HOHN KRISZTINA (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országház! A majdnem 206 milliárdosra tervezett jövő évi agrárbüdzsében nagy szemléletbéli változásokat nem láthatunk az idei év költségvetéséhez képest. Sajnos, a kormány prioritásai változatlanok, ahogy változatlan az a közömbösség is, amellyel a kabinet a kisvárosokban, falvakban lakók problémáihoz viszonyul. Éppen ezért a költségvetésben inkább az a beszédes, ami kimaradt belőle és nem az, ami benne van.A folytonosságot mindössze az üres ígéretek, a vidék további leépítése jelenti. A vidéki vállalkozókat és gazdálkodókat gyakorlatilag fejlesztési források nélkül hagyták az elkövetkező évekre. Az exportnak, távoli piacoknak, illetve a felvásárlóknak kiszolgáltatott kis és közepes családi gazdálkodók maradnak a szorongatott támogatásfüggő helyzetükben. A zöldség-gyümölcs ágazatot továbbra is sújtani fogja a 27 százalékos áfa, és a tejágazat fellendítésének szándéka sem olvasható ki ebből a költségvetésből.

A gazdálkodók számára nagy hátrányt jelent az osztatlan közös földtulajdon, ezek kimérésének forrásait a meglévő 2,5 milliárdról minimum megnégyszerezni szükséges, hiszen az ígéret ellenére a kormány alig haladt ezzel az üggyel 2010 óta. A tanyafejlesztési program 1,1 milliárdos forrása is csak kommunikációs bokrétaként szolgál minden évben, a hazai tanyasi lakosság valós forrásigénye ennek sokszorosa lenne évente.

Az LMP, illetve az Új kezdet olyan agrár- és vidékfejlesztési költségvetést szorgalmaz, amelynek az ország egésze, tehát a magyar vidék, a kisvárosok és a falvak is nyertesei lehetnek; olyat, amely alkalmas a nagyvárosokon kívül élő családok és a környezetvédelem szempontjából is az ország jövőnek támogatására. Szükség lenne állami földbank létrehozására. A 2015-ben és ’16-ban elprivatizált állami földek óriási veszteséget jelentenek a kis és közepes családi gazdálkodók számára.

Az állami földbank feladata, hogy termőföldterületeket vásárol, így az ország teljes területén elszórva, lehetőleg minden település területén rendelkezik majd termőfölddel, amelyből minden helyben lakó, minden önkormányzat vagy faluközösség bizonyos maximalizált mennyiséget bérelhet. A földtulajdonos állam csak kezelésbe adhatja a földjét, amiért térítést kap, azonban tulajdonjoga megmarad.

A Fidesz, miközben a nagyüzemi gazdaságok és oligarchák földhasználati érdekeit tartja szem előtt, semmibe veszi az egyéni gazdálkodók, helyi közösségek életképességének megőrzését, földhöz jutásának biztosítását. Demográfiai földprogramra lenne szükség annak érdekében, hogy a mezőgazdaságban, vidéki kistelepülésen boldogulni kívánó fiatalok számára a feltételek optimálisak legyenek. Ezt olyan nemzeti finanszírozású programmal lehetne elérni, ami az állami termőföldekre támaszkodik. Az Ángyán József államtitkársága alatt beígért, majd később elmaradt program számára a finanszírozási háttér, elkülönített költségvetési forrás megteremtése létfontosságú.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A 2018. évi országgyűlési választások egyik igen fontos tétje az volt, hogy helyén marad-e az a kormány, amelyik minden rajta kívül álló hatalmat, tőle független közösséget magától függővé tesz.

(15.20)

Mi és itt az LMP-vel szövetségben lévő Új Kezdet pártra is gondolok azért indultunk a választáson, mert tenni akartunk valamit ez ellen. Azt láttuk ugyanis, hogy a kormány az önkormányzatiság kivéreztetését és kiürítését folytatja, és bennünk nem partnert, hanem ellenséget lát. A jelek szerint semmi jóra nem számíthatunk az új kormánytól, a felelősségünk azonban jelentős abban, hogy felhívjuk a figyelmet a demokrácia egyik fontos alappillérére, az önkormányzatiságára és annak megóvására, és amit lehet, igyekezzünk megvédeni.

Azok az emberek, akik a parlamentbe küldtek minket, azt várják tőlünk, hogy küzdjünk az értékeinkért, amiket választási programunkban felvállaltunk. Én is ezért vagyok itt az Országgyűlésben, mert meggyőződésem, hogy ebben az országban akkor lesz jó élni, ha az emberek valóban részt tudnak venni saját sorsuk alakításában, lehetőséget kapnak arra, hogy az őket érintő kérdésekben helyben döntsenek. Mindezt egy olyan önkormányzati rendszer tudja megadni az embereknek, amely a közösség tagjainak részvételére épít, amely ismeri és tudja használni erőforrásait, és amelynek a finanszírozása nem a központi kormányzat vagy éppen a kormánypárti képviselők kénye-kedvétől függ. Rendkívül fontosnak tartom a polgármesterek bevonását az önkormányzatok sorsát meghatározó kérdésekbe, mint például a „Modern falu” program. Erre kiváló platformot alkotnak a különféle önkormányzati szövetségek közösségei, a TÖOSZ, a Magyar Faluszövetség, a KÖSZ, a MÖSZ és a többi.

Legnagyobb sajnálatunkra az ez évi költségvetés önkormányzatokra vonatkozó része sem alakul biztatóan, hiszen a normatíva az elmúlt években szinte alig emelkedett. Nem értelmezhető az a fajta eljárás, ha és amennyiben az előző évben a kormány belátja, hogy egy adott feladatra nem elegendő a finanszírozás és megállapít kiegészítő támogatást, azt a következő évben miért nem emeli be az alaptámogatásba.

Ismét nem látjuk pénzügyi fedezetét a több mint tíz éve késlekedő köztisztviselői béremelésnek, hiszen a köztisztviselői illetményalap 38 650 forint évek óta, amelyet 60 ezer forintra lenne szükséges emelni. És itt meg kell említeni azt is, hogy nemhogy emelés nem történt, inkább az elvonás volt tapasztalható, gondoljunk csak az elvont 13. havi bérre vagy az öltözködési támogatásra, amely szintén nem jár. Sajnos a közalkalmazotti bértábla sem kecsegtet pozitív változással.

Tudomásul kell vennünk, hogy lassan nem lesznek munkavállalók a közalkalmazotti és köztisztviselői szférában, hiszen a bérek jelentős mértében elmaradnak a versenyszférában megkapható fizetésektől. Az önkormányzatok többsége, különösen a kistelepülésekből álló közös önkormányzati hivatalok, képtelenek arra, hogy saját bevételeikből finanszírozzák az esetleges béreltérítést. Sok olyan önkormányzat van, amely nem tud elegendő helyi adót beszedni, és évek óta az állam elviszi a gépjárműadó 60 százalékát, amely teljes egészében, de legalább 70 százalékban a településen kellene hogy maradjon. És itt nem beszéltünk arról, hogy viszont az összes adminisztrációs költség az adott önkormányzatokat terheli, hiszen a csekkek megvásárlása, a postaköltség, a borítékolás és minden egyéb száz százalékban az önkormányzat dolga. Pedig az nem megoldás, hogy évek óta mindössze minimálbérre, illetve a garantált bérminimumra történő kiegészítés jelenik meg csak a bérben. Lassan az önkormányzati dolgozók mindegyike mindössze a garantált bérminimumot kapja, korra való tekintet nélkül. Ez különösen igaz kistelepülésen, illetve vidéken.

Igaza van Tállai államtitkár úrnak, ahogyan pár napja mondta: tisztességes munkáért tisztességes béreket kell adni. Egyetértek, és egyben kérem, hogy akkor ezt alkalmazzuk az előbb említett munkavállalókra is. Tehetjük ezt úgy is, hogy például megemeljük az elismert köztisztviselői létszámot. Rendkívül komoly probléma, hogy egy fővárosi kerületi önkormányzat és egy hasonló nagyságú városi önkormányzat köztisztviselői létszáma aránytalanul nagy, közel 50 százalékos eltérést mutat, természetesen a kerületi önkormányzatok javára.

Nem szabad megfeledkeznünk a legszegényebb munkavállalókról sem, ők a közmunkások. 12 évig voltam egy falu polgármestere, így közelről láttam a szegénységet. Tisztelt Képviselőtársaim! Önök bizonyára tudják, hogy 2011-ben egy közfoglalkoztatott nettó 47 029 forintot, egy szakmunkás 60 600 forintot vitt haza. Ma ez az összeg 54 217, illetve 70 859 forint. Tehát hét év alatt 7188, illetve 10 259 forint emelést kaptak ezek az emberek. És most lehet őket szidni, lehet lustának nevezni, bármit mondani, de ha ismernék őket, akkor ezt nem tennék, és bizonyára önök is meggyőződnének arról, hogy ezek az emberek amellett, hogy évek óta beleragadtak ebbe a furcsa és alulfizetett közmunkába, egyszerűen olyan mentális állapotban vannak, hogy önmaguk segítség nélkül ebből már kilábalni nem tudnak. És bár a közmunkások száma csökkenő tendenciát mutat, mégis aggasztó, hogy a közfoglalkoztatásra szánt összeg 225 milliárd forintról 180 milliárdra csökken.

Az önök által elvont különbözetből megvalósítható lenne a közfoglalkoztatottak bérének emelése, vagy olyan programok, amelyek segítik őket abban, hogy elsősorban mentálisan képesek legyenek ebből kilépni. Nagyon megdöbbentő az, amikor ilyen családhoz elmegy az ember, gyereket nevelő családhoz, és például az összes élelmiszer otthon egy fél kakaós csiga, se lisztre, se cukorra, se semmilyen alapvető élelmiszerre nincs pénzük. Higgyék el, ezt közelről láttam.

Fontos megemlíteni, hogy évek óta nem emelkedik sem a szociális étkezésre, sem a házi segítségnyújtásra szánt normatíva. Az önkormányzati társulások rendkívül nehezen tudják ezekből megoldani főként kistelepüléseken a házi gondozást, amire egyre nagyobb szükség van, hiszen az idősek magukra maradnak, a fiatalok külföldre távoznak, és sokkal egyszerűbb és olcsóbb megoldani a házi ápolást az állam számára természetesen -, mint egy otthonban történő elhelyezést. Összességében elmondható, hogy az erre szánt normatíva emelése elengedhetetlenül szükséges lenne.

A rendszerben rögzült, hogy az önkormányzati hivatal működési támogatásának meghatározásakor az elismert köztisztviselői létszám nagysága a községek esetében 30 százalékkal csökkent. Viszont a polgármesteri hivatalra háruló munka nem csökkent ilyen mértékben. Ezzel a létszámmal sok esetben szinte lehetetlen biztosítani a feladatellátást. Lehetetlen az, hogy adott esetben egy vagy két köztisztviselő százötvenféle feladatot ellásson, hiszen nem tud egyikben sem megfelelőképpen elmerülni.

Különösen igaz ez a jelentős vendégforgalommal rendelkező kistelepülések esetében, illetve a több települést ellátó vagy nagy ügyfélszámmal rendelkező hivatalok esetében. 2013-ban a feladatvállalásokra hivatkozva a településeket a központi költségvetésből megillető forrásokat drasztikusan csökkentették, és sajnos azóta is ez a bázisa a költségvetésnek. Mánfa község esetében 2006-ban 65 millió volt az állami támogatás, ez ma 30 millió. Annak ellenére, hogy a minimálbér emelkedett, az áfa emelkedett, és tudjuk, hogy ez nagyon furcsa, úgyhogy a nadrágszíjat nagyon szorosra húzva alig-alig tudják a községek kihozni a költségvetésből a kiadásaikat.

Nem véletlen az sem, hogy azóta jelentősen emelkedtek a helyi adók. Sokan kénytelenek voltak például kommunális adót bevezetni azokon a településeken is, ahol nem voltak. Sok település esetében a hitelkonszolidáció sem segített. Az önkormányzati adósságállomány csak csekély részét képezte a kistelepülések adósságállománya, körülbelül 10 százalékot. Az önkormányzatoknál esetleg a korábbi évek megtakarításai vagy az önkormányzati vagyon értékesítése biztosíthatja csak rövid ideig a működési költségeket.

A feladatfinanszírozás rendszere sajnos továbbra sem veszi figyelembe a helyi sajátosságokat, a helyi önkormányzatok területi elhelyezkedésük, nagyságuk, gazdasági teljesítőképességük, hagyományaik, lakosságuk száma, demográfiai összetétele, közlekedésföldrajzi viszonyai, illetve azok szociális helyzete alapján különböző adottságokkal rendelkeznek, és a kötelező feladatok ellátása ezen körülmények függvényében történik. Az önkormányzati finanszírozás jelenlegi rendszere azzal, hogy kizárólag a kötelező feladatok finanszírozására helyezi a hangsúlyt, a szabadon felhasználható források elvételével felszámolja a helyi kezdeményezéseket, azt a felhajtóerőt, amely az elmúlt években a több mint ezermilliárd forintnyi mozgástérszűkülés ellenére is működtette a településeket.

Az esetek többségében a településüzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás támogatása alapján számított bevételek nem nyújtanak fedezetet a legalapvetőbb tevékenységek ellátására sem. Fennáll az a veszély, hogy a jelenlegi finanszírozás visszafordíthatatlan folyamatot indít el a településeken, ugyanis a felszámolt, megszüntetett ellátás későbbi újraindítására vagy egyáltalán nem, vagy jelentős többletköltséggel lesz lehetőség.

(15.30)

A következő legfontosabb lépés tehát a valós feladatok ellátásához szükséges források garantált biztosítása lenne. Ellenkező esetben a helyben elérhető közszolgáltatások száma és színvonala jelentősen tovább csökken majd, és az a vidék elnéptelenedéséhez vezethet. Éppen ezért egy fenntartható szemléletű, a központi költségvetésben célként a vidék fejlődéséhez szükséges feltételek megteremtése is szerepel.

Jelentős forrásokra van szükség az alacsonyabb rendű utak felújítására. Ugye, ismerik a találós kérdést, hogy folt hátán folt, tű benne sose volt, mi az? Ez ma már nem a káposzta, hanem a magyar alsórendű utak. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. adatai szerint az országos közutak burkolatállapot szerinti minősítése 53,4 százalékban rossznak számít. Ahová nem vezetnek jó minőségű utak, onnan menekülnek a lakók. Jövőre többet fizetnek az autósok és a fuvarozók a díjköteles utakon. A közúthálózat felújítása soron jövőre megfelezték a költségeket.

Az új utak, autópályák építése viszont felpörög. Ahogy korábban már említettem, a költségvetés sorai között nem található elkülönített összeg a „Modern falvak” programra, annak ellenére sem, hogy az országgyűlési választások előtt Orbán Viktor levélben kereste meg a kistelepülések polgármestereit akkor még én is kaptam ilyen levelet -, amelyben kifejtette a következőt: „Személyesen is fontosnak tartom, hogy minden kistelepülés megőrizze az önállóságát, ezt támogattam eddig is, és ezt fogom támogatni a jövőben is. Szeretném, ha falvaink meg tudnák tartani lakóikat, ezért 2018 után meg kell hirdetnünk a ’Modern falvak’ programot, melynek célja a kistelepülések fejlesztése és megerősítése.” fogalmazott a miniszterelnök.

A falvaknak nincs több idejük, és nem várhatnak további éveket. A negatív demográfiai folyamatok megállítása és megfordítása érdekében integrált és komplex fejlesztések megvalósítása szükséges, amely épít a helyi erőforrásokra, legfőként a falvak, a kistelepülések, valamint a kisvárosok lakosságának motiváltságára. A hatékony változások érdekében szükséges a helyi kihívások azonosítása, egyedi kezelése és a fejlesztések térségi koordinációja. Ami a vidékfejlesztést illeti, gondolom, merő véletlen lehet, hogy éppen a választások előtt hirdették meg 106 milliárdnyi uniós támogatás odaítélését.

A településeknek fejlesztési lehetőséget ne csak a választási kampányok során biztosítson a kormány, hanem folyamatosan. Létfontosságú a kiszámítható, biztonságos, egyenletes fejlődés minden település számára.

Nagy kérdés ugyanakkor, hogy mi lesz a vidékkel a következő pénzügyi ciklusig. Komplex, átgondolt, LEADER-szerű fejlesztéseket a kistérségeknek; javaslom a „Modern falvak” program haladéktalan beindítását, a jövő évben legalább 150 milliárd forintnyi, majd évente 200 milliárd forint forrással és az önkormányzati szövetségek bevonásával. Az általam említett összeg a „Modern városok” programra szánt összeg egyharmada körülbelül.

Összességében tehát azt kell mondanom, hogy az önkormányzatok és a mezőgazdaság szempontjából ez a költségvetés elfogadhatatlan, mert a helyben járás és lassú agónia költségvetése. A rendszerben rögzült problémák kezelésére kísérletet sem tesz, marad a kiszolgáltatottság, a fideszes képviselők jóindulatára és lobbierejére hagyatkozás, a visszaosztás és az alamizsna kultúrája. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu