VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Hát, a kínjait nem fogom csökkenteni. Amit itt ilyen szempontból a napokban tett, a személyes hitvallásának pontosan az ellenkezőjét leíró törvényben, itt ebben a salátában megtalálható hát, így nem egyszerű az élet. Ráadásul még ezt többször is el kell mondanunk itt, hogy bizony-bizony ebben olyan szabályokat hoztak be, olyan javaslatokkal élnek, amiket nem lehet támogatni, és ha ezek között akár csak egy olyan van, majd mondok rá példát is, ha csak az az egy lenne, már akkor sem lehetne mindezt támogatni.Azt hiszem, teljesen nyilvánvaló, hogy a Demokratikus Koalíció költségvetésben, értékvilágában, értékválasztásában egészen másként gondolkodik, mint ahogy önök ebben a költségvetésben tették. Az előbbi vitában is ez nyilvánvaló lett, az, amit a költségvetésben folytattunk. Sok minden van, amit ebből a szempontból másként kell csinálni, azt gondolom.
Mondok egy példát. Ha csak arra tekintek, ami a letelepedési kötvény keretében kialakult, akkor mondhatnám azt így leegyszerűsítve: búcsú a fegyverektől. A Fidesz elbúcsúzik egy nagyon fontos, számára igen komoly lehetőséget biztosító vagy lehetőséget kínáló eszköztől, nagyon nehezen válik meg tőle. De legyünk őszinték, a visszavonulás is nagyon gyászos lesz, mert az, ami ezután következhet, az a bizonytalanság és kockázat, amit egyébként ez jelent, és nemcsak kárt, amire képviselőtársaim itt már utaltak, hanem ami ezután következhet, na, még az is hozzátehető ehhez, és ezt nem könnyű megvédeni.
Mondom ezt azért is, mert azok a növekvő kockázatok, amelyeket kifejtettünk már itt a költségvetésnél, igen nyilvánvalóvá teszik, hogy 2020-tól és akkor egy kicsit távolabbra mentünk a mostani időszaktól az Európai Unió perifériája irányába mozgó ország költségvetésének a megalapozását hozták ide ebben a javaslatban, ahol egyébként a versenyképesség nem javul, és a régiótól lemaradó magyar gazdaság képe jelenik meg ahelyett, amit önök egyébként itt hangsúlyoznak. Ennek több példáját tudjuk itt felhozni ebből a törvényből, amit ebben a formában beterjesztettek.
Ami nagyon izgalmas, és híre van, hogy a napokban átadták a volt Népstadion és az új stadion látogatóközpontját, és stadionlázban ég az ország. Óriási a különbség a tekintetben, hogy a minden állampolgárnak 40 ezer forintba kerülő stadionépítési programjuk, ami már 400 milliárd forint felett jár, 33 stadiont megépítettek, ennek majdnem a felébe kerül az, amit most itt majd megnézhetünk és megcsodálhatunk. Nem kétlem egyébként, hogy szép építmény lesz, de hogy azt másra kellett volna elkölteni, abban én 100 százalékig biztos vagyok. És hogy ne legyen kétséges, biztos, hogy az egészségügy és az oktatás a jövő, az egészségünk mindennapjaiban, és erre a területre kellett volna elkölteni. Erre is utaltam, amikor az értékválasztási különbségről beszéltem.
A törvényjavaslat elutasításának, ha egyetlenegy eleme lenne az, amit a Magyar Tudományos Akadémiával művelnek ebben a formában, ahol itt az egyik nyilatkozó megjegyzése, hogy a liftben tudtam meg, hogy mi történik, nemcsak a módszer, hanem ahogy és amit tesznek, hogy egyébként a tudományos szabadságot ilyen módon felszámolják, elfogadhatatlan. Elég lenne ez az egy, amiért ezt a törvényt mi egy az egyben elutasítjuk. Ennek megfelelően fogunk tenni egyébként a végén, mármint ebben a törvényben, és ennek a végén pedig elutasítani fogjuk.
Az, amit biztosan érdemes megemlíteni, és lehet, hogy a végére még hagyok egy pozitív példát is, hogy azért ne csak olyat említsek, ami kifejezetten kárhoztatandó és elítélhető, de azért még idetartozónak vélem, itt megint az értékválasztásra tudok hivatkozni, hogy a miniszterek fizetésének növelésére megteremtették ezt a lehetőséget. Ez az önöké, önök gondolták ezt így, hogy ezt megteszik.
(14.10)
Elfogadhatatlannak tartom azt, hogy önök közpénzzel, közügyekkel foglalkozó politikai vezetőkként kizárják annak a lehetőségét, hogy a döntéseiknek a háttere később akár történelmi szempontból is vizsgálható legyen. E dokumentálásának a megszüntetése a véleményem szerint elfogadhatatlan. Így nem megismerhetők a történések, amelyek ilyen módon bizonyítják azt, hogy igazából egyetlen fontos dolog van a kormány szempontjából, az, hogy valamennyire dokumentált maradjon, rögzített legyen, hogy a kormány hatalmi döntései milyen eredményt hoztak, azt az egész szempontjából indifferensnek tartják. Mondhatnám azt is egyébként, hogy itt a demokrácia nem megbicsaklott, hanem itt a demokráciát elgáncsolták önök akkor, amikor ezt az előterjesztést megtették, és ilyen javaslattal jöttek ide az Országgyűlés elé.
A salátatörvény jellegzetességére vonatkozóan azonban legalább egyetlen dolog, amit én olyannak tartok, hogy az használható és támogatható, az a pozitív elem, ami a társadalombiztosítási nyugellátással kapcsolatban támogatható, miszerint megszünteti a biztosítási jogviszonyt a nyugdíj megállapításához, ott van az az egynapos probléma. Ez sok kalamajkát okozott mindenkinek. Itt még egy dolog lenne, amit érdemes lenne figyelembe venni, ez pedig az, hogy amíg megállapításra kerül az ellátásra való jogosultság, addig mi történik, mert sok esetben az időpont lejártával elveszítenek minden olyan lehetőséget, vagy nem jutnak hozzá ahhoz a lehetőséghez az ellátottak, amire egyébként pedig szükség volna.
Összefoglalva: sokkal több a baj ezzel a törvényjavaslattal, mint amit ezzel lehetne keresni, éppen ezért mi ezt elfogadni nem tudjuk. Ha valami jót tehetnének vele, akkor egyébként pedig az otthon ápolással érintettek körének, ha ebben a körben segíteni akarnának, akkor azt tisztelettel javasolnám, mert lehet, hogy megoldást találnának erre. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a Jobbik és az LMP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés