KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Varga-Damm Andrea Képviselő Asszony! Szeretném megnyugtatni önt, és arra kérni, hogy ne ilyen indulatosan, önmagát is indulatba hozva beszéljen erről a nagyon fontos kérdésről.A másik pedig, amit szeretnék elmondani és szeretnék a tisztelt figyelmébe ajánlani, hogy önöknek, országgyűlési képviselőknek módjuk van az ellenőrző feladataik, az ellenőrző szerepük keretében számonkérni majd ennek a törvényjavaslatnak ha ebből törvény lesz a végrehajtását akár bizottsági ülés keretében, akár a plenáris ülésen, akár napirend előtt, akár azonnali kérdésben, interpellációban, szóbeli kérdésben vagy írásbeli kérdésben. Megvannak azok a parlamenti műfajok, amelyek lehetővé teszik azt, hogy ezt az ellenőrző szerepet gyakorolni tudják a képviselőtársaink. Én erre biztatom önöket.

Még egyszer: arra biztatom, hogy ha ön ezt annyira fércműnek tartja, és annyira leszólja, mint ahogy itt saját magát felindítva mondta a végén, és ha komolyan gondolja azt, hogy ön szeretne jóindulatú módon javítani ezen, és nem farizeus módon, politikai haszonszerzés céljából ócsárolja ezt a javaslatot, hát akkor, tisztelt képviselő asszony, tegyen módosító javaslatot, tegyenek módosító javaslatot, és akkor annak a megvitatására van mód. Abban bízom, hogy ezt megteszik, és nem csupán egy politikai attrakció keretében tekinthető ez a hozzászólás.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu