DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem kívánom megismételni Gurmai Zita képviselőtársam igen részletes előadását a vonatkozásban, hogy ez a kiegészítő jegyzőkönyv milyen tartalommal bír, és valóban, alapvetően ez a törvény, amit nekünk meg kell hozni, egy technikai jellegű törvény, Horvátország EU-csatlakozása okán a feladatunk ez. Ezért részletesebben magával a tartalommal én sem szeretnék foglalkozni, viszont, miután ha tetszik, ha nem mi magunk itt a parlamentben nemcsak szakfeladatot látunk el, hanem politikusok is vagyunk, ennek az egyezménynek, illetőleg a jegyzőkönyvnek okán elgondolkoztam arról, hogy Mongólia, amely meglehetősen erőteljesen ki volt szolgáltatva a nagyhatalmaknak, és a szocialista rendszerben ránk is igen bőségesen szorult, micsoda fejlődésen ment át, és lassan ott fogunk tartani, hogy ő fog nekünk példát mutatni.Háromszáz éven át a mandzsu dinasztia nem igazán fejlődő ölelésében, inkább halálos ölelésében szenvedett, majd aztán a felszabadító Szovjetunió gyakorolt igen erőteljes befolyást ebben az országban, és ha a magyar tudományos élet és szakmai élet kiválóságai nem siettek volna az ország segítségére a XX. századi fejlődés érdekében, akkor bizony a rendszerváltást is meglehetősen elmaradott állapotban élte volna meg.
A magyarok nagyon jelentős szerepet játszottak a XX. századi Mongólia korszerűsítésében, és ha már ennek az országnak az EU-hoz kapcsolódó jogi köteléke idekerült a Házba, akkor feltétlenül emlékezzünk meg Geleta Józsefről, aki az első világháborúban fogolyként került Mongóliába, és olyan fantasztikus életutat tudhatott maga mögött, hogy az első hőerőművet ő építette, és az első nemzeti színházát Mongóliának. Az a technikai fejlődés, ami mind a húsipar, mind a ruhaipar, mind a nyersanyag-feldolgozás, mind a bányászat vonatkozásában a magyar szakemberek segítségével történt a rendszerváltás előtt, az tényleg példaértékű a két ország kapcsolatában.
Amikor a Szovjetunió felbomlott, és az a fajta erős kapocs is megszűnt Mongólia és a Szovjetunió között, elkezdhette valóban az önálló útját, és az azóta való politikai fejlődése tényleg tiszteletre méltó. A kommunisták igen sokára tudtak a hatalomból kiszorulni, de azóta viszont meghirdette Mongólia a harmadik szomszéd politikáját, mert ha valaki, akkor ez az ország van igencsak két erős hatalom, Oroszország és Kína közé ékelődve, és képes volt a demokratikus fejlődésnek azon fokára eljutni, hogy a nyitás politikáját minél erőteljesebben tudja képviselni. Japánnal, Indiával, az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval kötött olyan erőteljes partnerségi szerződéseket, amelyek bizony ezt számára meg is adják.
És akkor itt jön az, hogy miért beszélek én most erről. Azért beszélek erről, mert mi most ezzel a jegyzőkönyvvel ennek az országnak az Európai Unióhoz való, már meglévő viszonyát erősítjük meg, segítjük elő azt, hogy ez a harmadik szomszéd politika tökéletes legyen, miközben a mi országunkban éppen az ellenkező utat járjuk, és az ő nyitásuk segítése és a nyitott politikájuk elősegítése érdekében az a parlament dönt erről most éppen, amely parlament többségi képviselői pedig inkább a bezárkózást szeretnék elősegíteni.
Nagyon nem szeretném azt, hogyha tíz év múlva azt mondhatnánk, hogy Mongólia politikai közössége és gazdasági fejlettsége fog nekünk irányt mutatni, holott mindabban, amit a modernizáció során Mongólia elért, abban bizony Magyarország segítő keze igencsak benne van. Tehát én azt kérem a magyar vezető politikai elittől, ha van ilyen mélyről, gazdasági, társadalmi értelemben mélyről indult ország, amelynek mi is segítséget adtunk ahhoz, hogy az Európai Unió közösségével ilyen erőteljes viszonya legyen és ilyen gazdasági, társadalmi, politikai fejlődést tudott elérni, akkor, ha lehet, legalább tőlük ne maradjunk el soha.
(17.40)
Ennek kapcsán gondoltam, hogy ezt a pár gondolatot megosztom képviselőtársaimmal és a parlamenttel is. Természetesen a Jobbik támogatja az ilyen jellegű szerződések, illetőleg kiegészítő jegyzőkönyvek ratifikációját, mert az a közös érdekünk, hogy minden országgal kölcsönös előnyökre épülve, mindannyiunk érdekeit figyelembe véve valóban kiegyensúlyozott, de legfőképpen demokratikus viszonyaink legyenek. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés