DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Elnézést kérek, de megszólíttattam. Nem javasoltam, azt mondtam, hogy technikai lehetőség van rá. Tehát hogyha az önök barátai úgy érzik, hogy levélben akarnak szavazni, megtehetik ezt, mert technikai lehetőség van rá, abba a homogén csoportba be tudnak lépni. Azok, akik magyarországi lakcímmel rendelkeznek, és külföldön dolgoznak, azok az itthoni állampolgárokkal képeznek homogén csoportot; talán nem derült ki pontosan az érvelésemből. A másik magának a problémának a megléte. Gyakorlatilag még nem volt a levélben szavazás intézménye, és 2010 előtt, tudjuk, balliberális pártok uralkodtak ebben az országban, akkor ez abszolút nem jelentett problémát, ma pedig, úgy látszik, a magyar választójogi rendszernek ez lett a fő problémája. Szerintem köztársasági elnök úr kérésének pedig ez a javaslat eleget tesz. (Dr. Harangozó Tamás: Miben?) Az, hogy technikai lehetőségeket felvetett, az nyilvánvaló, hogy nem ő mondja tollba egyébként senkinek, hogy milyen módon oldjuk meg ezeket a problémákat, és mint említettem, ezek a technikai megoldások, ahogy Bajkai képviselő úr is a bevezetőjében elmondta, megoldást jelenthetnek. Köszönöm szépen. (Dr. Harangozó Tamás: Szép volt! Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu