DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Azért kértem kétpercest, mert nem a fősodorhoz, hanem a képviselő úr által most elmondott két mondathoz szeretnék véleményt fűzni. Az első, amiben teljesen egyetértünk, szerintem is ostoba dolog, hogy Szombathely az ELTE-hez tartozik. (Dr. Brenner Koloman: Így van!) Például hogyha rajtam múlna, egyáltalán nem tartozna oda se, de mivel önökön múlt, önök kapcsolták oda, hiszen korábban Szombathely nem az ELTE-hez tartozott, akkor ezt tessék majd megvitatni a kormány felsőoktatásért felelős miniszterével, merthogy ezt az ostobaságot önöknek sikerült elkövetni.A második a Bologna-processzus bevezetése. Tisztelettel az emlékébe idézem, hogy az önök első kormánya idején, Pálinkás József minisztersége alatt, Náray-Szabó professzor úr aláírásával léptünk be a bolognai rendszerbe, történetesen Bolognában írta alá a bolognai folyamat okmányát az a Náray professzor, akinek később, jelenleg a Professzorok Batthyány Körének elnökeként sikerült az Akadémiával kapcsolatos cikkében olyan gondolatokat megfogalmaznia, hogy a legnevesebb magyar agykutató ki is lépett mindjárt a Professzorok Batthyány Köréből. Ezt csak a pontosítás kedvéért, hogy aztán később a Miniszterelnökségnek ezen részletekkel már ne kelljen bajlódnia. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
(16.10)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés