Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor megnyomtam a gombot, elhatároztam, hogy röviden és visszafogottan reagálok a kormányzat adórendszert érintő felvetésére. Úgy gondolom azonban, hogy a bankadó tekintetében egész egyszerűen megmagyarázhatatlan az, hogy a korábbi 0,5 százalékos kulcs 0,21 százalékra csökkent, miközben csak az elmúlt időszakban 694 milliárdos rekordnyereséget könyvelhetett el az a szektor, amelyet sajnálatos módon nem akart és nem is tudott bevonni a közteherviselésbe a kormányzat. Látható, hogy különböző, részben vagy egészében áthárított adó-, illetve illetékfajtával látszólag terhelte ezt a szektort. Ugyanakkor nagyon érdekelne engem egy kormányzati kimutatás arról, hogy ezen tehertétel egészéből mekkora hányadot fizettek a magyar adófizetők, és mekkora hányadot vállalt maga a bankrendszer. Akkor vehető komolyan ugyanis a jogalkotói szándék megvalósulása, ha a jogalkotó által terhelni kívánt közületek fizették ezt a terhet, ugyanakkor a tranzakciós illeték tekintetében egészében bebizonyosodott, hogy ez nem történt meg, a banki ágazati különadó tekintetében pedig viták tárgyát képezi. Ugyanakkor azt látjuk, hogy a kulcs csökkentésének indoklása legalábbis hiányos vagy ingatag lábakon áll.

Éppen ezért a Jobbik egyértelmű javaslata a bankadó kulcsának visszaemelése a korábbi szintre, emellett annak ellenőrzése, hogy a tehertételt indokolatlanul áthárítják-e a magyar fogyasztókra, a magyar lakosságra, avagy sem. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu