DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Azért az nem nagy meglepetés, hogy a mi politikai közösségeink mást gondolnak arról, hogy mi a nemzeti érdek és mi nem. Sok kérdést említett, többek között a LIBE-bizottságban megtartott szavazást, ami, az a helyzet, hogy egy sorozatos nyomásgyakorlás része; épp olyan, mint amikor pénzügyekkel próbálnak minket zsarolni, amikor politikai nyilatkozatokat adnak ki ellenünk, és ugyanilyen az, amikor a LIBE-bizottságban sokadik alkalommal egyébként Magyarországot lejárató jelentéseket fogadnak el. (Arató Gergely: Csak a kormányt! Dr. Vadai Ágnes: A kormányt!) Nem ez az első ilyen jelentés, sok ilyen volt már, és ezekben a jelentésekben az a közös, hogy teljesen hidegen hagyják a tények az ezeket megszavazó képviselőket, akár a médiáról van szó, akár az igazságszolgáltatásról van szó (Arató Gergely: Még te is mosolyogsz!), azt látjuk, hogy a tények nem számítanak, csak az ideológiai jellegű nyomásgyakorlás.
S az időzítés sem véletlen. Azért most intenzívebb újra az ilyen típusú nyomásgyakorlás, mert egybeesik azzal, hogy most akarnak dűlőre jutni egy rakás bevándorláspolitikai döntésben ön is utalt egyébként arra, úgyhogy önök is nagyon jól tudják -, most akarják keresztülvinni például a kvótacsomagot; erről is szó volt az elmúlt napokban tartott uniós csúcson.
S ha már a LIBE-bizottság szavazásáról van szó, meg az Európai Parlamentről, illetve arról, hogy ki méltó a képviselőségre és ki nem, azon túl, hogy ezt majd a választók eldöntik, azt azért hadd mondjam el önnek, hogy rendkívül botrányos az, hogy az önök képviselői minden egyes ilyen szavazás előtt, illetve ezek között is Magyarországot lejárató leveleket terjesztenek nemcsak az uniós képviselők között, hanem a munkatársaik között is. (Közbeszólás a Fidesz soraiban: Felháborító! Dr. Rétvári Bence: Így van! Közbeszólás a DK soraiból. Dr. Rétvári Bence: Niedermüller!) Ez a botrány! Ez méltatlan ahhoz, hogy valaki képviselőként tevékenykedjen Brüsszelben.
Egyébként, ha már azt járta körül, hogy mi az ország érdeke, akkor hadd említsek még pár ilyen dolgot a biztonságon túl is. Például az, hogy gazdaságilag saját lábon álljunk, az is nemzeti érdek, ezért fizettük vissza az IMF-hitelt, ezért csökken az államadósság, ezért vágtuk vissza a devizahitelezést, és ezért segítjük azt, hogy egyre nagyobb legyen a nemzeti tulajdon mértéke a magyar gazdaságban. (Arató Gergely: Ezért rakjátok utcára az embereket…)
Amikor önök kormányoztak ha már erről is szó van -, volt, amikor 7 százalékkal töpörödött a magyar gazdaság. Önök IMF-lélegeztetőgépre kapcsolták az országot, és még a devizahitelezésnek is teret engedtek, amivel csakis a külföldi bankok jártak jól. (Dr. Vadai Ágnes: A Fidesz-kormány!)
Ha még a nemzeti érdekről válthatunk pár szót, akkor az is nemzeti érdek, hogy mindenki dolgozhasson Magyarországon. Önök nem így voltak ezzel, nem véletlen, hogy a baloldali kormányzás idején duplájára nőtt a munkanélküliség. Nem véletlenül duplázódott meg. Innen kellett visszajönnünk, ami részben sikerült is (Arató Gergely: Kérdezzétek meg a kulturális közmunkásokat!), hiszen több mint 700 ezer új munkahely jött létre (Közbeszólás az MSZP soraiban: Ez sem igaz!), miközben a minimálbérek, a szakmunkás-minimálbérek duplázódnak. (Dr. Vadai Ágnes: Szakmunkás sincs!)
Az is nemzeti érdek, hogy a családok legyenek a magyar politika középpontjában. (Dr. Vadai Ágnes: A Tiborcz család, a Mészáros család, az Orbán család! Tudjuk!) Ezért folyamatosak a családtámogatási intézkedések, ezek bővülnek is, ezek jelentős részét önök egy egyszerű tollvonással megszüntetnék, csakúgy, mint a 2002-es választás után, ahol egyébként ön is fontos szerepelt vállalt. Na, ebből nem kérünk még egyszer!
Aztán, ami a nemzetközi kapcsolatokat illeti mert erre is utalt -: azokat szerintünk továbbra is a nemzetállamoknak kellene meghatározniuk. Ez azt is jelenti, hogy mi nem igazodási pontként tekintünk Brüsszelre vagy bármelyik más fővárosra. Ezzel szemben önök simán elnéznék, ha Magyarország átadná a jogköreit, mondjuk, Brüsszelnek. Ezt jelené az is, ha ez az ön által is említett ügyészség felállna, elvennének Magyarországtól jogköröket, és nemzetek fölötti szintre emelnék. (Dr. Vadai Ágnes: Nem! Azt jelentené, hogy nem lehetne lopni az uniós pénzekből! Azt jelentené!)
A mi külpolitikánknak az a célja, hogy minden meghatározó nemzetközi szereplő érdekelt legyen Magyarország sikerében, ezzel szemben, amikor önök voltak hatalmon, a magyar diplomáciát az önfeladás jellemezte, ön is tudja nagyon jó. (Dr. Vadai Ágnes: Hát nem! Elég sikeres volt a diplomácia, ha jól emlékszem…)
S van még egy téma, tisztelt képviselő asszony. Hosszasan szoktuk önt hallgatni, nemcsak a hasonló kiabálásait, hanem a felszólalásait is itt a Házban. Ezekben a felszólalásokban közös elem, hogy ön a demokráciáról szónokol. Ha van olyan párt, amelyik a demokrácia ügyében jobban tenné, ha egy széles lapulevél alatt meghúzná magát, akkor az az ön pártja (Dr. Vadai Ágnes: Semmiképpen! Arató Gergely: Az a Fidesz!), akkor az a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció, mert önök hazudtak reggel, délben meg este, önök vitték összeomlás szélére Magyarországot, önök lövettek a magyarokra 2006-ban, és önök voltak azok, aki a határon túli magyarok ellen kampányoltak nemcsak 2004-ben, hanem még a legutóbbi választás idején is. Úgyhogy a Gyurcsány-féle politikának az égvilágon semmi köze a nemzeti érdekhez, sokkal inkább van köze egy gátlástalan alakulathoz, amelyet megrészegített a hatalom (Közbeszólás a DK soraiban: Hazudsz összevissza!), de szerencsére annyira, hogy most semmi esélyük arra, hogy újra kormányra kerüljenek. Köszönöm, hogy meghallgatott. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés