DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Először szeretnék visszatérni Bajkai úr előterjesztői expozéjához. Egy mondat megütötte a fülemet erőteljesen. Ön úgy fogalmazott, hogy tévesen úgy döntöttek, hogy a Fidesztől elvettek egy mandátumot. Ezt hallottuk a miniszterelnöktől is, a Kúriát szapulta. (Dr. Völner Pál: Alkotmánybíróság.) Nem igaz, államtitkár úr, de erre is ki fogok térni. Tudja nagyon jól, hogy nem igaz, csak elvégezte azt az egyetemet ön is, meg olvasni is tud.Az előző vitában ön arról beszélt itt hosszan, hogy Montesquieu, hogy hatalmi ágak elválasztása, hogy a bíróságok függetlensége milyen szent és sérthetetlen. Most meg egy parlamenti expozéjában ön azt mondja a Kúria egy jogerős ítéletére, egy döntésére, hogy tévesen úgy döntöttek. Ez az ön magánvéleménye vagy a Fidesz-Magyar Polgári Párt vagy nem tudom Szövetség véleménye, hogy a Kúria tévesen döntött, mert utóbbi esetben azt gondolom, hogy nagyobb a baj, mint bárki gondolná.

Egyébként nem a Kúria vette el azt a mandátumot; csak hogy egyszer legalább önök is tudják, hogy mi történt. Az MSZP megfigyelője volt jelen a Nemzeti Választási Iroda épületében, amikor még a vasárnapi szavazást megelőzően megérkeztek az első levélszavazatok, és ő észlelte azt, hogy egyébként sérültek a választási szervek által direkt erre a célra létrehozott olyan borítékok, amiken látszik, hogy hozzányúlnak. Ez volt eddig a lényege, képviselőtársaim, és nagyon jogszerűen és helyesen döntött minden szerv, amely ezt megsemmisítendő szavazatnak vélte. Olyan speciális ragasztóanyaggal voltak ezek leragasztva, amelyen látszik, ha hozzányúlnak. Nem lehet visszaragasztani később. Az ilyen borítékokat észlelve indítványt tett a Nemzeti Választási Bizottságnak, hogy ezzel rendszerszerűen kell valamit kezdeni. Ez a bizottság többségi döntéssel úgy döntött, hogy igaza van. Majd ezt egyébként a Kúria jóváhagyta, az Alkotmánybíróság pedig megállapította, hogy ebben a kérdésben nem dönthet, és nem is döntött, államtitkár úr. (Dr. Völner Pál: Lejárt a 30 nap.) Nem is döntött. Tehát azért vannak objektív dolgok. Kérem, ezt nem lehet mellémagyarázni. Az Alkotmánybíróság, ha döntött volna, ma 134 mandátumuk lenne a parlamentben. (Dr. Völner Pál: A határidő miatt nem döntött.)

És igenis, szerintem nem tisztességes az, amit most behoznak a törvényjavaslatba, hogy egyébként egy ilyen világosan és egyértelműen erre a célra létrehozott biztonsági rendszert megszüntetnek, és majd mindenki olyan borítékban és úgy fogja küldözgetni a levélszavazatokat, ahogy akarja, nyilvánvalóan óriási lehetőséget adva további visszaélésekre.

(21.10)

Völner Pál államtitkár úr azt mondta ha jól értem , hogy nem homogén csoport az az 500-600-700 ezer, most éppen nem lehet tudni, hány százezer honfitársunk, akik Nyugat-Európában vagy a világ más részén életvitelszerűen élnek, és dolgoznak. És ha jól értem, azt mondta, hogy nagyon egyszerűen ilyen szempontból homogénná válhatnak a határon túli magyarokkal, ha megszüntetik a magyarországi állandó lakcímüket. Ha jól értem, ezt mondta. (Dr. Völner Pál: Ha mindenképpen így akarnak szavazni.) Értem. Tehát ön azt javasolja közel 600-700 ezer honfitársunknak, hogy adja föl a magyarországi állandó lakcímét végleg, ha egyébként levélben kíván szavazni, ez a megoldás; nem az, hogy egyébként ebbe a törvénybe beleírjanak még két mondatot.

Egyszerűen ez tényleg a cinizmusnak meg az emberek lenézésének a netovábbja, miközben, államtitkár úr, akkor hadd tájékoztassam, hogy olyan nagyon nagy technikai akadálya valószínűleg nem lehet, hogy megtalálják a külföldön dolgozó állampolgárainkat, mert konkrétan láttam azt a levelet egy ismeretségi körből juttatták el hozzám , hogy egy nemrég Ausztriába kiment, ott dolgozó lány, az ismerős lánya Orbán Viktortól köszönőlevelet kapott az osztrák címére, magyar közpénzen, postán feladva az osztrák címére megcímezve. Tehát amikor miniszterelnök úr politikai tőkét kovácsolva egyébként közpénzből levelezget az állampolgárokkal, akkor megtaláljuk őket Ausztriában, amikor egyébként szavazási lehetőséget kell nekik biztosítani a levélszavazásban, akkor nem homogének, és természetesen semmilyen technikai megoldás arra nem lehetséges, hogy ők egyébként levélben ugyanúgy szavazzanak.

Szeretnék önöknek végezetül felolvasni egy idézetet, hogy ez a mai törvényjavaslat mennyire komoly és mennyire korrekt és tisztességes.

„1. Javaslom, hogy az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága a Nemzeti Választási Bizottsággal együtt tekintse át a választási eljárás tapasztalatait, és ha indokoltnak látja, tegyen javaslatot az Országgyűlésnek a választási eljárási törvény módosítására.

2. Az idei esztendőben 23 párt állított országos listát, soha ennyi ezelőtt. Sokat elárulnak a következő adatok: a 23 pártból 16 nem érte el az 1 százalékos támogatást, 15 még a fél százalékot sem. A választási verseny utolsó tíz helyezettje összesen kapott valamivel több mint 22 ezer szavazatot. Minden egyes országos listát állító párt legalább 153 millió forint támogatásban részesült. A korábbi tapasztalatok alapján sajnos esély van rá, hogy ezzel nem tudnak elszámolni. Javaslom tehát, fontolja meg a tisztelt Országgyűlés, nem kellenee visszatérni a korábbi szabályozáshoz, és elejét venni annak, hogy a demokrácia ünnepéből néhányan üzletet csináljanak.

3. Mindannyian láthattuk, hogy április 8-án voltak olyan szavazókörök, ahol 2-3 órát kellett várakozniuk a választóknak, hogy leadhassák a szavazatukat. Ez elfogadhatatlan, ezért e helyről a jogalkotó és a jogalkalmazó felelősségét nem méricskélve, az állam nevében elnézést kérek azon honfitársainktól, akik ilyen méltatlan helyzetbe kerültek. Egyúttal köszönetet is mondok nekik, hogy türelmesen, zokszó nélkül várakoztak. Számomra ezzel a felelős magatartással tették igazán a demokrácia ünnepévé a ’18-as országgyűlési választást.”

Drága Államtitkár Úr! Drága előterjesztő Képviselőtársaim! Ez a magyar köztársasági elnök beszéde volt itt a pulpituson nem olyan régen, a választások utáni első alkalommal. Három kérést fogalmazott meg az Országgyűléssel szemben. Ebből a háromból önök egyet részlegesen most ebbe a törvényjavaslatba behoztak, a másik kettőre nagy ívben tettek. Azt mondja nekünk Vejkey úr, hogy egy egyéni képviselői indítvánnyal hogyan egyeztetnénk? (Z. Kárpát Dániel: Hát, ez a baj!) A volt ügyvezető alelnökük, jelenleg a Magyar Köztársaság elnöke itt azt kérte önöktől önöké a többség , hogy a Törvényalkotási bizottság és a Nemzeti Választási Bizottság közösen egy érdemi, értelmes munkával tekintse át ezt a törvényt. Megtörtént? Nem tudom, ki nyújtotta be, és ki adta neki ezt a szöveget, hogy hányan nyújtották be, és ki küldte át önöknek ezt a szöveget, de önök szerint ez volt az egyeztetés, amit a köztársasági elnök itt kért? Vastapsoltak, itt ültünk, vastapsoltak az elnöknek. A második kérését sem teljesítették természetesen.

Világosan elmondta az elnök: térjenek vissza a régi rendszerhez. És az nem arról szól, hogy toldozgatják-foldozgatják, hogy ki fog felelősséget vállalni a későbbiek során anyagilag, hanem arról, amit minden egyes képviselőtársam már itt elmondott, önök is pontosan tudják: a többes ajánlás rendszere az egész manipulációnak, visszaélésnek, lopásnak, csalásnak az alapja. Valószínűleg egy mondatot kéne kihúzni a törvényből, lehet, hogy kettőt. És ezt nagyon konkrétan kérte a köztársasági elnök itt a csúfos választási (Dr. Völner Pál: Vereségetek után.) lebonyolítás után. És szintén beszólhat itt államtitkár úr, de mégiscsak a fideszes köztársasági elnök volt kénytelen bocsánatot kérni a magyar választóktól azért, ahogy le lett bonyolítva ez a választás. Ön is itt ült, akkor nem láttam ezt a mosolyt az arcán.

Én azt gondolom, hölgyeim és uraim, hogy önök vagy nem veszik komolyan a saját köztársasági elnöküket sem, vagy csak egyszerűen az van, amit eddig is láttunk, hogy a Magyar Országgyűlés tekintélye az önök szemszögéből egy fabatkát sem ér. Bármelyik is van, azt gondolom, hogy ez szégyen önökre nézve, és higgyék el, ez a törvényjavaslat így semmit nem fog érni. Azoknak is mondom, akik a nevükre vették, és nagyon remélem, hogy ha bármilyen befolyása vagy tekintélye van még a köztársasági elnöküknek, akkor ezt ő is szóvá fogja tenni, bár lehet, hogy ebben a pillanatban a bilibe ér a kezem. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu