazság, hogy ma még mindig referencia, legalábbis a polgári európai gondolkodású demokratáknak az a világ nemcsak a keresztény kultúra tekintetében, hanem életszínvonal tekintetében is, ami Európában van.

Év elején azt hallgattuk, persze azt még a kampányban Varga Mihálytól, hogy egy számjegyű adókulcs lehet hamarosan akkor, ha stabilan működő és növekvő gazdaság és javuló munkaerőpiac van. Hölgyeim és uraim, ez maga az önvallomás, maga a beismerése annak, hogy nincsen stabilan működő és növekvő gazdaság, nincsen javuló munkaerőpiac, ugyanis két számjegyű lesz a személyi jövedelemadó a jövő évben is.

Beszéljünk egy másik adóról, amiről azt gondolom, a magyarok életében alapvetően meghatározó, ez pedig a 27 százalékos áfa. Igen, tudom, és nagyon is nagyra értékelem, hogy vannak olyan alapvető élelmiszerek, amelyeknek az áfája csökken, csak nyilvánvalóan önök nem járnak boltba. Ha járnának boltba, akkor látnák, hogy ez az áfacsökkenés nem jelenik meg semelyik árunak az árában, még az akciós termékek esetében sem.

Én tudom, hogy az elmúlt években nagyon sok erőfeszítést próbáltak tenni arra, hogy csökkentsék ezeket az árakat, azt kell önökkel közölnöm, hogy sajnálatos módon nem sikerült.

Persze, hátralépés van ezekben a kérdésekben, hátralépés van az európai életszínvonalhoz képest mindazoknak a magyaroknak, akik itthon maradtak. Azok, akik elhagyták az országot, nekik lehet, hogy előrelépés van.

Felzárkóztat-e bizonyos társadalmi csoportokat? Szerintem ez egy nagyon fontos kérdés a költségvetés szempontjából. Egyáltalán nem zárkóztat fel, sőt leszakít. Láttuk, erről nagyon sokat beszéltünk az elmúlt időszakban, hogy lényegében megszűnik a kafetéria rendszere. Ez a magyar munkavállalók mindegyikét érinteni fogja. Ez már önmagában egy olyan visszalépés, amely azoknak, akik munkát kerestek és találtak az elmúlt években Magyarországon, hatalmas, zsebre menő veszteség lesz. Természetesen a nyugdíj előtt állók után járó adókedvezmény megszűnése sem azt segíti, hogy felzárkózás legyen a magyar társadalomban. Önök lehet, hogy utcára, sőt az is lehet, hogy árokba lökik ezeket az embereket.

Nagyon nem meglepő az önök hozzáállása a nyugdíj dolgában. Emlékeztetni szeretném önöket, hogy a szolgálati nyugdíj ügyében bizony ez a kormány, ez a fideszes kormány volt az, amely lényegében semmibe vette a korábban a hazájukért küzdő katonákat, rendőröket, tűzoltókat, és szüntette meg a szolgálati nyugdíjat, változtatta szolgálati járulékká, mintegy degradálva ezeknek az embereknek a munkáját. Egészen felháborítónak tartom, hogy azok, akik arra esküdtek fel, hogy a hazát az életük árán vagy az életük kockáztatásával is megvédik, ilyen elbánásban részesültek az önök részéről.

Természetesen ebből a költségvetésből a felzárkózás tekintetében, mert nemcsak ilyen felzárkózásra kell gondolni, hanem a jövő kihívásai tekintetében is, nem látszik az, hogy ez a kormány elkezdené vagy elkezdte volna felzárkóztatni a magyar gazdaságot az olyan kihívásokra, mint például az automatizáció. Én elhallgattam a képviselői felszólalásokat és a kormány felszólalásait is, és egészen meg vagyok lepődve, hogy önök viszonyítási pontnak a 2010 előtti kormányzást tekintik, nem pedig a saját elmúlt nyolc évüket. Én azt gondolom, a saját házuk táján kellene ebben dolgozni, hiszen nyolc év már pontosan elég volt ahhoz, most pedig már a kilencedik évben vagyunk, hogy bizonyos folyamatokat meg tudjanak változtatni hát, nem nagyon sikerült.

Akkor nézzük végül azt a kérdést, hogy mit üzen a magyarok számára ez a költségvetés! Azt üzeni a magyarok számára, hogy a magyar diákok jövője, a magyar oktatás jövője nem fontos. Míg Európában az oktatás szabadsága, az oktatásra költött pénz az alapja a társadalomnak, az az alapja a gazdasági növekedésnek, a jelenlegi fideszes kormány számára ez nem fontos. Míg Európában gyógyulni lehet, a magyar kormány számára, a fideszes kormány számára nem fontos az egészségügy, ezt üzeni a magyar polgároknak. Ahogy már elhallgattuk itt egy korábbi felszólalásban, hogy tulajdonképpen csak technikai kérdésről van szó a Magyar Tudományos Akadémia kapcsán, szerintem elég világos üzenetet küldtek a magyar tudományos világnak arra vonatkozóan, hogy önöknek nem fontos, sőt sokszor látom, hogy zavaró tényező a tudomány és a tudományos kíváncsiság meg a tudományos kutatás.

Ellenben mit üzennek a költségvetésben? Mi fontos? Mit üzennek a magyar polgároknak? Hogy fontos a goebbelsi propaganda folytatása, mert erre jut többletköltség, és természetesen fontos a miniszterelnök hobbija, a foci, merthogy erre meg aztán végképp mindig lesz költségvetési forrás, amíg önök vannak kormányon reméljük, nem olyan sokáig.

Végül, de nem utolsósorban beszélni kell a magyar nemzeti érdekről, mert szerintem át kell hogy hassa a magyar költségvetést, és alapban azt gondolom, valamennyi fontos törvény vagy majdnem minden törvény megalkotásakor azokat, akik ezeket a törvényeket írják, hogy mi a magyar nemzeti érdek. Azt önök az elmúlt napokban bebizonyították, hogy a magyar nemzeti érdek önöknél sokszor egybeesik Mészáros Lőrinc, Garancsi István, Habony Árpád, Orbán Viktor és haveri, baráti, családi körének érdekével. Szerintem egy kicsit tágabban kell ebben gondolkodni.

Nagyon sokat beszélnek a biztonság kérdéséről. Mindig arról beszélnek, hogy mennyire kiemelkedően fontos az, hogy Magyarország, a magyar polgárok biztonságban legyenek. Ha a biztonságot tekintjük, akkor több fajtája van a biztonságnak. Az első a jogbiztonság dolga, amiben önök az elmúlt években nagyon sokszor leszerepeltek, elég, ha csak a gránitszilárdságú alaptörvényükre gondolok meg arra, hogy a költségvetés kapcsán nemegyszer tapasztaltuk azt, hogy lefolyt a vita a tisztelt Házban meg a bizottságokban, aztán év vége felé jött a kormány és mindenféle módosításokkal egész egyszerűen megváltoztatták a költségvetési számokat, és további pénzösszegeket osztogattak ki. Úgyhogy sokszor azt érzi az ember, hogy persze, 30 órában vitatkozunk a költségvetésről, még nincsen július elseje, de vitatkozunk a jövő évi költségvetésről, amit aztán önök év végén, ha úgy gondolják, akkor teljesen át tudnak szabni.

(15.00)

A jogbiztonság mellett nyilván nagyon fontos a létbiztonság kérdése. Az itt világosan látszik ebből a költségvetésből, hogy olyan rétegek járnak rosszul Magyarországon, akik motorjai lehetnének a magyar fejlődésnek. Azzal kell majd számolni, hogy újabb és újabb tízezrek fogják elhagyni Magyarországot, azért szeretném önöknek elmondani a magyar nemzeti érdek jegyében, hogy nem Kelet irányába, nem Oroszország irányába, hanem a Nyugat irányába. Gyakran hallgatom azokat a statisztikákat, amelyekben arról beszélnek, hogy többen jönnek vissza, mint amennyien elmennek. Szerintem üljenek le és nézzék át újra ezeket a statisztikákat, mert tényszerűen nincsen így az, amit önök mondanak.

De ha már a biztonságról beszélünk, az elmúlt években nem hallottunk mást, mint azt, hogy mennyire fontos és kiemelkedő Magyarország nemzeti szuverenitásának védelme, a magyar határok védelme, és milyen kiemelkedő fontosságú főleg az utóbbi hetekben hallottuk a Magyar Honvédség szerepe ebben a kérdésben.

(Az elnöki széket Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Még el sem kezdődött a költségvetés vitája, a kormánypárti képviselők már végighaknizták a teljes lehetséges médiaspektrumot azzal, hogy milyen rengeteg pénzt fogunk elkölteni a Magyar Honvédségre.

Harangozó képviselőtársam már beszélt arról, hogy ez mekkora hazugság, hiszen lényegében az elmúlt években, 2011 és ’16 között önök rendszeresen a GDP 1 százaléka alatt költöttek a Magyar Honvédségre. Az adatok szerint 2017-ben ez 1 százalék volt, 2018-ban majd a végleges adatokat valamikor látjuk nagyjából 1,7 százalék volt. Jövőre a tervek szerint 1,1 százalékot, 1,17 százalékot fognak költeni a GDP-ből a hadseregre.

Azért szeretnék pontos lenni, mert olyan sokat szidták itt, főleg az előttem ülő államtitkár is azt a bizonyos elmúlt nyolc évet, a 2010 előtti időszakot, talán emlékszik az államtitkár úr, hiszen ön is részese volt annak a folyamatnak. 2009-ben a GDP 1,22 százalékát költötte… (Koncz Ferenc: Nem is volt GDP! Derültség a kormánypárti padsorokban.) Az 1,22 százalékát költötte a hadseregre, ez a teljes év, és abban az időben (Zaj.), nyilvánvalóan az államtitkár nem annyira ért ehhez a területhez, de segítek, abban az időszakban fejlesztések voltak Magyarországon.

A pápai bázisrepülőtér fejlesztése például abban az időszakban történt, ezt nyilván az előttem ülő honvédelmi államtitkár nem tudja. De azt tudja, kell hogy tudja, hogy 2014 decemberében arról beszélt Hende Csaba akkori miniszter, hogy 172 milliárd forintért 30 darab helikoptert fog vásárolni a Magyar Honvédség, 2018 januárjában Benkő Tibor akkori vezérkari főnök arról beszélt, hogy 40 darab helikoptert fognak vásárolni, most pedig megjelent egy új sor a költségvetésben arra, hogy a légierő fejlesztésére 8 milliárd forintot fognak költeni. Nagyjából ki lehet számolni, hogy 8 milliárd forintból hány darab új helikoptert lehet vásárolni.

Szintén említésre került már a Zrínyi 2026 program, ami azért egy fontos program, mert erre alapozzák az ország védelmét, a magyar polgárok biztonságát. Azt tudom önöknek mondani, hogy a Zrínyi 2026 program olyan, mint Columbo felesége: soha senki még nem látta. Az erre vonatkozó kormányhatározat arról szól, hogy a kormány azt megtárgyalta, azt elfogadta és ütemezés szerint végrehajtja. Olyannyira, hogy magam is keresgettem a honvédelmi tárca költségvetésében a Zrínyi 2026 programot. Képzeljék el, az önök által annak idején vásárolt Gripen vadászrepülőgépek szinten tartása is szintén ebbe a Zrínyi 2026 programba tartozik!

Az látszódik tehát, hogy az a fejlesztés, amiről önök beszélnek, az nem létezik, a 80 milliárd forint az nagyjából arra lesz elég, hogy ne omoljon a katonák fejére a laktanya; arra nem lesz elég, hogy Magyarország szuverenitásával összhangban a modernizációt megvalósítsák. Önök is pontosan tudják, évek óta szükség lenne új helikopterekre, évek óta szükség lenne arra, hogy valamiféle légtérvédelem e tekintetben is megvalósuljon. Hiszen éppen az önök kormánya volt az, amely megírta nekem, hogy szinte mindennap tapasztalják a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei határszakaszon azt, hogy idegen repülőeszközök lépik át a határt illegálisan ennyit az önök nagy határvédelméről -, és sem a Magyar Honvédség, sem a magyar rendőrség nem képes ezekre a kérdésekre reagálni.

Azt látjuk, és majdnem támogatnánk is, hogy önök fejleszteni kívánják a magyar hadiipart élek a gyanúperrel, hogy ez egy újabb terület, amit a haveroknak, csókosoknak szeretnének átadni.

Ha már a hadsereg költségvetésében nem találunk lépéseket a magyar polgárok biztonságának garantálására, arra, hogy valóban modern, én nem várom el, hogy Közép-Európa legnagyobbja, de egy picikét modernebb hadsereg legyen, akkor nézzük meg, hogy mit is tesznek önök, mondjuk, például a határvédelem tekintetében.

Azt megtapasztaltuk a Honvédelmi és rendészeti bizottság ülésein, ha önök a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet hozzák föl, annak a vége egészen biztosan az, hogy valamelyik havernak valamilyen közbeszerzést átadnak. Ezt látjuk megint ebben a költségvetésben: ezen a jogcímen 15 milliárd forint szerepel. Most megmondom a képviselő hölgyeknek és uraknak itt a tisztelt Házban, hogy ezeknek a nagy részét valami olyanra fogják elkölteni, aminek semmi köze sincs a magyarok biztonságához, ám valakit biztosan fog segíteni. Élek a gyanúperrel, hogy a 25 milliárdos terrorellenes küzdelem is pont ugyanerre a célra fog elmenni.

Ami a legfontosabb, és amiről már sokat beszéltünk, és ezzel szeretném zárni: kibervédelmi kérdésekben nem nagyon látnám azt, hogy csipkedné magát ez a kormány.

Talán nem is véletlen: önök Európától rendkívül messze kívánják vinni Magyarországot. Közel kívánják önök vinni Magyarországot az orosz államérdekekhez. Ez a költségvetés távolítja Magyarországot, a magyar polgárokat attól az európai világtól, amelynek alapja például a keresztény kultúra, amelyről olyan szívesen szeretnek önök beszélni. Ez nem szolgálja a magyar nemzeti érdekeket, éppen ezért a Demokratikus Koalíció ezt a javaslatot nem támogatja.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu