DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan megállapodást kell jóváhagynunk, amelynek alapjai 1978-ra nyúlnak vissza, amikor is a Szovjetunióval kötöttünk a diplomata- és szolgálati útlevelek vonatkozásában megállapodást. Majd 1996-ban, miután a Szovjetunió felbomlott, már a Kazah Köztársasággal kötöttünk gyakorlatilag egy új megállapodást. Azt a megállapodást módosítja ez a jelenlegi jegyzőkönyv azzal, hogy a vízummentesség időtartamát, a tartózkodás időtartamát 30 napról a 180 napon belüli 90 napra meghosszabbítja.Tulajdonképpen azt lehetne mondani az ilyen jellegű megállapodásokról, hogy alapvetően a két ország gazdasági, társadalmi, kereskedelmi kapcsolatait erősítik, de azért egy-két aspektusra hadd hívjam fel a figyelmet. Az ilyen típusú, hát, demokráciának látszó országok esetében, mint Kazahsztán ahol 90 százalékos választási részvétel mellett 95 százalékkal nyeri a választást az egy darab kormányzó párt, aki a parlamentben ül, ami nem éppen a plurális demokrácia sajátja -, úgy kell ezekhez a viszonyokhoz hozzáállnunk, hogy feltétlenül indokolt amögé néznünk, hogy az ilyen jellegű megállapodások kinek az érdekét szolgálják.
Való igaz, hogy a Kazah Köztársaság és Magyarország között az elmúlt 4-5 évben hihetetlenül erőteljesen fejlődtek a kapcsolatok, amelynek indoka a magyar kormány részéről mindig az volt, hogy ezt a fajta kapcsolatot, a kereskedelmi kapcsolatainkat oly mértékben tudjuk fejleszteni, hogy az mindkét ország számára erőteljes gazdasági előnyökkel szolgáljon. Ehhez képest mára még csak oda jutottunk, hogy a 60. legfontosabb kereskedelmi partnerünk Kazahsztán, és azt látjuk, hogy alapvetően inkább a külsőségek, a különböző közös intézmények alapítása a jellemző, tehát ilyen nagyon felszínes, de láthatóan politikailag mélyülő kapcsolat jellemez bennünket.
Az is az elmúlt években igen erőteljesen kiütközött, hogy bizony a Szovjetunió utódállamaival való viszonyunkban óhatatlanul ilyen vízumproblémák keletkeztek, amelyek nagy valószínűséggel valamifajta múltból gyökerező automatizmusok. Úgy ítélem meg, úgy ítéljük meg, hogy az ilyenfajta viszonyokban nem árt az óvatosság. Úgy látom, hogy a 30 napról mindjárt 180 napra és azon belül 90 napra felemelt vízummentesség, még ha diplomatákról és szolgálati útlevéllel bíró emberekről is van szó, a két fél viszonylatában túl nagy ugrás. Úgy ítélem meg, hogy lehetett volna kicsit lassúbb és valamifajta tapasztalatszerzésre irányuló mértékmeghatározás is, ha már vélhetően a másik fél kérte ezt.
Még egy érdekességre szeretném felhívni a tisztelt képviselőtársak figyelmét, ez pedig az, hogy a nemzetközi szerződések mindkét, vagy akárhány ország, akik részt vesznek benne, hivatalos nyelvén készülnek, de nem kötelező eleme az ilyen szerződéseknek vita esetére valamely nyelvet mint értelmező nyelvet kijelölni. Azt még megértem, hogy a ’78-ban Szovjetunióval kötött megállapodásban az erőviszonyaink alapján az orosz nyelv volt az értelmező nyelv. Valamelyest azt is megértettem, hogy a Horn-kormány alatt ’96-ban még mindig nem tudtunk az orosz nyelvtől mint hivatalos vagy értelmező nyelvtől megszabadulni. Azt azonban már elég nehezen tudom elképzelni, hogy még ebben a megállapodásban is ki kell jelölni értelmező nyelvet úgy, hogy a Kazah Köztársaság elsődleges hivatalos nyelve a kazah és nem az orosz; az csak a másodlagos hivatalos nyelv. Tehát azt szeretném kérdezni, hogy a Szovjetunió utódállamaival lesz-e a történelmünkben olyan helyzet, hogy ne az erőfölény, ne az ő elsődlegességük, hanem mondjuk, a mi szintünk vagy a mi erőnk befolyásolja az ilyenfajta folyamatokat.
Fel szeretném hívni a figyelmet még egy problémára, és ez sajnos mindegyik, az utóbbi időben beterjesztett törvényjavaslatnál, amelyet a Külügyminisztérium készített elő, jellemző volt. Elfogadhatatlanok ezek a triviális hibák, amelyeket a törvényjavaslatok beterjesztése után a bizottságnak kell módosítania. Kiszámoltam, hogy egy ilyen törvényjavaslat esetén, mire a Ház elé kerül, a magyar adófizetők körülbelül 20 millió forintot fizetnek ki havonta a dologi kiadásokra és azoknak az embereknek, akik képtelenek arra, hogy hibátlan törvényjavaslatokat adjanak be. Már elnézést kérek, de senki nem éhbérért dolgozik ezekben a közösségekben. Nagyon komoly pénzt fordítanak az adófizetők a közigazgatás fenntartására. Nagy tisztelettel szeretném kérni a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy legyen szíves, ha az eddigi szűrő nem volt elég, a jövőben még 2-3 szűrőt vezessen be ahhoz, hogy ilyen triviális hibák ne forduljanak elő. Tehát az ebben a minisztériumban dolgozó tisztviselő, aki írta a javaslatot, nem tudta, hogy Magyarország ’96-ban még Magyar Köztársaság volt, és nem volt képes értelmezni, hogy ennek a jogszabálynak a módosító szakaszában milyen szóhasználatok kellenek… elnézést kérek mindenkitől, szakfeladatot látnak el, szakképzett embereknek kell ott ülniük! Ha a kétharmados törvényi felhatalmazás mellett minden áldott nap ezeket a rendkívül magabiztos felszólalásokat halljuk, akkor azt is kérem, hogy akkor is legyenek ennyire magabiztosak, amikor hibátlan benyújtott javaslatokat várunk el önöktől.
Mindezek alapján, amit elmondtam, különösen az előző gondolatsorokra tekintettel, mi a Jobbik-frakció részéről tartózkodni fogunk e törvény szavazáskor. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés