DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Évről évre látjuk, hogy nagyon komolyan eltérnek a vélemények ellenzéki és kormánypárti padsorokban az aktuális költségvetés előterjesztéséről, ebben nyilván a politikai álláspontunk, nézőpontunk eltérő mivolta az egyik alap, de azért a számok szerintem beszédesek, és akkor, amikor önök már 2010 óta egyfajta gazdasági csodáról beszélnek, érdemes megnézni például a GDP-növekedéssel kapcsolatos számokat, vagy összehasonlítani, mondjuk, a térség többi államával. Önök azt mondják, hogy a kormány egyfajta gazdasági csodát hozott itt létre kis hazánkban, és tulajdonképpen ennek köszönhető ez a kiugró növekedés. A számokból az látszik, hogy a térségben, a térség államaiban egyfajta konjunktúra figyelhető meg az utóbbi években, érinti ez Magyarországot is, de mondjuk például, ha a 2016-os számokat nézzük, és megnézzük, hogy a térség államai a százalékos mutatót tekintve milyen GDP-növekedést produkáltak, akkor bizony Magyarország tekintetében nem olyan rózsás a helyzet. Elmondható, hogy 2016-ban a közép-kelet-európai régió minden egyes állama komolyabb gazdasági növekedést produkált Magyarországnál, tehát ez igaz Bulgáriára, Csehországra, Horvátországra, Lengyelországra, Romániára, Szlovéniára és Szlovákiára is. Egyébként 2017-ben is rosszabb adatot produkáltunk a térség tagállamainál, jelentős részénél, itt különös tekintettel egy államra hívnám fel a figyelmet, egy szomszéd országra, Romániára, amely jelentősen jelentősen! jobb számokat mutat: 2015 tekintetében 1 százalékkal nagyobb növekedést produkált, és 2016-2017-ben közel 3 százalékkal jobban nőtt a gazdasága Romániának, mint Magyarországnak. Teljesen jogos az, amit itt előttem ellenzéki képviselők elmondtak: valójában ez a növekedés sem volna, hanem gyakorlatilag stagnálás lenne megfigyelhető a magyar gazdaságban európai uniós források nélkül.
Az államadósság tekintetében beszélnek nagyon sokat a sikereikről, mégis el kell mondjam, hogy a 2010-es 20 000 milliárd forintos szintről 2019-re már 30 000 milliárd forint fölé nőtt a magyar államadósság. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: És GDP-arányosan?) És ráadásul itt újra meg kell említenem, hogy 3000 milliárd forintnyi magánnyugdíjpénztári vagyon tűnt el, ezt vagy az elejéből kéne levonni, a 2010-es adatból, vagy tulajdonképpen hozzá kellene érteni a 2019-eshez, tehát lényegesen lényegesen! nőtt a magyar államadósság nominális értéke.
Azt kell mondjam, a meggyengült forintért is egyértelműen az önök politikája a felelős, ez világos, hiszen a kormány és Matolcsy György is többször beszélt arról, többször utaltak rá, hogy tulajdonképpen ez egyfajta tudatos politika eredménye. Az a helyzet, hogy a 2010. április 30-án látható szinthez képest mintegy 24 százalékot gyengült az euróhoz képest a forint. Ez különösen ezekben a napokban nagyon kényes kérdés, és nem tudjuk, hogy hol ennek a helyzetnek a vége.
Én idéznék egy tudósításból, pontosabban a tudósításnak a szövegét mondanám el, majd egy teljesen konkrét idézetet mondanék el önöknek, és aztán majd a végén elmondanám, hogy ki mondta ezt, és mikor. A tudósítás így szól. A forint gyengülése azt jelenti, hogy tulajdonképpen ellopják a pénzt az emberek zsebéből, mivel a bérből, fizetésből és egyéb járulékokból élők gyengébb forint esetén kevesebb árut tudnak megvásárolni a boltokban, a nyugdíjasok juttatása is kevesebbet ér. A pártvezető szerint a kormánynak a forint gyengítését célzó utalásai és kísérletei a középkori királyok módszeréhez hasonlíthatóak, amikor is az uralkodók a pénzek nemesfémtartalmát próbálták meg minimálisan csökkenti, elcsalva azok értékéből.
És itt egy szó szerinti idézet: „A gyengébb forint egyértelműen ellentétes az emberek érdekeivel, a gyengébb forint gyengébb államot jelent, és gyenge forintot csak gyenge emberek akarhatnak.” Ezt az utóbbi idézetet Orbán Viktor mondta, és az azt megelőző tudósítás is az őáltala elmondottakról szól, 2004-ből.
(11.40)
Én csak azt mondom önöknek, összegezve az eddig mondottakat, hogy lehet eltérő a nézőpontunk, ez természetes is. Más értékválasztási szempontok alapján ítélünk meg adótörvényeket vagy költségvetést, ez is természetes. De azt gondolom, hogy az általunk 10-12 éve elmondottakhoz azért konzekvensnek kell lennünk, és azt látom, hogy az önök által és az önök pártvezetője által elmondottakhoz nem ragaszkodnak konzekvensen. Ráadásul a térség többi államát vizsgálva is nagyon világos, hogy nem olyan helyzetben van Magyarország, amilyennek önök ezt a képet lefestik.
Ráadásul a magyarok érzik a térségben gyakorlatilag az egyik legkorruptabbnak a saját államukat, minden mérés ezt mutatja. Öt év alatt sikerült odáig elérni, hogy már Románia lakói is jelentősen jobbnak érzik ebből a szempontból az országuk helyzetét.
És itt felhívnám a figyelmet azokra a GDP-növekedési adatokra, amelyeket Románia produkált az elmúlt években. Felhívnám arra a figyelmet, hogy talán némi összefüggés is mutatkozik abban a korrupcióellenes harcban, amit egyébként láthatunk a román közéletben. Nálunk pedig a hírek egyre-másra az elképesztően durva, pofátlan, kiugró korrupciós helyzetről szólnak, arról, hogy a magyar emberek zsebéből egyre-másra lopják ki a pénzt az önökhöz köthető oligarchák. Ez tarthatatlan, és Magyarország gazdaságának a problémáit elsősorban ez okozza. Ez tehát több, mint értékválasztás közötti különbség. Ez alapvető probléma, és alapvetően van szükség változásra ezekben a tekintetekben.
Frakciónk a hagyományokhoz híven költségvetési módosítókat nyújtott be. Illúzióink nincsenek, de ezek a módosítók tükrözik a politikai szándékainkat. Ezek a javaslatok álláspontunk szerint az egyes területeken megoldást jelentenek Magyarország problémáira.
Nagy csoport az oktatással kapcsolatos módosító indítványaink csoportja, amelyeket több képviselőtársammal közösen jegyzünk. Az évek óta hiányzó forrásokat igyekszik ez a csomag pótolni. Az egészségügyre is van csomagunk. Itt nyilván az egészségügyi dolgozók érdemi bérrendezése ügyében teszünk javaslatokat, illetve természetesen felújításokra, eszközbeszerzésekre, általában véve a gyógyítás méltó körülményeinek megteremtése érdekében tettünk javaslatokat. Természetesen a szociális ellátórendszert is érintik módosító javaslataink.
Hadd említsek meg még néhány javaslatot, amelyet önállóan nyújtottam be. A vidékfejlesztési program támogatására szeretnék további javaslatot tenni, mintegy 30 milliárddal volna szükséges megemelni ezt a sort. Egyébként azt gondolom, hogy ez a vidéken élők és az agrárium szempontjából is rendkívül fontos. A forrása is megvan ennek a javaslatnak: a közszolgálatimédia-rendszer, azt gondolom, komoly kritikákat kap. Ennek a támogatásnak az elköltése inkább az önök propagandáját szolgálja, nem valós közszolgálatot, tehát itt van egy lehetőség.
Még három módosítót nyújtottam be Miskolc érdekében, röviden, hiszen elmondtam önöknek, a szülővárosom érdekében mindig is sokat fogok dolgozni és tenni azért, hogy az asztalra kerüljenek azok a problémák, amik ott megoldásra várnak. Először is, az iparosított technológiával épült épületek felújítása érdekében nyújtottam be egy módosítót, itt 2 milliárd forint elkülönítését szeretném. 2010-ig a város panelépületeinek rekonstrukciója egyharmad részben megtörtént, tehát nagyon-nagyon sok lakás újult meg. 2010 óta megtorpanás figyelhető meg ebben a programban. Nagyon várják a miskolciak, hogy ez folytatódjon és megújulhasson több lakás. Erre egy elkülönítést kezdeményezek.
1 milliárdot szeretnék elkülöníteni a költségvetésben útburkolat-rekonstrukcióra. 2010 óta itt is nagy megtorpanás figyelhető meg, elképesztő állapotban vannak a miskolci utak.
Végül röviden szólnék még egy olyan 600 milliós forrást érintő módosító javaslatomról, ami a város légszennyezettségi helyzetén javítana jelentősen, azt mérsékelné. Emlékezhetnek rá, hogy bő éve, mintegy másfél éve az egészségügyi határérték egyes paraméterei kapcsán 700 százalékos túllépésről is lehetett hallani Miskolcon. Miskolc és a térség, a Sajó völgye levegője sajnos az egyik legegészségtelenebb az országban, nem várathat tovább ennek a kérdésnek a megoldása sem.
Politikai véleményünk tehát általában véve teljesen eltér a költségvetés tekintetében, de a számok is ezt mutatják. A módosító indítványaink pedig, amelyeket a felszólalásom második részében ismertettem, azt gondolom, egyértelműen segítenék a magyar embereket, és nagyon fontos, kérem önöktől ezeknek a támogatását. Köszönöm, elnök úr. (Szórványos taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés