DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Valóban, Czeglédy Csaba és a baloldal kapcsolatát többek között az is igazolja, hogy a Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára vezette Altus cégcsoporttól 200 millió forint kölcsönt is kapott, amely ügyben szintén nyomozás zajlott, és a tiltott pénzintézeti tevékenység gyanúját vizsgálva a Magyar Nemzeti Bank piacfelügyeleti eljárást indított Dobrev Klára cége ellen. Gyurcsány Ferenc maga is már más ügyekben is nyilatkozott arról, többek között a Tátrai-ügyben, hogy helyette vonulnak börtönbe ezek az elkövetők ezt akár szó szerint is érthetjük -, mivel akár a táskájukat is cipelve kifejezi azt a fajta szolidaritást, amellyel a hallgatásukat meg kívánja vásárolni. Valóban, sokkal mélyebb kapcsolat feltételezhető annál, mint hogy ismerősök vagy pedig jóbarátok. Nem szoktak 200 millió forintokat csak úgy ide-oda tologatni a palettán. Ezenkívül pedig gyakorlatilag az egész ügyben mindvégig reflektorfényben maradt az ő személye is. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu